Bár a The Mechanic az azonos című 1972-es Charles Bronson-film feldolgozása, két ok miatt sem fogom leírni a „megint egy szar remake” mondatot:
- nem láttam anno az eredetit, így semmilyen hozott emlékem nincs róla, ami befolyásolna
- az új változat meglepően jól sikerült.
Nem arról van szó, hogy új klasszikus született, attól azért nagyon messze van a film, de teljesen korrekt „iparosmunka” kerekedett ki belőle. Látszik rajta, hogy Simon Westnek volt elképzelése arról, mit akar és ezt többé-kevésbé sikerült nekünk is megmutatnia. Ha esetleg nem tudjátok hova tenni a nevet, West karrierje elején csinált három nem is rossz filmet, rögtön elsőként a Con Airt, amiről ugye tudjuk, hogy a világ legjobb akciófilmje, illetve a nevéhez köthető az első Tomb Raider is.
Az tetszett egyébként, hogy a nyilvánvaló túlzások ellenére valamennyire mégis próbáltak a realitás talaján maradni az akciójelenetekkel, amikből a legjobb meglepő módon ezúttal nem is Jason Statham nevéhez köthető. Nem fogom lelőni, de gondolom az „50 kilós csaj lenyom egy százkilós állatot” miatt sírók örülnek majd neki. Pirospont jár azért is, hogy ezek a nem teljesen elszállt akciók néhol egészen ötletesek is, többek között megismerhetjük a száloptikás kamera egy egészen újfajta felhasználási módját.
Akadtak persze olyan részek, ahol az ember jól használhatja az elítélő homlokráncolást (már ha sikerült kifejleszteni egy ilyet), de a nagyjából állandó tempó miatt – ami nem kifejezetten gyors, de egyenletes – túl sokáig nem időzünk ezeknél, szóval megbocsáthatóak. Igazából csak egy nagyobb nemszeretem volt, mégpedig a kihagyhatatlan montázs-jelenet. Nem azért negatív, mert annyira rossz, csak már rohadt unalmas. Tudom, hogy Rockynak is volt, de most már talán ki lehetne találni valami újat.
Jobb híján a színészekre és alakításokra is a korrekt a legjobb jelző. Statham megbízhatóan hozza a szokásos formáját (nem is emlékszem, volt-e olyan filmje, ahol nem ugyanazon a szinten teljesített), Ben Foster pedig kicsit lejjebb hangolta magát, hogy jól működhessen a párosuk. Persze attól függetlenül, hogy magához képest nem hozott semmi kiemelkedőt, még ugyanaz az ijesztő pszichopata-szemű alak maradt, akiről sosem tudod, hogy mit várj tőle. Az igazi „visszalépés” (vagy éppen előrelépés, hiszen nem typecasting) viszont Tony Goldwynnek jutott, aki egy teljesen standard üzletember jellegű gonoszt alakít. Szerintem úgy gondolta, hogy a színházasdi mellé behúz valami könnyű pénzes melót, és ez a könyv akadt az ügynöke kezébe. A kevéske eyecandy-t ezúttal Mini Anden szolgáltatja, aki egy meglehetősen rosszul vágott és fényképezett szexjelenetben mutatja meg aprócska bájait.
Értékelés
Igazán dicsérendő, hogy a Mechanic nem követi vakon a mostani agyonvágott, Parkinsonos trendet, ráadásul bölcsen nem lépi túl a 90 perces határt, szóval pont olyan hosszú, aminél még nem kezdünk el anyázni a szokásos hibák miatt. A pontszám ingadozott jobbra-balra, de végül a soundtrack miatt (nem a komponált score, hanem néhány nagyon jól kiválasztott track) a határtalan jószívűségem jeleként kap egy 7/10-et.
— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.
