Tyler Rake visszatért – több pénz, több helyszín az Extraction 2-ben

Az Exraction első része a világjárvány legelején érkezett, amikor nagyon ki voltunk éhezve minden újra, hiszen épp szembesültünk azzal, hogy jó sokáig zárva lesznek a mozik, és a nagy stúdiók még nem döntötték el mit kezdenek a már készen levő blockbustereikkel.

Ebbe az időszakba tette be a Netflix a korábban kaszkadőr Sam Hargrave akciófilmjét, amiben Chris Hemsworth pakolt, és talán pont emiatt is emlékeztünk rá jó szívvel. Az első rész olyannak érződött, mintha le akarták volna zárni, hiszen a végén levő akciót semmiképp sem élhette túl a főszereplő, de aztán gyorsan ráébredtek a franchise potenciálra, amit most ért be.

A történet ismét Russo tesók nevéhez köthető, avagy teljesen nulla, akár egy AI is írhatta volna, de itt a körítésben ez valahogy elbújik. Mint a régi keménycsávós zsánerfilmek, egyik sem nagy megfejtés, amire most is emlékszünk, az szinte mind a kidolgozásában volt erős. Itt is, Rake valahogy túlélte az akciót az első részben, és a depressziós lábadozásából az hozza ki, hogy tulajdonképpen a volt felesége fogadja fel, akivel jó sok közös “bőröndjük” van, hogy menekítse ki a húgát egy bűnbanda börtönbe került tagjának keze alól, aki az asszonyt is vitte magával a rácsok mögé. Nyilván a kimenekítésbe bökkenők csúsznak és nagyobb harcba eszkalálódik a konfliktus.

Nem is akarnék sokat lovagolni a forgatókönyvön, szerintem ez bizonyítja, hogy bármi ami a Russo tesók “keze alatt” lett jó, az nem rajtuk múlt, ők maguk legfeljebb producernek lehetnének jók, hiszen épp nézhettük a Citadelt, ami katasztrófa, vagy a Gray Mant, ami nem erős, közben meg itt a volt kaszkadőr rendező összehozza nekik a fogyaszthatót az odafigyelésével.

Az Extraction folytatása abban erős, amiben az első rész is az volt, hogy az akciókba nagyjából mindent beleadtak. Láthatóan ezek Hargrave erőssége, nem pedig a drámai jelenetek rendezése, hiszen ott a borzasztó mondatok siralmasan vannak előadva. De nem ez a lényeg. Abszolút nem az agykikapcsolás mellett beszélek, inkább csak…, jó nézni az lövöldözést és verekedést, látszik, hogy mennyi mindent terepen csináltak, tényleg kaszkadőrökkel és a többi. Nyilván ez nem mindenkit köt le magában, de nekem elég volt.

Az egyetlen szívfájdalmam, az a folyamatos downgrade az akciókban. Konkrétan az első, a börtönből menekítés egy vágatlan hatású jelenet (amit 4 hónap alatt forgattak), és iszonyat erős, működik végig. Ellenben a második ehhez képest bár hatalmas teljesítmény és nagyvárosi lövöldözés, de mégis valahogy gyengébb. A finálé pedig konkrétan a legbénább harc, bár lehet csak nem tudták újra ügyesen elvinni a két szembenállót egy rendes leszámoláshoz.

Túl magasan kezdett a film, a forgatókönyve sem erős, és sajnos a végére teljesen elfogyott a lendület. De a folytatást már most felépítették, most nem csak ködösen egy vége főcím jelenetben, hanem “mehet a következő küldetés”. És hát persze, simán jöhet nekem is, csinálják!

human
írta
2023. 06. 22. 14:55
megjelenés
25
hozzászolás


Itt van Tyler

A Rake. Kimenekít másodszor.

human
írta
2023. 06. 16. 11:11
megjelenés

hozzászolás


Chris Hemsworth mindenben benne volt

A Extraction első része volt a legkeményebb forgatás, amiben addig része volt, és a folytatásra emelték a tétet.

Ráfeküdtek a durva akciók kiemelésére a reklámanyagban, nagyon helyes. Sok minden lesz itt valódi, de azért néha beficcen pár zöld háttér persze.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 15. 03:00
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Megjött az Extraction 2 rendes előzetese

Vagyis, izé, a Tyler Rake: A kimenekítés 2. trailerét nézhetjük. Chris Hemsworth ismét rendes akciófilmben. Mostanra

A hivatalos leírást lerövidítették: “KÉSZÜLJ FEL ÉLETED LEFEXTRÉMEBB KÜLDETÉSÉRE.” Nagybetű mindenképp! Na jó, van ez is: “Chris Hemsworth Tyler Rake, egy magasan képzett ügynök szerepében látható, aki veszélyes küldetésre indul, hogy kiszabadítsa a börtönből egy könyörtelen gengszter családját.”

Nem mellesleg tényleg ennyire a produceket kell kiemelni?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 05. 16. 16:10
megjelenés
19
hozzászolás


Holnap új Extraction 2 előzetes

Addig ezek a poszterek vannak, mind a ‘vágatlan’ (hatású) jelenetből.

human
írta
2023. 05. 15. 15:53
megjelenés
4
hozzászolás


Extraction 2 előzetes, vagyis Tyler Rake: A kimenekítés 2.. Igen, ez a magyar cím

A Netflix teljesen beidomult a fenti címmel a magyar tévé és mozis forgalmazás világába, de most nem ezen akarnék igazán lovagolni, hanem tessék, a világjárvány idején otthon karanténozók között nagyot robbanó akciófilmet így folytatták. Újra pakol Chris Hemsworth, a rendező maradt, szóval igyekeznek majd a ‘vágatlan’ jelenethez hasonlóan ütőt is hozni, legalábbis elnézve ezt a trailert az börtönlázadás annak tűnik.

