Bevételek: Once Upon a Hobbs and Cash

Múlt héten megint lemaradtam a bevételekkel (tavaszi munkahely váltás és éppen most belerázódás áldása margóján egy vállalati kultúrára kihegyezett podcastet is simán elvinnék – nézek most humanre), de pont emiatt most duplán jön a gyógyír, hiszen Hobbs és Shaw mellett megnézzük Tarantinot is.

Tango and Cash?

Már a kritika posztnál is láttam olyan megszólalásokat, hogy szerencsére nem nagyon megy a Fast and furious spinoff, úgyhogy a felszínes szórakoztatás csúcsdarabja(?) nem igazán veti meg a lábát az elkövetkező években. Na ezt azonnal cáfolnám is. A Hobbs and Shaw 60 milliós kezdése még a 200 milliós büdzsé mellett is tökéletesen az elvárások mentén nyargal, driftel, lő és még ki tudja mit művel. Ezt a darabot senki nem várta feljebb, hiszen ők csak oldalsó malacpersely zsebként tömködik be a dollár lyukakat az eredeti széria mellett, ami szintén “csak” a 7. és a 8. rész során kúszott a nemzetközi milliárdos sáv fölé. Magyarán ez csak egy vas (vagy Torque), amit ütni lehet, miközben elkészül az eredeti széria 9 és 10. etapja.

És spin offként is 180 milliónál jár egy hétvége után, ráadásul Kína nélkül, ahol köztudottan megvadulnak Rockért és Stathemért (utóbbi esetében például még a nagynevű Mechanic folytatása is 50 milliót hozott és húzta ki a szarból az egész filmet), úgyhogy lesz itt még folytatás bőven.

Na és akkor visszakanyarodva QT-ra, múlt héten a Once Upon a Time in Hollywood Tarantino legjobb nyitását hozta ever (infláció nélkül számolva), hiszen a 41 milliós kezdés kiütötte a nyeregből az Inglourious Basterds 38 milliós első hétvégéjét. És a mester(?) így újabb 100 milliós mozit tesz majd le az asztalra a Hateful Eight törése után, ami a 2004-es Kill Bill 2 óta az első filmje volt, ami nem lépte át Amerikában a 100 milliót. Utóbbi mondathoz azért két széljegyzet, 1. Ebben a Hateful Eightet nyilván az sem segítette, hogy kikerült a netre, 2. A Kill Bill 1 mai jegyárakkal simán 100 felett hozna, és a második rész is csak centikre lenne ettől a határtól. Azaz Tarantino simán eladható név még mindig, és a teljes repertoárját figyelembe véve csak a Reservoir Dogs, a Jackie Brown és a Hateful Eight maradt a blockbuster szinttől nagyon (bevételileg nyilván).

Mindeközben a Lion King nemzetközileg 1.2 milliárdnál jár, a Spidermanus közelít az 1.1-hez, a Toy Story pedig nem sokára átlépi az 1 milliárdos határt, ami például az Aladinnak nem rég meg is volt. Disney dominancia dózísunkat dobtam be és még alliteráltam is.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw – $60,038,950 – össz: $60,038,950
  2. The Lion King (2019) – $38,520,022 – össz: $431,163,100
  3. Once Upon a Time in Hollywood – $20,010,534 – össz: $78,828,009
  4. Spider-Man: Far from Home – $7,904,057 – össz: $360,477,982
  5. Toy Story 4 – $7,349,131 – össz: $410,249,874
  6. Yesterday – $2,468,080 – össz: $67,930,735
  7. The Farewell – $2,412,503 – össz: $6,821,013
  8. Crawl – $2,186,316 – össz: $36,127,089
  9. Aladdin (2019) – $2,125,485 – össz: $350,477,077
  10. Annabelle Comes Home – $878,234 – össz: $71,578,346

13 hozzászólás a “Bevételek: Once Upon a Hobbs and Cash” bejegyzéshez

  1. Brutál hogy a disney idén milyen bevételt produkál … szerintem ez is sok éves rekordja lesz a cégnek …

  2. Ennek a tarantinonak a kill bill óta nem volt egy valamire való filmje, mégis annyian istenítik, hogy nemigaz. Nem èrtem. Ezt a filmet is a színészbrigád viszi el a hátán bevételileg, egy film amelynek minden reklámanyagában a pofánkba tolták, hogy Brad Pitt meg Dicaprio, az naná hogy hoz egy kis lét. Lehet hogy a pali neve még ezek után is garancia lehet egy kis pénzre,(mondjuk nálunk a moziban biztos hogy nem, a mai napig alig van foglalás, elővétel erre a filmre, ki is fog zuhanni kb két hét után) de hogy a minőségre nem, az tuti.

