Úgy tűnik a Last Blood annyira letörte David Morrellt, akinek valamennyire köszönhető az első Rambo-film, hiszen az ő könyvén alapult, hogy nyilvánosan is negatívan nyilatkozott az új Rambo-pusztításról.
I agree with these RAMBO: LAST BLOOD reviews. The film is a mess. Embarrassed to have my name associated with it.
Tényleg ez volt az utolsó vér? A héten két nagyobb film jött, és inkább arra mentem, ami jobban mozgatott. Valamiért ez a Rambo nem igazán kapott el.
Nyilván az előzetes hangulatomban az is közrejátszott, hogy valami Escape Plan 2-3 is létezik, ami szerintem nem annyira jó döntés Stallone-től. Érdekes, mert Cage-nél semmit sem jelentenek a szar filmjei, neki valahogy jobban elhiszem a skálát.
Na meg a trailerek sem voltak az igaziak. Tényleg nem a sokak által említett Home Alone miatt, bevallom nem annyira ugrott be róla, bár látom miért mondta több ember is — a lelkesedésem ellen inkább a “kisebb” történet volt. Igen, a Rambo: First Blood sem az a nagy történet, na de komolyabb dolgokról is szól, szóval ezt nem oda mérném, hanem a Rambo IV-hez, a legutóbbi véres kalandhoz. Felnőtt hozzá? Mert az előzetesek nekem nem azt sugallták, hanem sokkal B-sebb hangulatot valahogy. Egy tipikus 5 perces forgatókönyvet és ami szomorúbb, kidolgozást.
Mindezekkel nem leszólom amúgy, és lássuk a kommenteket, csak felvezettem, hogy miért nem erre mentem, és így csúszik szerintem majd itthoni nézésre.
A héten érkezik az új Rambo film, ami egy eléggé R besorolású tv-spotot kapott ennek kapcsán, egy végső emlékeztetőt. Amúgy a nyár után felüdülés most ez a hétvége az Ad Astra + Rambo V kombóval.
Mármint a nem amerikai piacra szánt trailert nézhetjük meg az őszi Rambo filmnek, amikben pár a déli határon túli figura jön rá, hogy rossz emberrel baszakodott.
Valójában nincs különbség az R besorolású, és a Hard R besorolásúak között, de azért Stallone azt mondja, hogy utóbbit kapta a Rambo franchise idei része.
Great day! We got our HARD R Rating today! What’s coming is going to be unlike anything you’ve ever seen…” …Death is coming” John said
Cannesban egy interjúban azt mondta Stallone, hogy ő benne van még egy folytatásba, ha sokan mennek most erre a filmre, mármint a Last Bloodra idén.
Let me just say something about the ‘last’ of anything. I thought Rocky 3 was the last, you know. So I don’t know anything. If it works I’ll just keep going, you know, because I enjoy it so much.
Stallone posztolt egy kulisszák mögötti videót az idei Rambo filmhez, a Last Bloodhoz. A történet szerint eltűnik barátjának az unokája Mexikóban, miatta utazik le oda az öreg pakolni.
Az Aquaman folytatása 3 év múlva, 2022 decemberében kerül a mozikba. Nem félnek az akkori aktuális Avatartól? Érdekes. Persze csak hülyülök, ki tudja pontosan, hogy mikor kerül végre tényleg mozikba az 5 hátralevő Avatar.
Közben kiderült az is, hogy a Rambo: Last Blood 2019 szeptember 20-án kerül a mozikba. 1 héttel az It: Chapter 2 után.
Bár ez csak trailerpremier, de hétfőn érkezik a Shazam 2 perc 5 másodperces új előzetese.