Hello Sidney, ki az a Pókember?

Visszatért a legendás Sikoly és ötödik hetén végre letaszította a trónról a Pókembert. Az eredmény szép, szép, de azért ennél kicsit többet vártak tőle, pláne, hogy négynapos hétvége volt odakint.

1996-ban röffentette be az évekig népszerű tinihorror műfaját a Scream, és lett a komplett zsáner egyik legsikeresebb darabja. Az első rész anno lassú kezdés után átlépte a 100 milliós határt (103-ig menetelt), ami manapság már a duplája lenne – mindez akkoriban 15 millióba került, nem csoda, hogy immár az ötödik etapnál tartunk. A második természetesen már nagyobb számokkal nyitott, a 33 millió egészen kiemelkedő volt és mindössze 2 millióval zárt az előd mögött Amerikában.

A harmadikat már nem sikerült átrugdosni a 100 milliós határon otthon, miközben az előállítási költség már majdnem a háromszorosa volt az elsőnek. A 89 milliós végeredménnyel és megfejelve a 72 milliós nemzetközi hozammal azért még így pluszban zárt, de nem véletlen szenderedett mély álomba a sorozat, és a negyedik rész egészen 2011-ig váratott magára. És az ötödikre szintén 11 évet kellett várni, mivel a negyedik kvázi megbukott, 40 millióból készülve 38-at hozott csak otthon, szóval nem feltétlen érte meg vele foglalkozni.

Most kicsit ismét letekerték a beforgatott pénzt, 24 millióból forgatták le az új részt, és nyitott végül 30 millióval (amit 35-40 környékére vártak), szóval inkább az eredeti triológiához áll közelebb bevételi szempontból. Nyilván ne feledjük, hogy még mindig pandémia van, szóval ennek tekintetében ez teljesen korrekt és szép eredmény, és látatlanban erre jöhet a 6. is már lassan.

Pókember eközben hétfőre átlépte a 700 milliós határt Amerikában és lenyomta a Black Panthert, azaz immár 4. helyen áll az otthoni alltime box office listán – nemzetközileg pedig 7. egyelőre kicsivel lemaradva az “élőszereplős” Oroszlánkirály mögött 1.628 milliárddal. Ha lesz kínai premier, még akkor is kicsit távolinak tűnik az Infinity War 2 milliárdja, de a Jurassic Worldot már biztosan lenyomja és beparkol a 6. helyre. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2022. 01. 19. 14:16
megjelenés
11
hozzászolás


Az új Scream végső előzetese

A héten érkezik a film, és még gyorsan összedobtak egy 1 perces előzetest hozzá. Rengeteg éltető idézet, némi tempó, de aki tudja, hogy kíváncsi az új Sikolyra, az szerintem ezt már hagyja ki, bár természetesen igyekeznek rejtegetni a fordulatokat.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 01. 11. 18:09
megjelenés
7
hozzászolás


Smokin’

Bár érdekes koncepció, de inkább a füvező Scary Movie ugrik be, nem az új Scream.

human
írta
2021. 12. 18. 03:20
megjelenés
4
hozzászolás


A többiek is megkapták a maszkot

Az új Scream-filmről van szó, aminél a múltkori visszatérő szereplős poszterek után itt vannak az új áldozatok és talán a gyilkos is. Szerintem biztos ez a csávó az ilyen nézéssel, de a tovább mögött vannak még 8-an.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 12. 07. 17:51
megjelenés
4
hozzászolás


A Scream 5 hírek mostanában

Immáron hivatalos, hogy Neve Campbell visszatér az 5. részre. Sok mindenki mellett két sorozatos sztár, Mason Gooding és Dylan Minnette is csatlakozik mellé.

A bemutató dátumát 2022 január 14-re tűzték ki, amit egy rövid videóban is bejelentettek.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 09. 11. 01:35
megjelenés
3
hozzászolás


Courteney Cox is jön a Scream 5-ba

Ennyi a hír, semmi clickbait. Ugye a rendezők ezelőtt a Ready Or Notot csinálták, szóval illik hozzájuk a kacsingatós zsánerpukkasztós dolog valamennyire. Amikor őket leszerződtették még nem tudtunk sokat a szereplőgárdáról, csak David Arquette volt biztos, de Cox még vonakodott, szóval valamivel meggyőzték.

