Kidumáló: Rambo: Last Blood

Tényleg ez volt az utolsó vér? A héten két nagyobb film jött, és inkább arra mentem, ami jobban mozgatott. Valamiért ez a Rambo nem igazán kapott el.

Nyilván az előzetes hangulatomban az is közrejátszott, hogy valami Escape Plan 2-3 is létezik, ami szerintem nem annyira jó döntés Stallone-től. Érdekes, mert Cage-nél semmit sem jelentenek a szar filmjei, neki valahogy jobban elhiszem a skálát.

Na meg a trailerek sem voltak az igaziak. Tényleg nem a sokak által említett Home Alone miatt, bevallom nem annyira ugrott be róla, bár látom miért mondta több ember is — a lelkesedésem ellen inkább a “kisebb” történet volt. Igen, a Rambo: First Blood sem az a nagy történet, na de komolyabb dolgokról is szól, szóval ezt nem oda mérném, hanem a Rambo IV-hez, a legutóbbi véres kalandhoz. Felnőtt hozzá? Mert az előzetesek nekem nem azt sugallták, hanem sokkal B-sebb hangulatot valahogy. Egy tipikus 5 perces forgatókönyvet és ami szomorúbb, kidolgozást.

Mindezekkel nem leszólom amúgy, és lássuk a kommenteket, csak felvezettem, hogy miért nem erre mentem, és így csúszik szerintem majd itthoni nézésre.

human
írta
2019. 09. 22. 03:29
megjelenés
19
hozzászolás


Rambo. Véresen. Pénteken?

Brutally satisfying.

A héten érkezik az új Rambo film, ami egy eléggé R besorolású tv-spotot kapott ennek kapcsán, egy végső emlékeztetőt. Amúgy a nyár után felüdülés most ez a hétvége az Ad Astra + Rambo V kombóval.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 09. 18. 03:06
megjelenés
10
hozzászolás


Csak Rambo és a kése

Azt hiszem pár bűnöző közelebbről is megcsodálja majd a Last Bloodban.

human
írta
2019. 09. 10. 10:17
megjelenés
5
hozzászolás


Nemzetközi Rambo

Mármint a nem amerikai piacra szánt trailert nézhetjük meg az őszi Rambo filmnek, amikben pár a déli határon túli figura jön rá, hogy rossz emberrel baszakodott.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 09. 04. 16:36
megjelenés
4
hozzászolás


Rambo ezzel bökdös

Stallone megosztotta Rambo új kését is.

human
írta
2018. 10. 26. 13:47
megjelenés
9
hozzászolás


A SAVAGE RISING!

Stallone azt teaseli, hogy a Rambo 5 mégiscsak megvalósul. A pletykák szerint az idei cannes-i filmfesztiválon eladták a projektet, méghozzá a Mexikói határos témával, amiben Rambo a drogcartellek ellen nyomul majd.

human
írta
2018. 08. 13. 01:22
megjelenés
12
hozzászolás


Stallone és a Rambo 5?

2010-ben Stallone még 99%-ig biztos volt benne, hogy a brutál véres Rambo történet lesz az utolsó. Úgy tűnik beütött az egy százalék (pénzhiány?), mert valaki megvette a film jogait.

With ‘Rambo V’ Sylvester Stallone returns in his iconic role. This time he goes up against a Mexican cartel. Stallone, who has also written the screenplay, describes the new Rambo as his version of ‘No Country for Old Men.’ Like the last film, ‘Rambo V’ is produced by Avi Lerner (‘The Expendables 1-3’).

Sean Hood forgatókönyvíró még 2011-ben elejtette, hogy felkérték a Rambo 5 megírására, és akkor olyat emlegetett a csávó, hogy visszatérnek a kisvárosi hangulathoz, a First Blood érzéshez. Bár a mostani bejelentésben Stallone van íróként említve, de a kisváros stimmel, mivel egy mexikói kartellel csapna össze a filmben.

Azt viszont nem akarom tudni a No Countryt minek emlegetik…

human
írta
2014. 06. 24. 00:30
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.