Megérkezett a Disney+-ra a film, amiről a Barbarianhoz hasonlóan jobb minél kevesebbet tudni előzetesen. A trailerek kapcsán tippelgettem a fordulatról korábban, de szerencsére mellé, és nem lett annyira egyszerű a végeredmény, mint elsőre látszott. Mondjuk a producereket figyelembe véve A menüt tényleg fekete komédiának szánhatták, de ahhoz még tovább kellett volna marinálni. Ha ha. Elnézést.

A történet röviden annyi, hogy a főszereplő nő a pasijával egy sztárséf valami szigeten levő éttermébe érkezik, ahol 1000 eurónál is drágábban lehet jól lakni, vagy legalábbis finom ételeket kóstolni. Nyilván csak a gazdagok számára elérhető ez a művészet, ahol a séf nem is csak főz, hanem történetet mesél az egymás után érkező fogásokkal.

Ahogy a trailerből is tudjuk, nem teljesen békés az éjszaka, hiszen van egy fordulat, aminek során úgy tűnik, hogy a résztvevők élete a tét. Igazából ennek kapcsán akadt pár poén, meg közben is el lehetett mosolyodni, de nem mart, viszont legalább nem is a feszültség oldására használták a csattanókat.

Mielőtt a többibe vágnék azért kikötöm, hogy szerintem érdemes megnézni, és jó csak ennyit tudni róla, na meg könnyen el is érhető mostanra, szóval javaslom. A rendezője Mark Mylod, aki tizenvalahány Successionnel a háta mögött ült neki, de amúgy is régóta dolgozik a sorozatos világban, viszont simán egybentart egy filmet is. Ahogy Anya Taylor-Joy ismét belenyúlt a tutiba, magára illő szerepet választott, és mellette Nicholas Hoult iszonyat szórakoztató.

Mindezek ellenére a Menu nem közelíti meg a maradandó minőséget. Egyszeri fogyasztásra remek, és tetszetős, hogy a gazdagok kritikája mellé elfért az ezt kiszolgálóké (és/vagy művészeké), akik feladják saját magukat, a számukra örömöt adó életet, csak hogy megszerezzék a saját helyüket egy olyan rétegben, aki továbbra is szarik rájuk, akiknek nem léteznek.

Egy szórakoztató másfél óra, szerencsére nem hízlalták kettőre, és meta a film után kicsit üres érzés is (ha eltekintünk a művészfilm fogyasztásra tett kritikától), hogy “ez nem volt elég”, de nagyon el lehet lenni vele, és pár fogáson, vagyis poénon mosolyogni ezerrel.