Nyilván nincs sok munkája, viszont szerintem elég sok pénze van (a Friends még most is iszonyat tejel, épp a Warner fizetett érte nemrég), hogy tényleg számítson számára, hogy mire ír alá, nem egyértelműek a “nagyobb csekket írtak neki” első gondolatotok.

Neve Campbellről még nincs hír.

És ha már Scream 5, gore írt egy jó kis elmélkedést arról, hogy ezúttal mire reflektálhat esetleg a franchise.

human
írta
2020. 08. 01. 03:59
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: The Blacksmith, Artemis Fowl, Moonfall, The Hawkline Monster, Malamander, Legally Blonde 3, Hustle, Scream 5, Furiosa, Trigger Warning, Beverly Hills Cop 4, Last Night in Soho, Sex, Lies, and Videotape, Ride or Die, Emily, Heroes & Villains, Good Bad & Undead, Jackpot, Songbird, Armored, Project Hail Mary, Avatar, Don’t Tell Mom the Babysitter’s Dead

Ami a héten kimaradt, na meg a facebook link.

Mindy Kaling & Dan Goor írja a Legally Blonde 3-t (Doctor Szöszi) az MGM-nek. Reese Witherspoon nyilván visszatér, már ha a megvalósításig jut a film.

Jövő héten folytatják az Avatar forgatását.

Dolgoznak a Don’t Tell Mom the Babysitter’s Dead remake-en. A kipurcant a bébicsősz klasszikusról van szó, modern korba helyezik…

Hivatalosan is Phil Lord & Chris Miller lesz a Project Hail Mary rendező duója. Andy Weir új könyvéről van szó, és Ryan Gosling lesz a főszereplő.

Peter Dinklage & Jason Momoa egy közös akció-kaland filmben! A Good Bad & Undead. Dinklage lesz Van Helsing legutolsó leszármazottja, aki összefog egy gyilkolást megvető vámpírral. Közösen tettetik, hogy Helsing elüldözi a vámpírt a városból, persze pénzért, aztán osztoznak, de valaki egy hatalmas vérdíjat tűz ki a vámpír fejére, ezért mindenki a párosuk nyomába ered.

Edgar Wright új filmje, a Last Night in Soho idén szeptemberről átkerült egy meg nem határozott 2021-es időpontra.

Esai Morales is csatlakozik a Mission: Impossible 7 & 8-hoz, sőt, a film főgonoszát cseréli le.

Az Emily Brontë írónőről szóló Emily-hez, aminek a főszereplője Emma Mackey (Sex Education) lesz. A Wuthering Heights alkotójának rövid életét mutatja majd be az életrajzi film.

A Hustle főszereplője Adam Sandler lesz. Sandman egy kirúgott kosaras tehetségkutatót alakít, aki a nemzetközi porondon felfedez egy világraszóló tehetséget, és elrángatja Amerikába, hogy az NBA-ben játsszon.

S.J. Clarkson (Collateral sorozat) egy női karakteres Marvel szuperhősfilmet készít a Sony-nak. Ugye náluk a Pókemberhez köthető jogok vannak, szóval a már pletykált Madame Web mellé bármi elképzelhető.

Sőt, ugyanígy a Sonyhoz Marc Guggenheim is fejleszt egy női hősős Marvel-filmet, méghozzá Jackpotról, aki egy bűnözőket üldöző anya a képregényekben.

Michael Bay a Songbird producere, ami egy világjárvány alatt játszódó thriller. És 5 héten belül a forgatás is elkezdődne, de betartva a social distancinget, szóval az a tippem, hogy olyan képernyős dologról van szó, mint a Searching.

És Bay a producere az Armored adaptálásának is, ami egy veszélyes területeken áthaladókat védő zsoldosról szól, aki Mexikó kartellek uralta területén akad a bűnözők és zsaruk hálójában kell túlélnie az ügyfelével.

David Robert Mitchell (Under The Silver Lake) a Netflix számára fejleszt egy szuperhős zsánert felbolygató filmet Heroes & Villains címmel.

David Arquette már biztosan érkezik a Ready Or Not rendezőinek keze alatt készülő Scream 5-be.

