Onward: a Pixar új utakon?

Ugye végre nem a folytatásokra koncentrál majd a stúdió, bár azért azok mellett is becsúszott valahogy a remek Coco, hanem tényleg új történetekre. A sok alapítótag távozása után Pete Docter vette át végül a Pixar vezetését, és az Onward az első, ami ebben a környezetben készült a stúdiónál. Nagy következtetéseket még nem vonhatunk le ebből, hiszen idén kapjuk a Soult is, ami érzelmesebb koncepciónak tűnik.

Oda akartam kikanyarodni, hogy az Onward baromi jó, csak nem azt a Pixart érzem mögötte, mint a Wall-E-nél, vagy akárcsak a Coco-nál. Bár erről a témája is tehet, ahhoz pont az itteni kalandfilmes megvalósítás illett, ami a régi gyerekfilmeket idézte kicsit, már persze a D&D mellett.

Úgy tudnám összefoglalni a “problémám”, hogy olyan az Onward, mint egy jobb modern Disney 3d mese, egy Wreck It Ralph, egy Tangled. Ezzel nyilván nincs igazi baj, hiszen ezek is kiválóak, csak nincs meg az az igazi plusz. Pedig a végére minden érzelmi húrt behangoltak, igyekeztek, és megható volt, ezt egy pillanatra sem vitatnám.

A történethez azt kell tudni, hogy egy olyan világban játszódik, ahol régen a varázslat volt az úr. Aztán jött a technológia, a világítás, és a többi, ami mindent megváltoztatott. Azért elfek, meg kentaurok, meg hasonlók élnek továbbra is, csak feladták a mágiát.

A konkrét történet egy testvérpár körül bonyolódik, akik a fiatalabb 16. születésnapjára a régebben elhunyt apjuktól kapnak ajándékot: egy pálcát, és egy varázslatot, ami 24 órára visszahozza az öreget. Sajnos amikor elsütik, akkor csak félig sikerül vágyuk, csak az apjuk lába jelenik meg, és a varázslat befejezéséhez muszáj szerezniük egy mágikus követ. Na ez történik, mármint a két fiú és a láb egy kalandos quest-re megy, ha már varázslat, meg szerepjáték, meg kincskeresés.

Ebből a szempontból remek a film. A testvérpár természetesen mindenféle nehézségbe ütközik a kő előkerítése során, és nyilván előbukkannak a nézeteltéréseik is, hogy a végére tanuljanak valamit. Igazi kalandfilm, ami pörög ezerrel, konkrétan meglepett, hogy mindjárt vége, pedig nemrég volt a midpoint nagy változása. Sőt,

És mivel nem voltunk igazán mozira kényszerítve, ahova a Pixar filmeket szinte mindig csak szinkronnal hozzák, így azt kell mondanom, hogy Tom Holland és Chris Pratt hangcastingja remeknek bizonyult, nagyon illettek a karakterekhez. Az adok-kapok is viccesen ment közöttük, rengeteget lehetett mosolyogni rajta, na és az érzelmes pillanatokkal is elbírtak nyilván.

A lényeg, hogy nagyon szórakoztató, működik benne az érzelmi rész is (nem is pont az amúgy, amit elsőre sugall a film, szóval jól kanyarították), de olyan láttam, oké, valószínűleg nem fog úgy eszembe jutni, mint az Up első 20 perce, vagy a Wall-E. Bár az is tény, hogy egy Cars szintet simán villant.

human
írta
2020. 03. 24. 15:48
megjelenés
7
hozzászolás


C19: Onward, The Lovebirds

A Disney a moviesanywhere-en “ma” elérhetővé teszi az Onwardot, és a Disney+-ra is felkerül április 3-án. Újabb moziban futó film, ami idő előtt kerül online a koronavírus miatt.

A Paramount pár napja levette a The Lovebirds premierjét a naptárból, és úgy tűnik nem is bíznak benne túlzottan, szóval eladták a Netflixnek. Pedig Kumail Nanjiani és Issa Rae a két főszereplője, és az előzetes… ja értem.

A Sonic the Hedgehog március 31-től lesz elérhető az kölcsönzőkben. Vagyis ugye alapítványi már van belőle, nem az a kérdés, hanem ez a hivatalos release lesz.

