Az Overlord végső előzetese

Miközben az egyik forgalmazótól kapom a levelet, hogy a Little Italy mikor érkezik a mozikba, addig a másik leveszi az Overlordot a műsorról. Komolyan fejvakarós a helyzet, na nem az Italy miatt, láttak a vígjátéknak egy rést az jólvan, csak idén eddig jó hype-pal bírt a Quiet Place, késve mutatták be, az Upgrade, be sem mutatták, és az Overlordról is azt hallani, hogy fun, szóval jogos, hogy végül nem nézhetjük moziban.

Na mindegy, itt a II. világháborúban ellenséges vonalak mögé ugró szakasz, akik valami természetfelettivel machináló náci bagázsa botlanak.

human
írta
2018. 10. 05. 22:25
megjelenés
13
hozzászolás


13 hozzászólás a “Az Overlord végső előzetese” bejegyzéshez

  1. Ez még mindig nagyon funnak néz ki, és a kritikák is elég jók eddig.Kár, hogy nem jött végül moziba.

  2. Elvileg nem a forgalmazó döntése volt,hanem a gyártó Paramount nem akarja ezt hazánkban bemutatni.
    Pár héttel ezelőtt komunikálták ezt.
    Nem baj,lesz majd helyette Transformers6,vagyis Űrzsongó,mintha nem lenne már elege belőle a népnek.
    Hát nem tűnt fel nekik,hogy a magyar nép most mán horrort akar?

  3. Szerencsére itt (ausztria) nyomják november 8-tól. Ez a trailer már meggyőzött, hogy beüljek rá.

  4. A nyv-be vártam az Overlord trailer mellé a dumát amit végül ide a posztba le is írt Human. Teljesen jogos ráadásul a Quiet Place-nél ugyanaz a hazai forgalmazó. Upgrade amúgy kapott magyar címet így esélyes, hogy dvd-n vagy tv csatornán előbb utóbb elérhető lesz szinkronosan ha valaki kerülné a feliratos változatot. Overlordra visszakanyarodva hetente nézem mikor frissül az imdb adatlapja, hogy lássam akkor végül hol nem mutatják be, mert nekem bűzlik ez a Paramount döntése szöveg. Azért bosszant mert így csak jövőre láthatjuk.

  5. Tudom,hogy jönnek még horrorok idén a magyar mozikba,csak azoknak nem annyira tetszik a története és az előzetese mint ennek.

  6. Az itthoni forgalmazók botrányosak, azt sem fogom fel, hogy box office filmeknél miért nincs felirat, csak szinkron meg OV, most is ez van Venomnál.. Próbáltam érdeklődni mozinál, hogy kivel lehet beszélni ez ügyben, már csak megkérdezni, hogy mi ennek az oka, közölték, hogy van vagy 15 ilyen cég és hogy meg se próbáljam, mert leszarják. Igaz, a mozi is leszarta. Nevetséges.. kár ezért is, kurvára élveztem volna szélesvásznon.

  7. Pocok köszi a kommentért majdnem megnéztem. igyis várom már, nem kell további hype ha csak spoileres. jöjjön!

  8. Nagyot ütött (tudom, mindig ezzel a szöveggel jövök) de általában csak jó filmeknél adok visszajelzést. Utóbbi idők egyik legjobb 18+os filmje nálam.
    Én nem használnám a fun szót rá, bár vannak benne poenok. :) Ismét köszönjük JJ

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.