A Mad Max: Fury Road előzményének szánt Furiosa prequel főszerepére Jodie Comer jelenleg a kiszemelt, ő alakítaná a fiatalabb Furiousa-t. Mondjuk továbbra sem tudom, hogy miért pont ezt a filmet hozná tető alá George Miller, hiszen a végét már tudjuk, nem hiszem, hogy annyian kíváncsiak egy pesszimista előzményre (ugye gondolom kéz elvesztés, és Joe fogságába esésről szólna, de lehet meglepnek.)

Jessica Alba lesz a Trigger Warning főszereplője. A Netflix filmjét Mouly Surya (Marlina the Murderer in Four Acts) rendezi, és egy traumatizált veteránról szól, aki a nagyapja bárját örökli, és egy dilemma elé kerül, amikor kideríti, hogy miért halt meg az öreg idő előtt. Nyilván franchiset tervez vele a Netflix.

A Netflixnél kötöttek ki a Beverly Hills Cop jogai, és nyilván egy folytatást terveznek. Murphy visszatérne, a rendezőpáros Adil El Arbi & Bilall Fallah (Bad Boys for Life) pedig felfedte, hogy már készül a forgatókönyv.

Mahershala Ali posztolta ezt a Blade… concept artot?

Yorgos Lanthimos (The Favourite) a gótikus western The Hawkline Monster adaptálásának új kiszemeltje, méghozzá épp Tony McNamara forgatókönyvéből. A regényben egy 15 éves Varászlatos Gyerek felbérel két fegyverforgatót, hogy öljék meg egy ház jeges pincéjében levő szörnyet.

Josh Cooley (Toy Story 4) megy a Sonyhoz, hogy a Malamander fantasy-t adaptálja nekik.

Steven Soderbergh azt mondja, hogy a karantén alatt már 3 forgatókönyvet is írt, az egyik a Sex, Lies, and Videotape folytatása.

Ride or Die címmel csinál Marlon Wayans egy buddy-cop romantic comedy-t, amit rögtön franchisenak tervez.

A Seth Rogenes An American Pickle (ahol egy 1900-as évek elejében hibernált felébred a jelenben, és találkozik egy leszármazottjával) az HBO Max-ra érkezik augusztus 6-án.

Pierre Morel (Taken) új filmjében, a The Blacksmith-ben Nick Jonas (Jumanji) és Laurence Fishburne (The Matrix) tűnik majd fel, meg még egy női karakter akit egyelőre nem castingoltak. Jonas egy kémeknek fegyvereket gyártót alakít, akinek menekülni kell, ezért felkeresi régi mentorát.

Halle Berry is érkezik a Moonfallba, Emmerich katasztrófafilmjébe, amiben a Hold közeledik a Földhöz, hogy megpuszilja.

Részlet az Artemis Fowlból, ami ugye végül streamingre érkezik:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 05. 23. 11:29
megjelenés
10
hozzászolás


Kecsap: Furiosa, Hunting Season, The Suicide Squad, Moonfall, Dune előzmény, Scream 5, Babylon, Avatar, Popeye, The Green Knight, M. Night Shyamalan, Dark Days at the Magna Carta, Bad Boys 4, Revival, Children of the Corn, Ball And Chain, The Batman, Infamous, Here Comes The Flood, Night Wolf, Don’t Look Up, Mission: Impossible, Don’t Worry Darling, Metal Gear Solid, Where I End, Our Man From Jersey, The Matrix, Clear Lake, Methuselah

Kimaradt egy hét erre nem meglepő módon még több hír lett. Amúgy fFilmes hülyeségekért követitek már facebookon az oldalt?

Ezen New York Times interjú alapján George Miller komolyan gondolja, hogy fiatal színésznővel Furiosa előzménytörténetet csinál. Ha már Mad Max, akkor Theron pont a napokban nosztalgiázott a forgatásról, és ezt a képet csatolta hozzá.

Az Our Man From Jersey a Netflixre érkezik végül, és Mark Wahlberg a főszereplője. Ki nem találják mi a szlogen: “amolyan munkásosztálybeli James Bond”

Talán júliusban folytatódhat a Mátrix 4 forgatása.

Methuselah lesz Danny Boyle következő filmje. A főszereplő Michael B. Jordan. A bibliai karakteren alapszik, és jelenleg olyasmi a történet, hogy már sok száz éve él majd a főszereplő, ezáltal téve emberfeletti intelligenciára és tudásra szert.

Hivatalos, hogy Rebecca Ferguson, Ving Rhames, és Vanessa Kirby jön a Mission: Impossible folytatásokba. Mármint olyan nem meglepő dolog, csak megerősítették egy podcastben.

