Halálfutam (Death Race)

A leg-B-filmesebb B-film ami mostanában mozikba jutott, pedig olyan egyenesenvideóra alapanyag, hogy jó nézni. Rendben, csak egy kicsit jó nézni, többnyire pedig megmosolyogtató dolgokkal van tele, amit teljesen komoly arccal vezettek fel.

Statham bá a kocsija mellett a Death Race-ben

A történet röviden annyi, hogy 2012 után összeomlott Amerika gazdasága, a bűnözés határtalan mérteket öltött és a börtönök amellett, hogy többszörösen tele lettek, még vállalatok kezébe is kerültek az állam helyett. Erre engedélyezték a halállal végződő bunyókat elítéltek között, mindezt tévében közvetítve. A halálos reality nézettsége az egekben nyilván (ez tényleg így lenne, ha a gagyi realityket is milliók bámulják), aztán csökkent, mert már nem érdekelte az embereket sima kis agyonverés, és így született meg a Death Race. A halálos verseny, ahol 5 nyert futam után az elítélt szabadon távozhat. Ami miatt a győzelem nem olyan egyszerű, az pedig a napalm, a gépfegyverek és a rakétavetők, amik a kocsikra vannak szerelve. Mindezt a pályán úgy körözve, hogy mint a Mario Kartban vagy a Death Rallyban, az aszfalton levő jelekre kell ráhajtaniuk, hogy kapjanak fegyvert vagy védekező eszközt. Egyszerűen amikor megláttam, hogy így kell felvenniük a fegyvert, már csak röhögni tudtam. Ezt bárki komolyan gondolta egy filmben?

Ami durva, hogy a Bourne trilógia második és harmadik részében tök jót alakító hűvös Joan Allen-t hogy csábították be erre a filmre? Mert Statham bár jó akciókat vállal be, de azért az életrajzába ez a film is simán beillik, a Deadwood cancel után pedig Ian McShane is nagyon ráérhetett, a többieket pedig nem is említeném, hiszen senki sem kiemelkedő színész közülük, de ebben az izomfilmben simán elférnek, ellenben Joan fura volt.

Igazából ha a hülye fegyver felvételen és a versenyek képtelenségén tovább tekintünk, akkor egy viszonylag nézhető vérengzős filmet láthatunk. Sokszor nem spórolnak a vörös folyadékkal, mint ahogy a robbanások és balesetek is elég korrekten lettek megvalósítva. De ennek ellenére ez nem mozifilm, mint ahogy ott meg is bukott, ellenben szerintem videón szárnyalni fog.

Halálfutam értékelés

Talán 5/10, és ebből az egyik mínuszpont legalább a zene, ami olyan hallványosan NIN lopás szerű akart lenni, hogy az zavart. Újranézési faktor az viszont nekem nulla, de ezt a másfél órát üsse kő, nem bánom. Buta volt, de legalább nem pg-13-mazták le.

human
írta
2008. 09. 14. 18:18
megjelenés
70
hozzászolás


Welcome to the jungle

A kintieknek már a nyakán a Death Race bemutató, így most felpörgetik őket ezzel a vérengzős trailerrel, amiben gagyi G’n’R szól (ami az utolsó akcióhősnek (vagy a t2-nek?) még jól állt a 90-es évek elején, de azóta eltelt már 14 év!) Ettől nem cool, meg laza lesz, meg kemény a trailer, hanem, hát majdnem az ellentetje. Viszont a vér fröcsög.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 08. 16. 01:51
megjelenés
60
hozzászolás


Death részlet

Nincs Statham rajta, hanem egy másik kocsi legénységébe, és a film minőségébe nyerhetünk bepillantást. Legalább a kaszkadőr trükkök rendben lesznek.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 08. 11. 15:59
megjelenés
14
hozzászolás


Death Race poszter

Hát, még jó, hogy a trailer után dobták ki ezt a posztert, mert szerintem nem lett annyira meggyőző.

Death Race poster

human
írta
2008. 06. 26. 13:06
megjelenés
11
hozzászolás


Death Race képek

Rendben, a legutóbbi Death Race posztnál hívtátok fel a figyelmem arra, hogy Paul W.S. Anderson nem csak a borzasztó AVP1-et rendezte, hanem egy erősen kult film is fűződik azért a nehévez, mégpedig az Event Horizon (Halálhajó).

Idővel teljesen kiment a fejemből, ezért kellett ez a hidegzuhany, és így a Death Race várási indexe is megnőtt picit.

Na, akkor lássuk ezt a pár képet a filmből.

Death Race pics

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 06. 10. 01:34
megjelenés
19
hozzászolás


Death Race csata

Jaja, remake Stathammal, és már kész is van. Itt a filmből a második, de tulajdonképpen az első komolyabb fotó, hála az Empire magazinnak. Már csak a rendező személye fölött kéne valahogy szemet hunyunk, de nehéz, hiszen Paul W.S. Anderson hozta nekünk az AVP1-et például.

Death Race 2nd pic

A filmet augusztus 22-én, a trailert pedig a Wanted előtt mutatják be odakinn.

human
írta
2008. 05. 28. 11:49
megjelenés
26
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.