Stallone végzett a Rambo 5: Last Blood forgatásával

Twitteren jelentette be egyrészt a film jelenlegi címét (bár már szó volt róla 3 éve, de a mostani hírekben nem került elő semerre eddig), ami remekül illik a Rambo: First Blood mellé, lezárni a sorozatot. Másrészt pedig arról beszélt, hogy milyen érzés ennek az útnak a vége. Meg egy helyszínről is van fotó.

13 hozzászólás a “Stallone végzett a Rambo 5: Last Blood forgatásával” bejegyzéshez

  1. Jó ég de öreg a másodikon. Nem tartom valószínűnek, hogy ebből értékelhető valami sül ki. Túl öreg már mindenhez, a botox meg nem mozog helyette.

  2. Teljesen felesleges ez a negyedi rész után de azért természetesen moziban nézős lesz. Remélem hasonló hard R lesz mint az elődje.

  3. Öreg? Nagybátyám is 70 fölött van, de 25 méteres fákat vág ki alpin favágással a mai napig és a 70-110 kilos rönköket egyedül hajigálja fel a csepelre ha végzett. A legtöbb fiatal 2 óra alatt összefosná magát, amit az az ember napi 8-10 órában csinál. Tény, hogy az évek sokat számítanak, de úgy gondolom, hogy nem mindenki robban le annyira öreg korára, mint azt egyesek hiszik! Mindig vannak kivételek. Pl. Richard Lupkes aki 62 évesen alázza a fiatalokat szkander bajnokságokon.

  4. Vagy John Brzenk, akiről 45 eves korában már azt mondta mindneki, hogy kiöregedett, meg eljárt fölötte az idő ….. csak elfelejtettek neki szólni és azért még vagy 10 évig senki sem tudta lenyomni …… :D végül 55 évesen vonult nyugdíjba veretlenül :)

  5. Emlékszem, hogy már az előző résznél is ment a fikázás, hogy “Hogy néz már ki?” meg “Mit akar ez ennyi évesen?”, aztán mindenki a földön kereste az állát, pedig nem több százmillióból készült látványorgiát csinált. Én bízok benne, hogy ez is nagyot fog szólni.

  6. Öreg??? Ajánlom megtekintésre az Unforgivent Eastwoodtól, ha az nem badass, akkor semmi – és a egyik ok épp az öregek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.