A Black Christmas bukta remake rendezője új estélyt kap, ezúttal a Netflixnek csinálja a  Where I Endet. A történetben a halottak emlékeit feltöltik a számítógépbe, és onnan visszatérhetnek emberi formába is valahogy. A főszereplő azt sejti, hogy a feleségének köze volt a halálához, és mielőtt újra elteszik láb alól fel kell deríteni az ügyet.

Dakota Johnsonnal is tárgyalnak a Don’t Worry, Darlingban való szereplésről. Ez Olivia Wilde új rendezése.

A Night Wolf elvileg a szuperhősös zsáner vicces kiforgatása lesz a Ride Along rendezőjével, és Kevin Hart főszereplésével. A főszereplő rádöbben, hogy leendő apósa a Night Wolf néven ismert szuperhős.

A Don’t Look Up egyik főszereplője Jennifer Lawrence, a készítője Adam McKay, és jelenleg Cate Blanchettel tárgyalnak egy szerepről. A film egy sci-fi szatíra a Netflixre.

John Murphy (28 Days Later, Sunshine) szerzi a The Suicide Squad zenéjét.

A Ball And Chain-ben újra közösen dolgozik a Rock és Emily Blunt. Egy párt játszanak, akik szuperképességekre tesznek szert, de csak akkor tudják használni ezt, ha képesek közösen dolgozni, csak úgy működik a dolog. Közben az is kiderült, hogy a Netflix-re megy a projekt.

Reese Witherspoon két Rom Comot is csinál a Netflixnek: Your Place Or Mine és The Cactus.

A Netflix több milliót fizetett a Here Comes The Floodért, amit Simon Kinberg fejleszt. Amolyan szerelmi-rablós film lesz.

New York nem a sikátorok városa, fakadt ki egy filmek és sorozatok helyszíneiért felelős, vagy hogy fordítanátok a location scoutot. Nem mellesleg sokat megtudhatunk erről a munkáról az interjúból.

A Metal Gear Solid film rendezője posztolgat twitterre apróságokat. Például ezt a concept artot.

A Bella Thorne főszereplésével készült Infamous végül a Verticalnál kötött ki, ez gondolom nem annyira fontos, viszont júnis 12-én VOD premier lesz a közösségi médiás thriller. Egy hírnévre vágyó lány és a fiúja elkezdi posztolni azt, ahogy bűnt követ el, így lesznek népszerűek. Szóval ezt úgy pitchelhették, hogy “modern Bonnie and Clyde”, és a stúdió megette.

A The Batman forgatása valószínűleg folytatódhat majd Angliában, ahogy nyit az ország.

A Derek Kolstad által írt Hunting Seasonnak James Wan lesz a producere. Elvileg arról szól, hogy a jövőben egy rendőrt az állam ellenségének nyilvánítanak, és visszaküldik a múltba, hogy ott végezzék ki. 3 napja van, hogy alkalmazkodjon a korhoz és valahogy túléljen.

A nem az öreg által írt Dűne előzmény, a Dune: House Atreides megjelenik képregény formátumban, felvezetve az idei Dűne filmet.

A Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett (Ready or Not) rendezésével tervezett Scream 5-höz már tárgyalnak Neve Campbell-lel, de még nincs konkrét megegyezés.

Damien Chazelle filmje, a Babylon már alakul, belsős források szerint Meryl Streep, Michael B. Jordan és Tobey Maguire ült tárgyalóasztalhoz különböző szerepekre. Bár lehet ugyanarra akarják megnyerni őket, és csak 1 befutó lehet. Ez utóbbi csak vicc volt.

Bruce Beresford (Driving Miss Daisy) filmet forgat Buddy Holly életéről Clear Lake címmel. Azt a turnét mutatja majd be, amikor Clarence Collins-szal közösen járták az országot, és rombolták le a rasszisták egy részének előítéleteit.

Valamiért újra előkerült, hogy a 4 Avatar folytatás 1 milliárdba kerül, de nem rendes forrás ez, plusz több éves összeg, olyan 3 éve szivárgott kb. Amúgy a kinti IGN indította el újra, nézzétek meg, ilyen egy összeollózott nulla új információs “hír”, és fogadjunk mindet lehozták külön is, a forgatás újraindítását, a képeket, mindent.

