Meglépték: pár Oscart a reklám alatt adnak majd át

Nem elég, hogy az Oscar díjátadónak nem lesz házigazdája, de ugye a “popular film” bevezetése mellett egy olyasmit is terveztek, hogy pár kevésbé érdekes díjat a reklámblokk alatt adnak át. Míg az előbbi nem valósult meg, az utóbbit meg merik tenni a Guardian szerint. Sőt, a Variety is megírta.

Az egész mögött az áll, hogy igyekeznek tényleg 3 órásra szorítani a show játékidejét. Persze az Oscar jelölt dalokat előadják, szóval máshogy kellett a sugárzásért 75 milliót fizető ABC kérésének eleget tenni. Nyilván élőben, a többi szakmabeli előtt kapják meg a díjat, csak mi tévénézőként ebből keveset fogunk látni. Még nem tudni pontosan, hogy melyik kategóriákat érinti ez — dokumentum rövidfilm? makeup? sound? kit ér el a vég? Kiről fognak még kevesebbet tudni az emberek?

human
írta
2019. 02. 08. 18:09
megjelenés
13
hozzászolás


13 hozzászólás a “Meglépték: pár Oscart a reklám alatt adnak majd át” bejegyzéshez

  1. Próbálnak vergődni, hogy megállítsák a gála nézettségének zuhanását, de csak nyomorúságosabbá teszik az egészet.

    Magát a díjat kéne… hogy is mondjam… jóval kevésbé belterjessé tenni, az talán segítene, de az nem fog megtörténni.

  2. Ha rajtuk múlna, lehet a legjobb női főszereplő és a legjobb női mellékszereplő menne a reklám alatt :DD

  3. kin múlna? ez az alaptalan kijelentés nevetséges, hiszen semmi bizonyíték nincs rá, sőt.

    itt az ABC a ludas az egészben. Akartak a zenéből is vágni a szervezők ezen reklámos/átadós baromság helyett, de azt sem engedték ABC-sek. A “cég” és a kapitalizmus miatt csonkul az Oscar gála, nem más miatt, nem azért, mert lenézik a kosztümösöket a szervezők esetleg.

  4. birop jól mondja egy díjátadó szégyene ha pont a díjátadást nem mutatják csessze meg!Ha mondjuk nem 3-4 óra körül lenne maga műsoridő a sok táncos meg egyéb időhúzó/időkitöltő részt kukáznák,feszesebb lenne az egész.Nem azt mondom hogy átadják a nyertesnek oszt’jónapot tűnjön a színpadról,de a”kevésbé érdekes/fontos”kategóriákban is sok-sok munka,pénz,kreativitás stb.van,szóval az adott kategóriában indulóknak nettó sértés ha reklám alatt adják át a díjukat,mondván ki nem sz@rja le a munkájukat.Ha meg figyelembe vesszük a Fekete Párduc 7!!!!jelölését szerintem egyre inkább MTV Choice Awards szintű baromsággá degradálják a nagyra becsült Oscar-bácsit az ilyen retardáltabbnál retardáltabb döntésekkel,ötletekkel.

  5. nem akarom elhinni, hogy nem lesz házigazda. szerintem csak titkolják és meg fog jelenni Kevin Hart.

  6. Szánalmas az egész,régen élvezhető volt mostanra egy nagy nulla az egész műsor és ráadasul semmilyen jelentősége nincs,hogy kinek adják a díjat.

  7. Amíg még nem tették kötelezővé ilyen alja műsorok megtekintését, addig totál hidegen hagy ez a vörös szőnyeggel össze ragasztott szemétdomb.

  8. Az oscar már csak a magamutagatásról szól, saját maguk ünnepléséről. Régebben az értékesebb valódi mondanivalóval rendelkező filmeket díjazták, amiket a közönségnek forgattak. Mára eljutottunk oda hogy, oscar spekulánsok vannak. Meg van a séma milyen típusú filmet csináljanak a jelölésre és ennyi. A film megnézése után” hű ez lehet oscar esélyes” mostanában “forgassunk oscar esélyes filmet”

  9. mindig voltak oscar spekulánsok, és nyertek szar nem fontos filmek olyan évben, amikor volt máig emlegetett film.

  10. Gondolom, a feature kategoriak, a sound edit, sound mixing, produkcios dizajn esik ki.
    Plusz talan a makeup es a kosztum…
    Szoval, a technikai dijak.

    Nyilvan, mert egy atlag nezonek nincsenek nagy huzonevek, “sztarok” altalaban a jeloltek kozt, (szakmabeliek kozt nyilvan hiresek) ami meg egy atlag kovacs janosnak nem nagy vonzero.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.