Nos akkor tehát ilyen egy hangulatfilm. Bár van benne felnövés meg saját lábra állás meg beszűkült agyú amerikai kisváros, de valójában tényleg csak hangulatok egymásradobálása az egész. Rengeteg meztelen hippivel. Nem csak nőkkel.
Üsse kő, azért van történet is. Konkrétan egy lepukkant kisváros, White Lake lepukkant hoteljánek a vezetője kap engedélyt fesztiválrendezésre. Amikor lepecsételik neki ezt, akkor még nem sok mindent tervez, aztán látja az újságban, hogy egy másik város kitaszította a sok remek zenészt felvonultató cuccot, szóval elereszt egy telefont, hogy akár náluk is meg lehetne rendezni.
A főszereplő Demetri Martin, aki ismét bizonyítja, hogy nem nagy színész. Nem azt mondom, hogy rossz volt a filmben, hanem egyszerűsen csak ugyanolyan, mint eddig bárhol ahol láthattuk. Nincs amúgy nagy gond, hiszen a többi szereplő kifejezetten remek. Bár a Taking Woodstock végére ha nem is a hippis South Park rémlik fel, de azért meg tudod érteni, hogy miért is utálják őket páran, még ha ekkora adagban nem is mentek az ember agyára.
Kifejezetten tetszett annak bemutatása, ahogy az unalmas kisváros szép lassan felpörgött a fesztiválra. Akkor még nem tudták, hogy mekkora legenda születik a szemük előtt, csak kortyolták a finom kakaót.
Taking Woodstock értékelés
Szóval Ang Lee csinált magának egy fesztiválfilmet, amivel semmit nem vált meg, egyszerűen csak elütünk két órát a nézésével. Úgy 7/10-et adnék.
Far out.
Amúgy egy vírusfilmről van szó. Az első jó dobása pont az a Carriersnek, hogy a járvány kitörésével nem foglalkozik túl sokat, rögtön a mélyvízbe dob minket, a seggünk alá mercit tolva. Merthogy ezzel a kocsival száguld egy testvérpár és két nő a teljesen kihalt texas-i országúton. A szabály? Ne állj meg senkinek, kerüld az autópályákat. Ezen kívül mindent fertőtleníts, mert a vírushordozók lehellete és vére kiemelten veszélyes.