Genndy Tartakovsky filmje Popeyeról csinál animációs filmet, ami végül a King features pénzéből valósulhat meg. Mármint dolgozhat rajta tényleg ezek szerint, pedig eredetileg a Sony Animationnél lett volna a project, de velük szakított, mert a stúdió más irányba tartott akkoriban, 2015-ben.

Josh Gad lesz Roland Emmerich Moonfalljának az egyik főszereplője. Ez az a film, amiben a Holdat eltéríti valami a pályájáról, nyilván a Föld elpusztításának céljával.

A The Green Knight hivatalosan is lekerült a naptárról, még nem tudni végül mikor kerülhet majd mozikba. Erről eszembe jutott, hogy remélem az A24 nem bukik bele a koronavírusba.

Még nincs címe M. Night Shyamalan új filmjének, vagyis nyilván csak nem osztják meg a nyilvánossággal, de már folyik a casting: Eliza Scanlen, Thomasin McKenzie, Aaron Pierre, Alex Wolff és Vicky Krieps esélyes bele.

Jerry Bruckheimer azt mondja, hogy dolgoznak a Bad Boys 4-en. Gondolom nem meglepő, hiszen elég nagy siker lett a srácok visszatérése januárban.

Mike Flanagan (Doctor Sleep) rendezhet még egy King adaptációt, a Revivalt (2013-as regény). Vagyis producer, fejlesztője, és választhatja a rendezést is mellé.

Ha már King, akkor Kurt Wimmer (Equilibrium, Ultraviolet) épp forgatja a Children of the Corn új feldolgozását Ausztráliában. Vagyis gondolom a vírus itt is betett, de a film jönni fog valamikor.

A Dark Days at the Magna Carta főszereplője Blake Lively lesz. Ez egy Netflixre készülő posztapok thriller, amiben mindent megtesz a főszereplő, hogy biztosítsa a családja túlélését egy katasztrófa után.

A végére most ez a Tarantino crossover van hülyeségnek:

Na jó, van egy videó is, D-d-Dick.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 05. 16. 14:01
megjelenés
9
hozzászolás


Scream 5 – Ezúttal mire reflektáljunk?

Nem rég érkezett a bejelentés, hogy a tavalyi Ready or Not rendezőpárosa, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett készítheti az új, a sorban immáron ötödik Sikoly filmet. Nem könnyű feladatba vágnak bele Wes Craven nyomdokait követve és nemcsak azért, mert a széria az egyik legsikeresebb- és leghíresebb slasher franchise. Hanem az eddigi négy filmet átjáró, alapos “meta commentary” és a zsáner kiforgatása az, ami igazán egyedivé teszi Sidney és barátai kálváriáját. No meg persze bárki munkáját, aki érdemben folytatni szeretné a történetet.

Mivel várhatóan 10 év telik el megint az előző és a következő epizód között (pont mint a 3 és 4. részek esetén), ez éppen elég idő arra, hogy a horror műfaja, mind a hollywoodi filmgyártás változzon annyira, hogy egy Sikoly film reflektáljon rájuk valahogy. Ezt próbálom most körüljárni, hogy mit is várhatunk a soron következő folytatástól.

A ’96-os első rész valami egészen újszerű aspektust hozott a zsánerbe az önreflektív kommentárjával, ami olyan karakterek szájából hangzott el, akik teljesen tisztában voltak a horror filmekkel és azok eszköztárával. Ezt a nézők is kajálták, olyannyira, hogy az első Sikoly egészen 2018-ig tartotta a legnagyobb világszintű összbevétel rekordját: Neve Campbellt végül Jamie-Lee Curtis és a 2018-as Halloween taszította le a trónról. (Ami azért is mókás, mert a Sikoly széria írója, Kevin Williamson épp az eredeti, ’78-as Halloween mozit vette alapul saját filmjéhez.)

A Sikoly furcsa egy állatorvosi ló, gyakorlatilag egyszerre murder mystery a maga “ki a gyilkos?” jellegéből fakadóan, de közben klasszikus slasher, valamint zsáner- ÉS filmelméleti tanmese is egyben. Gyakorlatilag egy korai Cabin in the Woods, hiszen ahhoz hasonlóan a Sikoly is főleg a bürleszk/paródia hullámot lovagolja meg a lehetséges zsánermegújító irányok közül – habár a CitW azért pörgeti a dekonstrukciót is keményen.