  3. Uratok
    Nem tudom te milyen filmeken szocializálódtál de úgy vélem Tarantino filmjei mindig is képviseltek egy bizonyos szintet. Mit jelent nálad a valamire való? Avengers meg a Batman az valamire való? Ha neked az ilyesmi tetszik akkor megértém amiket írsz…
    Inglorious pl igen csak egy jó rendezés, még ha a vége faszság is, hihetetlen jó alakításokkal.

  4. az hogy iden a Disney rekordot dont, cask azt jelenti hogy ezentul minden 2-3. evben megdontni ujra meg ujra a sajat rekordjat. mar most sincs semmi konkurenciaja es azok is cask csokkeni fognak. 10 even belul szerintem mar minden a Disney tulajdona less. 20 ev mulva meg a Hollywood feliratot lecserelik egyi Disneywood-ra (halal komolyan gondolom)

  5. Szeretem Tarantino filmeit főleg a párbeszédek és jó dumák miatt. Így nálam a Kill Bill-t pl bőven megelőzi a Becstelen – Djangó – Aljas trió. Nem is igazán értem őszintén, hogy akinek bejött a Ponyvaregény vagy pláne a Kutyaszorítóban az ne szeresse ezeket is.

  6. Disneyworld -re :D

    Áhh szerintem az idei összbevétel rekordját nem lesz egyszerű megdönteni.

    Idén elég sokat rántott a bevételeken a Végjáték az húzta fel szerintem a marvel kapitányt, a pókembert nem biztos de azért segített átlépni a milliárdos határt…

    Az aladdin és oroszlánkirályt már nem is említem, és akkor a teljesség igénye nélkül jön még egy demóna meg egy star wars, és legyen akármilyen sz*r az SW7-8 akkor is egy trilogia záródarabja úgy hogy beülnek rá.

    2020-tól is lesznek filmek de azok szerintem nem ilyen kaliberűek …

  7. 6. érdekes mert a ponyvaregényt pl nem bírom végig nézni … meg a becsteleneket sem XD

  8. Nem mintha számítana a Disney-nek az a +-1 milliárd (:D), de annyi, hogy a Spúdermanus bevétele mind a Sony-nál landol, akiknek a Skyfall óta ez az első filmje, ami át tudta lépni ezt az álomhatárt.

  9. “ki is fog zuhanni kb két hét után”

    ???? micsodaaa?:D Hú de nem értek egyet. Nyilván Tarantino nem akkora brand, mint mondjuk egy Marvel, de azért nagy névnek számít, történelme van, kollégáim közül mindenki várja, pedig ők 27-28, én vagyok csak 30 fölött:D

    Az, hogy ha felvonultat egy Pitt-tet, vagy DiCapriot a szokásos Jackson helyett, az már meggy a tejszínhabon. Nem fog két hét után kihullani, pesti mozikból meg pláne nem

  10. Tarantino filmjei közel sem tökéletesek, és eléggé hullámzó a színvonaluk is, de az egyedi látásmódja miatt – és mert mindig tud valami igazán meghökkentő, váratlan dologgal szolgálni, amire senki sem számít – mégis sok nézőt tud vonzani. Nekem is vegyesek a benyomásaim a munkáiról. A Becstelen brigantyk és a Django elszabadul a zseniális színészek miatt egyaránt nagyon tetszett, nem tudnék választani közülük, míg az Aljas nyolcast kb. a feléig láttam, aztán otthagytam, annyira untatott. A Once Uponra viszont megint kíváncsi vagyok, mert ezzel a remek színészgárdával képtelenség mellényúlni. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.