Blockbuster watch: Bourne again

Majd 15 éve az akkor még tejfeles szájú, a függönysérót éppen nyugdíjba küldő fiatal Matt Damon akcióhősként parolázott akkorát, hogy a Bourne Identity visszafogott 27 milliós nyitását végül csaknem ötszörözte és bepöccintette az azóta is döcögő Bourne franchise-t. Olyannyira, hogy 4 éve – úgy ahogy – saját lábon, Damon nélkül is megállt a dolog, amikor valamelyik producer éppen Jeremy Rennerben látta meg az új A listás sztárt, ám a Legacy éppen volt pénzénél, szóval a Universal nem is tolta muszájból a dolgot.

the-bourne-identity

A Damon – Greengrass duót időközben azonban homlokon csókolta a folytatások viharvert és tendenciózusan züllő muzsája és immár a végeredmény ismeretében tudjuk, hogy szép kis bullshit tornádó közepette adták elő, hogy nekik aztán olyan ötletük van, amit nem a mohóság szült.

A szájhúzogatós fogadtatás ellenére Damon 59 milliót harácsolt az első hétvégéjén, amit eladott jegyek tekintetében is csak az Ultimatum üt a szériából. Ilyen ingerszegény nyár közepette már ez is kiváló teljesítmény és ha a nézők is komálnák az anyagot talán még 200 milliót is bátran megszavaznánk neki, így viszont maradjon inkább 170-180 környékén otthon, ami a nemzetközi bevétellel karöltve a 120 milliós befektetés révén lehet azonnal friss ötlet csírákat serkent az alkotók fejében.

A Free state of Jones és a Hardcore Henry hasasa és a Boy visszafogott sikere mellett az újonc STX stúdió idén kapott már hideget és meleget is, ellenben a Bad Moms időzítésért csupán a maxi respect zászlaja lenghet – a Star Trek után egy héttel és a férfiasan izzadós Bourne mellett bekínáltak egy olyan mozit, amelynek a közönségét 82%-ban nők tették ki és a fáradt előzetesek ellenére állítólag még a film sem lett rossz, cserébe csorgott is 23.8 millió három nap alatt a nézők zsebéből. A limitált 20 milliós büdzsé mellett még az R ratedért is jár a pacsi, a végeredmény pedig simán lehet 70 millió környékén (=folytatás).

Széleskörű újoncként figyelt még be már szerdától kezdve a Nerve című trip, ami 5 nap alatt 15.5 milliót, a hétvégén pedig 9.4-et termelt. Dave Franco és Emma Roberts tökéletes választásnak tűnnek a túltolt, szociális médián terjengő agyfasz hullámvasút autentikus leképezésére és a so-so visszajelzések mellett a nyári dömping hajrájában a Lionsgate sem várhatott ettől sokkal többet. Legyen mondjuk 40 a vége.

Mivel múlt héten lemaradtam, a Star Trek kapcsán megemlítendő még, hogy a konkurencia alaposan kikezdte, közel 60%-ot zakózott a második hétvégéjére és bukás ugyan nem lesz, de a franchise még mindig darabos, valahol 150 környékén száll ki a Beyond, miközben a Star Trek reboot inflációval számolva 7 éve ennek pont a dupláját tudta.

A Pets eközben kishíján 300-nál tart otthon már, Dory 485 környékén áll meg, a Jungle Book meg még a 16. hétvégéjén is lenyomta a még csak 6. hetében tartó Independence Day-t. Semmi irányzott flame, de erről a nyárról érdemes lesz egy összefoglalót rittyenteni, mert talán sorsfordító lehet a Hollywoodi folytatás tematikában, totál katasztrófa minőségben is, amit eddig előadtak és a nézők is váratlanul gyorsan pártolnak el a filmektől.

Pont most pedig elindultak az első Suicide Squad kritikák, nem is túl fényesek, szóval erős első hétvége mellett az is hirtelen kifullad majd.

A hétvégi amerikai bevételek: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2016. 08. 03. 04:08
megjelenés
59
hozzászolás


Nerve-előzetes: Game remake más fűszerekkel?

Emma Roberts és Dave Franco a főszereplője ennek a thrillernek, amiben fiatalok részt vehetnek egy “meg mered tenni” játékban. Az elején könnyű feladatok kevés pénzért, de idővel rengeteg nézők előtt egyre komolyabb dolgokat kell megtenniük.

nerve_xlgnerve_ver2_xlg

Egyszer nézhetőnek tűnik, de sajnos ez is durván spoileres trailer. Ha elkap a hangulat, akkor az utolsó 30 másodpercet semmiképp ne nézd meg.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 05. 14. 10:31
megjelenés
6
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.