A Star Trek 4 nem alakul rózsásan

Miközben elvileg Tarantino ötletéből fejlesztenek Star Trek filmet, és Picard visszatér a tévébe, meg folytatódik a Discovery, addig a Star Trek 4, amiben természetesen visszatért volna Chris Pine, sőt, az első JJ Abrams-esből Chris Hemsworth is, elvesztette a két említett színészt.

Semmi kreatív eltérésről nincs szó, mindketten azért távoznak, mert a korábban kialkudott pénzt a Paramount nem hajlandó most megadni nekik. Mondjuk a Beyond közepes szereplése, sokak szerint buktája után ez nem annyira meglepő. Bár lehet viccesebb lett volna, ha valahogy oda vezetem ki, hogy a stúdió… szabotálja magát. Mondjuk még lehet, hogy a következő bértárgyalás megoldást hoz.

BTW: imádtam a Star Trek Beyondot.

25 hozzászólás a “A Star Trek 4 nem alakul rózsásan” bejegyzéshez

  1. Hagyják ki Hemsworth-t a francba, aztán tolják be azt a pénzt Pine-nak. Nagyon remélem, h valahogy megoldják. Írjanak egy jó sztorit, nem kell 2 percenként pénz égető CGI csata sem, híd többi tagja amúgy sem a megfizethetetlen kategória. Elég szívás lenne, ha emiatt bukna be a project.

  2. Lapátolják csak a pénzt cg-be. Kb a DS-9 óta nem volt olyan háború az űrben amit megérdemelne a franchise.

  3. Szerintem is meg kellene egyezni valami módon. Hemsworth kihagyható, és tényleg nem a sok CGI lenne egy Star Trek filmben a lényeg elvileg… Ez nem a Star Wars. A költségvetést maximálizálni kellene 120-130 millió körül, és akkor nem lehetne vele bukni. Persze, kell bele 1-2 elkepesztő látványos jelenet, ami eladja a trailert, de a többi lehet értelmes, izgalmas sztori, és akkor nem lesz gond.

    Pine meg igazán nem értem miért nem áll kötélnek, nincs más jól futó széria a tarsolyában. Ha Saldana lenne az, még meg is értenem, hiszen ő tele van blockbuster szériákkal, vagy akár Pegg, de Pine pont hogy nem. Nyilván, megértem hogy ha eddig kapott mondjuk 10 milliós fizetést, nem akar nyolcért játszani, de ki lehet alkudni százalékos nyereséget is a bevételből.

  4. Átlagember persze kevesebbért is szerepelne benne, mert a kisebb gázsi még mindig elérhetetlen sok tévés színész számára, de nem tudhatjuk, hogy mennyi az annyi Pinenál. Nyilván őt is meg lehet érteni, hogy ha ő főszereplő és rajta keresztül egy stúdió egy vagon pénzt keresett eddig a könyvelési trükkök ellenére, akkor ki akarja maxolni a lehetőséget, de ahogy Zoli is fogalmazott, neki csak a WW lett a másik igazi nagy sikere és ott is csak mellékszereplő a főhősnő mellett.

  5. Ha ennyire nem tudja áttörni azt a bizonyos határt a széria ebben a szerepben, akkor ne erőltessék rá tovább. Aki már kedveli ezeket az új színészeket is az elfog menni továbbra is, de új embereket egy merészebb húzással lehetne becsalogatni, mert nem ebben az akciódús SW utánzásban van a Star Trek ereje, hanem abban hogy tényleg sci-fi kéne legyen…és ezt kevesebb, praktikusabb akciókkal megoldhatnák egy okos kreatív sztorival, csak azt úgy tűnik nehezebb összehozni már. Lehet átkutatnák a netet fanfictionok után lenne egy-két gyöngyszem, amit kilehetne bővíteni :)
    Én Ronald D. Moorenak mondanám azt hogy szabaduljon el és beraknám partnernek mellé Simon Pegget ötletelni.

  6. Majd csinálnak filmet ne féljetek… Amiben az első fél órában elpusztítják a hajót, és egy bolygón folytatódik a történet. Izgi. Kibaszott űrcsata kell, meg sok űrhajó, idegen lények, tárgyalás, felcedezés. Ezek az új filmek nem illenek bele a Star Trek világába.

  7. Vicces amúgy hogy SW utazásban jobb a trilógia, mint az új SW-k. Én nagyon sajnálnám, ha Pine nem térne vissza, remek Kirk és a szériát is imádom, drukkolok, hogy kitaláljanak valami megoldást.

  8. Tuti megoldják, kb. tökéletes a casting, tök jó ez a gárda. Tudják ők is, hogy Pine a filmsorozat húzóneve, nélküle nem működne.

  9. Dobják a fater kölök sztorit és vele Hemswortht. Illetve az öreg Kirk újra castingolató, Pine már nehezebb ügy mint a széria arca.

  10. A Paramount helyében megadnám nekik a pénzt. Nehezen tudnám elképzelni, hogy egy ilyen párossal és időutazással bukás lenne a film.

