Rian Johnson (Brick, The Brothers Bloom) ismét bevetette a mashup zsenialitást, és két főbb stílus keveréséből egy teljesen emberi történetet hozott ki.

A film 2044-ben játszódik, Kansasban. Ezzel kellemesen alávágtak az akadékoskodóknak. Pár olyan bérgyilkosról szól, akik a maffiának tüntetnek el embereket. A csavar, hogy az áldozatok 2072-ből érkeznek hozzájuk. A főszereplő Joe szerint azért van ez, mert kb. 30 évvel később már annyira nehéz eltüntetni (és gondolom azonosíthatatlanná tenni) a hullákat, hogy ez az egyedüli kiút a bűnözők számára. Szerintem itt rögtön volt egy hiba, és apróbb spoiler lesz most: mutatták 72-t, elég sok ember meghal ott, olyanok akiket nem küldenek vissza. A mázli, hogy nem ez a lényeg.

Amit még fontos tudni, hogy ezeket a gyilkosokat hívják Loopereknek, és a nyugdíjazásuk általában az, hogy az utolsó áldozatuk saját maguk a jövőből, méghozzá nagy aranyrudakkal a hátán, végkielégítésképp. Nem túl jövőbiztos munkahely, hiszen tudod, hogy a te loopod is be fog zárulni 30 év múlva, méghozzá biztosan. Így tovább élni elég kemény, miközben még a munkádat is elveszted ugye. Természetesen az események katalizátora az lesz, hogy Joe jövőbeli énje is megérkezik, és hát nem tűri nyugodtan a mellkason lövést.

Igazából az időutazás szálat szerintem nem éri meg feszegetni, ezt az öreg Joe is elintézi azzal, miután beszél egy kicsit róla, hogy egy eléggé homályos folyamatot próbál részletesen leírni. Sokkal inkább érdekes, hogy a karakterek mit tartanak az időről, idejükről. A 30 éves és a 60 éves Joe bár ugyanaz az ember, de mégis mintha két különböző lenne. Az utóbbi a múltba visszatérve változtatni akar a dolgokon, hogy a jövőben máshogy alakuljon a sorsa. A hozzáállása eléggé görcsös kapaszkodást tükröz abba ami az “övé”, és ezért bármit megtesz idővel. Ez a téma többször is előkerül a film alatt: mi az ami a férfié? A 30 éves pedig tojik az öreg magára, csak arra gondol, hogy ha elintézi az idős változatát, akkor megkapja az aranyat és élvezheti a hátralevő 30 évét. Ezt amúgy nem értem honnan veszi, az élvezetet mármint, hiszen eléggé szar élete van ám, nem csak mert drogfüggő, de 2044 egy toldozott foldozott jövő, ami épphogy összetart a mocsok segítségével – poén, hogy ezt a technikai dolgokon is érzékeltetik.

Változásra csak egyiküknek van esélye.

Itt jön be Johnson, hiszen a pár elfogadható akció mellett inkább a karakterekbe megy bele teljesen. Mindkettejük cselekedeteinek következménye van, durva, hogy a személyes loopjuk kapcsán ez még erősebben van érzékeltetve. Volt pár rész ahol összeszorult a gyomrom. Szóval erőteljesen előkerül a drámai szál a film közepe táján, miután felrajzolták a helyzetet amibe kényszerülnek a szereplők.

Azt kell mondanom, hogy a két Joe-t alakító Joseph Gordon-Levitt és Bruce Willis valami zseniális munkát végzett. A rendező és operatőr mellett ők emelik a filmet az átlag felé. Bruce ugye Bruce, a múltja nyomása alatt kicsit megrokkant öregemberként zseniális, de a fiatal Joe-t alakító Gordon-Levitt durván kitett magáért amikor átvett Willis testbeszédéből is egy csomó mindent, így téve egésszé az egy ember képet, amit alkotniuk kellett közösen.

Bár szerintem vannak rések a történetben, hiszen az időutazás miatt ez valamennyire szinte elkerülhetetlen, de megpróbálták komolyan venni a témát, és egy nem semmi sci-fi-dráma-akciót keverni. Remekül szórakoztam rajta. Fenn próbáltam spoilermentes maradni, a Loopert felfedezni fantasztikus, viszont a kommentekkel már nagyon vigyázzatok.

Rian Johnson (Brick, The Brothers Bloom) ismét bevetette a mashup zsenialitást, és…