Nem tudom hogy harcolta ki George Miller rendező a Mad Max: Fury Road után erre a pénzt, lehet ő maga talált egy lámpást, és benne levő dzsinntől ezt kérte egyik kívánságának.
A történet egy egyedül- és önálló, boldog nő körül bonyolódik, aki az emberiség történeteinek kutatója. Ő vesz kis üvegcsét, amiből kiszabadít egy dzsinnt az isztambuli utazása alatt, és jöhet a három kívánság helyzete. Mivel a nő tudja, hogy az ilyen történetek általában figyelmeztetések, így erőteljes rábeszélést igényel a dzsinn részéről, aki elmeséli 3000 évét, és hogy miképp került minden alkalommal 1-1 nő által az üvegcsébe. A mesék közben a főszereplő szépen lassan ráébred, hogy a saját életében is megvezette magát, és megpróbál tenni ellene, felhasználva a kívánságait.
A felépítés tehát ez, a jelenben egy hotelszobában beszélget Tilda Swinton és Idris Elba karaktere, aztán flashback formában látjuk az eseteket, amikor a dzsinn pórul járt, néha a szerelem miatt, végig a szabadság iránt vágyódva, akkor is amikor évszázadokig senki nem hallhatta a szavát. Ezek a betétek eléggé fantasy filmesek, és vizuálisan ütnek, de közben mégsem jön át valahogy a szenvedély alattuk.
Viszont mégsem csak tisztán a szerelem, boldogság, és a vágy van itt a középpontban, hiszen a film már csak a főszereplő foglalkozása alapján is a történetek fontosságáról szól, hogy miképp hajtja és tereli el az embereket a mesélt szó. Talán a végére még oda is eljut, hogy a modern korunk mennyire romboló hatással van a tisztább történetekre, arra amik egykor fontosak voltak nekünk. Mindezt úgy, hogy nem megy el a jelenünk csodás találmányai mellett sem azért.
Szerintem lejön, hogy sajnos számomra eléggé mellé volt a 3000 év magány vágyakozás. Lehet túl fáradtan néztem, de a varázslatból semmit sem éreztem, és hiába erős néha vizuálisan, valahogy az ugrott be többször is, hogy a The Fall lightosabb verziója előtt ülök. Egy biztos, ez nem egy blockbuster volt, vagyis nem 2010 utáni blockbuster, és valójában érdekes élmény, csak lehet mélyen többre számítottam.