A Lionsgate pedig a mozikban futó I Still Believe-et teszi a netre március 27-én.

Úgy érzem kicsit gyorsan ellövik a puskaport, áprilisra nem sok mindent hagytak. Mondjuk most még több pénze van az embereknek, viszont áprilisban majd jobban unatkoznak, ha még mindig a social distancing lesz elvárás.

human
írta
2020. 03. 21. 03:00
megjelenés
3
hozzászolás


Bevételek: ilyen alacsony hétvége 20 éve nem volt

Az amerikai bevételekről van szó szokás szerint, hiszen sok film sorsát még mindig azok határozzák meg. Gondolom itthon sem volt erős a hétvége, de odakinn csak 2000 egyik hétvégéje múlja alul (amikor a The Watcher volt premier), még a 9/11 utáni hétvége is erősebb pénzügyileg. Mindezt az inflációhoz igazított számokkal nézve.

És ugye mostanában kapcsoltak, szóval a következő hétvégére nem csak filmek nem érkeznek, de az emberek még kevésbé akarnak majd menni.

Az Onward 39 millióval nyitott a múlt héten, erre most csak 10,5 milliót pakolt össze. A következő hetek miatt ez lesz a Pixar egyik legrosszabban hozó filmje? Igazi home videó sztár lesz amúgy, mert a kritikák nagyon jók.

A The Huntnak tök jól jött ősszel az a botrány, gondolták most kaszálhatnak, erre… 5,3 millió jött cska össze. A 18 milliós költségvetés és a reklámköltség így csak home videónál lesz meg itt is.

Ami tényleg vicces, hogy a Bloodshot a 9,3 milliójával felülmúlta az elvárásokat. Hiába na, Vin valamennyire hozta volna ezt a family nélkül (bár a költségvetést nem tudjuk), de most a világ tett be neki.

A hétvége becsült adatai, ezúttal bennhagytam a visszaeséseket:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 03. 16. 03:07
megjelenés
18
hozzászolás


Varázslatos

Az Onward új posztere álomszerűséggel jön.

human
írta
2020. 02. 18. 16:15
megjelenés
5
hozzászolás


Az Onwardról kicsit

Mintha nem sokan várnák a Pixar urban fantasy-ját, pedig… ja én sem várom annyira. De azért nézős lesz, tetszik, hogy újra próbálkozik a Pixar, végre nem a folytatásokat erőltetik.

A lényeg, hogy itt egy “ígykészült” most a filmről.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 02. 07. 11:34
megjelenés
5
hozzászolás


Onaward még egyszer

Elég sok mindent felfednek a Pixar animációs filmjéből, amiben egy Elf testvérpár keresi a varázslatot a világban. Mármint a filmben szó szerint, de nézőként metaforikusan?

Poszter is van a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 11. 26. 18:18
megjelenés
1
hozzászolás


Onward másodszor: Pixar jövőre

Mármint remek, hogy nem a sokadik Pixar folytatásról van szó, hanem az új ötleteikről. Ez jövő márciusban érkezik a mozikba, és az egyik fő hang Chris Pratt benne. Meg a Tom “minden filmben ő van” Holland.

Amúgy városi-fantasy, már írtam róla bővebben. A poszter alatt az új előzetes nézhető.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 10. 10. 20:30
megjelenés
4
hozzászolás


Onward-előzetes: itt a mesés Bright

A teaser alapján teljesen Will Smith filmje ugrott be. Pár mesebeli lény együtt él, törpök, kentaurok, sárkányok meg hasonlók, a mágia látszólag eltűnt a világból. De egy Elf duó próbálja újra megtalálni.

Eddig aranyos, de ugye nem sokat mutattak.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 05. 31. 13:37
megjelenés
1
hozzászolás


Képek az Onwardból, a Pixar új filmjéből

Nem folytatás, nem prequel, csak egy új eredeti Pixar-történet. Ránézésre közel lehet a trailer is, de tippre a Toy Story 4 előtt nem igazán van értelme megosztaniuk.

Egy kisvárosi Elf testvérpár megpróbálja kideríteni, hogy van-e még varázslat a világon. A két fő hang: Tom Holland és Chris Pratt.

human
írta
2019. 05. 30. 03:19
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.