Minden egyes Sikoly film számtalan, a horror műfajára vagy az átfogó hollywoodi filmgyártásra vonatkozó gondolatot és – kvázi – kritikát fogalmaz meg. A második rész stílusosan a folytatásokat vesézi (he-he) ki, a harmadik a triológiákra jellemző örök húzásokat, a 2011-es negyedik pedig a reboot- és remake mániát. És ugyan a harmadik etapot kevésbé szokták szeretni épp amiatt, hogy a saját maga által kiparodizált hibákba maga is beleszalad, a teljes széria roppantul szórakoztató a humora, a rejtélyfaktora és persze leginkább amiatt, mert önmagát is pont annyira veszi komolyan, mint azt kell.

Gondolom feltűnt, hogy régi kedvencem a széria, még gyerekkoromban szerettem meg és most némileg több filmismereti tudással felvértezve újranéztem a 4 filmet, amiken még mindig őszintén tudtam szórakozni és nevetni egyaránt, pár új apróságot is találva a sorok között. Aztán a bejelentés hatására fel is éledt bennem a teóriagyáros: most, 2020/21-ben mégis mire építhetnék fel vajon egy új Sikoly jellegét?

Nem fogok cselekmény tippeldét játszani, jelen sorok írásakor még az sem fix, hogy Neve Campbell egyáltalán visszatér-e Sidney szerepében. Helyette inkább azt próbálom körüljárni, hogy ha én írnám ezt a filmet, akkor mire reflektálnék leginkább a műfajon belül, és persze a mai stúdiófilmes helyzet kapcsán egyaránt.

A horror zsánert vizsgálgatva az utóbbi évek során a slasher alműfaj sajnos/szerencsére (mindenki döntse el) kissé visszaszorult, helyette más alkotások vették át a főszerepet. A szokásos, bevált recepteken túl (pszichológiai, természetfeletti…) megjelentek a társadalmi motívumokra reflektáló horrorok is, ami kapcsán nyilván Jordan Peele és a Tűnj el!, valamint a Mi ugrik be elsőnek. Sőt, valamilyen szinten a Sikoly 5 élére pakolt rendezőpáros is kapargatta ennek a felszínét a Ready or Not kapcsán. Nem lepne meg tehát, ha tematikus megközelítésből a Scream is ezen a vonalon mozogna. A másik lehetséges irány…

… az a képernyőkön és online játszódó horrorok példája (pl. az Unfriended). A negyedik epizód során a gyilkosok már kamerára vették áldozataik elejtését, 2011 óta az online életvitel és a social media pedig csak még erősebb és meghatározóbb lett, főleg a célközönség, ami itt csak egy szofisztikált szinonima az “áldozatok” szócskára. Szóval abszolút nem lepne meg, ha a “Mi a kedvenc horror filmed?” kérdések már szöveges üzenetek formájában vagy Instagram live-on hangzanának el. Ez így piszkosul gagyinak meg furának hangozhat, de szerintem tudna működni egy erősebb cyber jelenlét a filmben és lehet ezt ügyesen csinálni a műfajon belül, mint ahogy a Searching vagy akár az American Vandal is tette.

Ha pedig nemcsak a zsánert, hanem a hollywoodi filmgyártást is figyelem, nos, az első különbség, ami azonnal szembetűnik 2011 és 2020 között, az természetesen a streaming térhódítása és a sorozatok aranykora. Leszögezném, nem néztem tovább a Sikoly sorozatot az 1. évad után így nem tudom, hogy ott foglalkoztak-e ilyesmivel, de simán elképzelhetőnek tartom, hogy az 5. film során egyfajta “évadként” gondolnának a gyilkosok az elejtett áldozatokra: az első hulla lenne a “pilot”, a film végét pedig potenciálisan “cliffhangerrel” is zárhatnák.

A másik ilyen trend, amire én tuti, hogy kifuttatnám a filmet, az a nézői elvárások és a spoiler kultúra. Gyanítom ismét lesz egy olyan archetípust megszemélyesítő karakter, mint hőn szeretett Randynk – az ő kommentárján át szerintem a mai rajongói és/vagy stúdió mentalitásra nyugodtan lehetne reflektálni a sokszor szinte lehetetlen elvárásaink kapcsán. Ugyanez igaz a teóriagyártásra is, hogy átmenjek én is “full metába” és stílusosan elkezdjem ekézni a saját írásomat is így a végére.