  11. Remélem kitalálnak valamit mert ez így ebben a formában bukó lenne, kb az egész franchise ezen bukna.
    Imádtam mind a 3 részt, mindegyik színész remekel, adja magát, hogy őket ne cseréljük le/veszítsük el mert.már kb összenőttek a szerepükkel.
    De viszont azt nem értem, hogy hogy kehet, hogy ennyire keveset hozott a konyhára a film.. sokkal elgondolkodtatóbb, izgalmasabb mind a 3 film mint az új SW filmekből bármelyik. És ezt nem tudnám mondani a régi sw/st filmekre mert a régi st filmeket nem láttam de értitek egy mostani star wars sose vetekedhet egy st filmmel se.

  12. Annyira szánalmas ez a pénzéhesség a fociban is..Heamsworthocska mennyit keresett már a marvel cirkuszában?Én 1 év alatt keresek kb 3 misit.Ezek kb 1 hét alatt megkeresik.

  13. Szerintem örülnie kéne Hemsworthnak,hogy foglalkoztatják másban is.Thor nélkül senkit se érdekelnek a filmjei de ő primadonnáskodik :D

  14. Ha nincs ez a hír, eszembe sem jut, hogy még mindig nem láttam a Beyond-ot…. lol
    Pedig egész gyerekkorom ST imádatban telt.

  15. Mindhárom jó film volt. Magasan az új SW-k fölött van bármelyik.

    És a cast az egész legénységre tökéletes. Szóval győzzék csak meg Pine-t. Hemsworth-ot hagyják csak ki de Pine nélkül nem működne szóval amit neki szánnának adják oda Pine-nak ennyi. Bár szerintem sem bukna meg ha oda teszik magukat a forgatókönyvben a Beyond is jól sikerült csak egy kicsit még rápakolhattak volna forgatókönyv ügyileg a színészek már rutinból hozzák amit kell a látvány is ott van szóval hajrá azzal a forgatókönyvel és robbanthatnak megint.

  16. Egyik film sem volt jó (mint Star Trek, leszögezném), így nem bánnám, ha a Jar Jar Abrams féle idővonalat valahogy kukáznák és ezzel a cast-tal visszakanyarodnának a canon-hoz.

    Félreértés ne essék, nem elsősorban ezen filmek hangulatával van bajom (na jó, egy kicsit azzal is), hanem azzal a pár dologgal, ami szerintem a legtöbb trekkie/trekker szemét szúrja (hahó Vulkán!).

  17. Az egész trilógia egy időutazással kezdődött, ahol egész jól kezelték a paradoxonokat. szerintem nagyon nincs szükség most még egy időutazásra.
    Nekem nagy kedvenc az első és a 2. és 3. rész is jó élmény.

  18. Szerintem az egész koncepció halva született, csak a JJ Abrams féle popcorn körítés miatt nem állt bele a földbe már a legelején. Vesszen csak.

  19. na nem mintha jól menne a Star Trek franchise, a Beyond már nagyon neccesen állt meg a lábán a kasszáknál (sőt), de mégis csak egy jól bejáratott név, szerintem sem Pine, sem Hemsworth nem annyira stabil, hogy eldobjanak egy ilyet. persze ők tudják, de szerintem jönnek még ők ide vissza.

  20. Elég sokan nem értik a sztorit és egyből a színészeknek ugranak a szokásos “pénzéhes”, meg “örüljenek hogy munkájuk van” utalgatásokkal. Miért egyből egy stúdiót kell védeni meg zsebekben túrkálni?
    Kötöttek néhány évvel ezelőtt egy szerződést, amit a Paramount fogott és áthúzott, majd újraírta kevesebbért és odadugta az orruk alá. Ha ilyen munkaadóm lenne, valószínű én is másfelé nézelődnék, ha lenne mellette más lehetőségem. Vagy ezért hálásnak kéne lenni? Simán lehet elvi kérdés is. Gondolom nem fognak éhen halni és lesz más munkája a két Chrisnek ST4 nélkül is.

  21. Thrasko: jaja, gondolom akik itt a stúdió mellett érvelnek, azok a fizetéscsökkentésük után is befognák a szájukat és dolgoznának tovább csendben.

    Nyilván előfordulhat, hogy talál a stúdió és a két Chris egy közös nevezőt, és ez a lelépés csak a bértárgyalás része, de ettől még nem kéne tényleg rögtön a stúdió pártját fogni, csak mert valamiért az, hogy egy színész pénzt akar keresni (ez esetben egy régebben kialkudottat), az ciki, de ha egy nagy cég, az… nem?

  22. És Csabin kívűl ki érvelt itt a Paramount mellett? Kb mindenki azt írta ,hogy a stúdió adja meg a több pénzt mert nagyon jó a színész gárda amit összehoztak. Vagy hagyják ki Hemsworth-ot mert Pine a fontos. Kb mindenki Pine mellett írt… szóval no offense de nem értem.

  23. Szerintem meg azok a színészek,focisták akik évente több millió dollárt keresnek fogják be a szájukat és ne rinyáljnak.Fogalmatok sincs,felse fogjátok milyen 10-20 millió dollárt keresni egy évben.Ezért bicskanyitogató mikor rinyálnak ezek egy kis emelésért.Paramount helyében elis hajtanám Heamsworthot még a környékükről is.Nem elég 5 millió?Menjél szépen DVD-re gyártott szutykokba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.