A 355-nek 5 sem sikerült

Nem meglepő módon a Pókember a 4. hétvégéjét is simán nyerte, az egyetlen új premier pedig labdába sem rúgott.

A 355 forgatásáról egy kép.

A The 355 állítólag női James Bond / Mission Impossible alternatívának készült, anno a szkriptért, és a forgalmazásért ki is pengettek szürreálisan nagy (legalább is a nyitás / fogadtatás tükrében mindenképp elgondolkodtató) összegeket. A produkciós büdzsé végül 75 millió környékén volt, a kezdés a hétvégén pedig 4.6 millió. A tipikusan mire gondolt a költő felállás, vagy inkább a neves szereplőgárda. Penelopé Cruz, Diane Krüger nyilván ismert, de nem feltétlen húzónevek, Jessica Chastain ugyan már égette magát tavaly hasonló zsánerben az Ava-val, de nála legalább érthető a kapcsolódási pont – hiszen Simon Kinberg instruálta már a nagysikerű első rendezésében, a Dark Phoenixben. Ami nem hogy a földbe állította, de alá küldte az X-men franchise-t. Add hozzá még a 2004-es Macskanő íróját és meg is vagy, minden adott volt egy új sikersztorihoz.

A múlt héthez hasonló ismét csak a Pókember és a Sing tartotta jól magát, a pók egyértelműen már a minden idők listáit ostromolja, 668 milliós otthoni bevételel a jövő héten beéri az Infinity wart, nemzetközi összetettben pedig már 8. az alltime sorban 1.53 milliárddal. A Sing 2 pedig immár 100 millió felett és simán a teljes pandémia legsikeresebb animációs filmje lett. 

A tovább mögött a hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2022. 01. 11. 16:38
megjelenés
13
hozzászolás


A 355 bunyói

Gondolom kiment a fejetekből, hogy jön a Jessica Chastaines keménycsajos, Simon Kinberg által rendezett film, és ezzel a marketingesek is hozzátok hasonlóan lehettek.

Pár rövid trailer, új poszter helyett kaptuk ezt a videót, ami a bunyókra koncentrál, elmondják miképp készültek rá.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 01. 06. 02:53
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


The 355 másodszor: Chastain és a többiek pakolnak

Összefognak több kontinens legjobb női titkos ügynökei, hogy megakadályozzák a III. világháborút, ami akármelyik billentyűzet elől elindítható. Azért sok fizikai akcióval kell elhárítani a veszélyét.

Jelenleg 2022 januárja a kitűzött premier időpont, nem is értem miért, hiszen a trailer nem… ja de, annyira rossz. Vagyis ez túlzás, inkább egy közepesen közepes. Ami a legszomorúbb, az nem a történet, hanem az akció amit mutatnak az nem tűnik erősnek.

És ez a rapzene?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 10. 09. 02:17
megjelenés
10
hozzászolás


Meglepő csúszás: The 355

Simon Kinberg nő kémes akció-thrillerje 2021 januárjáról… 2022 januárjára került. Nyilván a címben /s voltam, bár a trailer alapján inkább az a meglepő, hogy nem VOD-ra költözik a film, vagy fizet érte valami streaming platform pár milliót.

human
írta
2020. 11. 24. 03:04
megjelenés
8
hozzászolás


The 355-előzetes: a női kémek!

Mi fene volt tavaly vagy tavalyelőtt Jessica Chastainnel? Az Ava mellé bevállalta ezt a legtipikusabb B-filmet is? Oké, itt legalább a női csapat miatt érthető, de nyilván Ocean 8 minőségi szint lesz ebből is. Vagy még rosszabb. Így az előzetes alapján feltették a falra a zsánerkliséket és darsoztak velük. Amiből lehetne jó film, de ránézésre nem lett, januári premier persze, pedig tele van ismert névvel.

Amikor egy titkos fegyver zsoldosok kezébe kerül, akkor a “wild card” (haha) CIA ügynöknek össze kell fogni a német és angol ügynökségekről 1-1 nővel, na meg egy kolumbiai pszichológussal, hogy visszaszerezze azt. Mindeközben még egy titokzatos nő is a nyomukban jár.

Mindezt Simon Kinberg (Dark Phoenix) rendezésében! Poszter alatt előzetes.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 10. 06. 12:10
megjelenés
14
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.