Eszembe jutott még a franchise-ok, valamint a reboot/remake mánia kifigurázásának folytatása, de szerintem ezt már kellőképp körüljárták a negyedik epizóddal és max pár apróság maradhatott ki: valamelyik karakter azért szeretné túlélni az éjszakát, hogy saját spin-off-ot kapjon, esetleg belevinni valahogy az univerzumépítés kritikáját – de ezek már a részemről is a “vakon lövöldözés” tipikus eseti

Hogy vajon az eredeti trió visszatér-e teljes felhozatallal vagy sem, egyelőre remek kérdés. Ahogy az is, hogy nélkülük tudna-e működni egy Sikoly film, hiszen erre korábban még filmvásznon nem, csak sorozatban láthattunk példát. Mindenesetre úgy érzem, hogy még bőven akad potenciál a szériában – viszont buktatófaktor és félnivaló is, főleg a megboldogult Craven hiányában. Szerintetek?

gore
írta
2020. 05. 14. 13:40
megjelenés
13
hozzászolás


So rock to the rhythm and bop to the beat of the radio

Anne Hathaway lesz a főszereplője a Steven Spielberg által készülő Robopocalypse-nek.

Alakul az 1952: Damon Lindelof írta, Brad Bird rendezi, és George Clooney lesz a főszereplője ennek a scifinek, amiben a főhős űrlényekkel találkozik. A nevek alapján itt nem hülyülés lesz, bár a történeten még ülnek, így nem tudni pontosan semmit.

Clooney mindemellett még ír, rendez és főszerepel is egy heist filmben, ami a The Monuments Men címre hallgat. A nácik által ellopott műtárgyakat keríti elő Clooney mellett még Cate Blanchett, Daniel Craig, John Goodman, Bob Balaban és Hugh Bonneville is. Az film a második világháború végén játszódik.

2015 szeptemberében jön majd a Hotel Transylvania 2. Igen, lesz folytatása, elnézve az animált film bevételeit: gazdaságilag érthető a stúdió döntése.

James McAvoy és Benedict Cumberbatch lesz a készülő Wikileaks-film két főszerelője. Utóbbi alakítja majd Julian Assanget, McAvoy pedig a jobbkezét.

Az új Riddick-film hivatalosan is R besorolást kapott.

Úgy néz ki előrébb lépett kicsit az évek óta “készülő” The Twilight Zone mozifilm. Bár már sok író kezén átment a forgatókönyv, annyi kiderült a plotról, hogy a főszereplő pilóta a hangsebesség átlépése után leszállva 96 évvel előrébb, a jövőben találja magát.

Francis Lawrence (Constantine, I am legend, Water for Elephants) rendezi a Hunger Games összes folytatását.

A Transformers 4 a nevét követve 4 évvel a 3. után játszódik majd. Bay szerint jó irányba haladnak a sztorival, és még a komédia irányába is nyitott, hiszen ilyet nyilatkozott: “there is no way you’re going to ever find out what the story because you don’t have to dig through my trash but I shredded my trash…Pentagon level encryption on our computers. So good luck to ya!” Nyilván, hiszen NINCS történet! Ahogy eddig.

Wes Craven azt írta a twitterén, hogy a Scream 5 ügyében semmi fejlemény nincs. Egyáltalán, akarnak az emberek folytatást? Mármint ezt kérdezi, mert a 4. után én akarok, hiszen fasza volt, a 97 milliós bevételben ott volt az én 6-7 dollárom is (átváltva).

Mark Millar szerint az új Wolverine-film lesz a Fox számára “az Iron Man”, a siker amire építve felépíthetnek végre egy rendes képregényes univerzumot a stúdiónál.

Guillermo del Toro valamikor a távoli jövőben dolgozik majd a Heaven Senten, ami a DC sötétebb hőseivel fog foglalkozni: Constantine, Deadman, The Spectre, Swamp Thing. De ezt úgy kezeljétek, hogy nulla konkrétum, hiszen jelenlegna meg a következő években is eléggé elfoglalt a rendező úr.

Alan Arkin és Kim Basinger is szerepelni fog a Grudge Matchben, amiben Stallone és De Niro csap majd össze.

human
írta
2012. 11. 12. 17:41
megjelenés
11
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.