A hivatalos sztori: újabb halálos küldetése va, ki kell menekítenie egy kegyetlen grúz gengszter meghurcolt családját a börtönből, ahol fogva tartják őket. Az előzetes persze magyar feliratos, kiemelt premier lesz június 16-án.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 04. 03. 16:37
megjelenés
9
hozzászolás


Hemsworth ideges

Oda fog b**zni az Extraction második részében.

human
írta
2022. 12. 21. 03:14
megjelenés
5
hozzászolás


Betekintés az Extraction 2-be

Avagy itthon a Tyler Rake: A kimenekítés 2-be nézhetünk bele, a forgatásba, ahol megint iszonyat sok fizikai trükk lesz, ők nem a CGI-ra gyúrnak!

A hivatalos sztori: Miután alig élte túl az első film eseményeit, Rake visszatér az ausztrál zsoldos szerepében, akinek újabb halálos küldetése van: ki kell menekítenie egy kegyetlen grúz gengszter meghurcolt családját a börtönből, ahol fogva tartják őket.

Ennyi alapján egy várós Netflix film, talán még az elsőt is felülmúlja. Legalábbis az akciójelenetekben.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 09. 24. 22:56
megjelenés
34
hozzászolás


Kecsap: Killers of the Flower Moon, Extraction 2, Avengers: The Kang Dynasty, Fantastic Four, Book Club 2 – The Next Chapter, Road House, The Bikeriders, Bang!, Haunted Mansion, The Exorcist, Carry On, Oppenheimer, Alina Of Cuba, Mickey7, Dallas Sting, V/H/S/99

Scorsese filmje, a Killers of the Flower Moon csak a jövő évi Cannes-ban kerül bemutatásra, utána majd valamikor moziba.

A Shang-Chi-ért felelős Destin Daniel Cretton rendezésében készül az Avengers: The Kang Dynasty.

A Marveles Fantastic Four nem eredettörténet lesz.

Még egy kép az Oppenheimerből.

Megnyugodhat mindenki, a Book Club 2 – The Next Chapter jövőre érkezik. A történet szerint Olaszországba megy Diane Keaton, Jane Fonda, Candice Bergen, és Mary Steenburgen karaktere benne, ahol kisiklik a nyaralásuk.

Conor McGregor is benne lesz a Road House (Országúti diszkó) remakeben.

Jodie Comer, Tom Hardy, és Austin Butler lesz a The Bikeriders gárdája, ami Jeff Nichols (Loving) új rendezése. A Midwestern motorcycle club 60-as évekbeli változásáról szól, ahogy egyre kegyetlenebb bandává válnak, szembemenve a régi szellemiséggel.

Extraction 2 csak jövőre.

Idris Elba lesz David Leitch (Bullet Train) filmjének, a Bang! adaptációjának a főszereplője. Egy szektáról szól, akik regényekkel próbálják kimosni az emberek agyát, de a világ legjobb kémje a nyomukba ered.

Az új élőszereplős Haunted Mansion gárdája Jamie Lee Curtis és Jared Leto duójával bővült. A rendező Justin Simien (Dear White People).

Sima folytatást kap az eredeti The Exorcist, requelt, ahogy már írtam, most kiderült hogy Ann Dowd és Ellen Burstyn lesz a főszereplője.

A Carry On a Netflixre készül Jaume Collet-Serra rendezésében, és Taron Egerton egy fiatal TSA ügynököt (a reptereken ellenőrzik az embereket Amerikában), aki egy bonyolult helyzetbe keveredik az ünnepek alatt.

Kari Skogland rendezése lesz a Dallas Sting, amiben Matthew McConaughey is szerepel. Az 1984-es első női foci világbajnokságról szól Kínában, ahova a texasi lányok megérkeztek, és szinte teljesen esélytelenek tartva helyt álltak a legjobbak ellen.

James Franco alakítja majd Fidel Castro-t az Alina Of Cuba-ban, amit Miguel Bardem rendez. Mía Maestro játssza majd a szerelmét, Natalia “Naty” Revuelta-t. A történet a lányukra koncentrál, aki Castro legnagyobb kritikusa volt.

A Garfield film 2024 február 16-án érkezik. A főszereplő hangja Chris Pratt ugye.

Akik a Creed III-ra várnak: 2023 március 3., akkor csap oda Michael B. Jordan.

Már forog Bong Joon Ho (Parasite) új sci-fije, a Mickey7 Robert Pattinsonnal.

A Shuddertől érkezetik a V/H/S/99, ami mint látjátok, a VHS franchise új fejezete. Vagy fejezetei. Októberben már lehet majd nézni, és ők csinálták bele a történeteket: Maggie Levin, Johannes Roberts, Flying Lotus, Tyler MacIntyre, Joseph & Vanessa Winter.

A Mission: Impossible – Dead Reckoning – Part Two-ban benne lesz Holt McCallany (Mindhunter) is.

Elhunyt Paul Sorvino, a Goodfellas borotvával fokhagymát vágó maffiózója.

Elhunyt David Warner, talán a The Omenből ismeri itt a többség, vagy a TIme Bandits-ból.

Elhunyt a sokak által kedvelt karakter színész Clu Gulager, akit sokan a Return of the Living Deadből ismerhetnek.

Elhunyt Bernard Cribbins.

Bowie:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 08. 07. 14:21
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.