Végső állomás 3 (Final Destination 3)

Nyilván még szombaton feltettem a koronát a Végső állomás első kettő része után, és letudtam a trilógiát. Teljesen minisorozat hatás, elment vele 6 résznyi idő, mint a Lost room-mal (ajánlott néznivaló, lezárt sorozat), és hát az történetileg jobb volt. Na de nem is arról akartam most beszélni, hanem a Végső állomás 3. részéről.

Lány sétál az esőben a Végső állomás 3. részében
Vigyázz kislány, még tüdőgyulladásod lesz és meghalsz!

Lehet az játszott be, hogy nem vártam rá éveket, de nekem nem sokkal maradt le az első kettő rész “tinihorror brutális kaszkadőrcucc sok vér” magas lécéről. Persze, én vagyok az első aki elsimeri, hogy a CGI lóláb nagyon kilógott, így sokkal gagyibb a nagy baleset mint például a Végső Állomás kettőben, ahol ugye brutáljó volt. Ezen felül mivel nem tudták hogy jó útra terelni és egy helyszínre a szereplőket, ezért kitalálták ezt a fotós marhaságot.

Igen, annyi az egész mint eddig, hőseink ide oda mennek, és közbe fura (egyre kiszámíthatóbb) balesetek során hullanak az emberek. És itt hozták be a fotókat, hogy mégis csak valamivel összekössék azt a pár halálesetet. Na ennyit a negatívumokról.

Pozitívum: szerintem jó főszereplőcsaj, sokkal tinisebb szereplők mint például a második részben, pár jó halál és egy pici humor. Azért még negatívumként lehúznám azt “laza” srácot.

Szerintem, mivel a másik kettő után néztem meg minden, így hiába volt tele hibával, mégis fun volt. Egy 5/10 jár neki részemről.

11 hozzászólás a “Végső állomás 3 (Final Destination 3)” bejegyzéshez

  1. Jó, hogy mondod. :) Ott figyel a gépen a dvdrip december óta, és még nem volt kedvem megnézni. Most már talán lesz. :)

  2. Jamesch! Az tényleg ott volt :)
    Állítólag 4. rész is!

    SPOILER!!!
    Lehet, hogy a 3. rész szereplőivel! Ennek örülnék, mert megkedveltem őket:)
    SPOILER VÉGE!!!

  3. Magyar szink.: Hey, Ho, Let’s Go. Ezt lefordítani Hey hó gyerünkre bűn. (elején a hullámvasútra felszálós jelenet). Angol dalszöveget sem szoktak lefordítani magyarra.

  4. abszolút nézhető rágógumimozi, de az első két résszel nem lehet 1 napon említeni. és szerintem nem volt elég véres, pl. az elején a hullámvasutas balesetnél alig lehetett látni hogy mi történt.

  5. Ebben az új szériában a halál nem is nagyon ügyködik, ahogy láttam a szereplők saját maguknak okozták a halált. Az ördögvasúton is Frenky kamerája okozta a balesetet, meg az hogy Lewis szétnyomja a berendezést (aztán mondjuk a berendezés őt…), de mikor mindketten leszálltak, akkor már nem értettem mi okozta a hidraulika szétszakadását.

  6. Nekem a szolis rész tetszik!:D Kemény..
    de az a szám végképp tetszik ami a szoliba szól, amit a 2lány hallgat.Mi annak a dalnak a címe? ha vki tudja írja meg
    Köcce

  7. Nekem tetszett a film, habár inkább ugy mondanám, hogy egyszer végig lehetett nézni :) Egyébként nekem sokszor viccesnek tünt mint brutálisnak, mivel annyira nemv alószerüen volt emgcisnálva, hogy csak msolyogni lehetett rajta :) pl. a két szolis csaj ahogy sikitottak kimeredt szemmel, inkább mintha egy komoly sikitás paródiája lett volna, ugyhogy az a rész nekem kicsit vicces volt (nem mintha érzéketlen lennék vagy ilyesmi…) :-)
    Plusz még ami vicces volt, hogy lekoppintották az első részből azt a fordulatot, hogy miután valkai teli pofával orditja hogy nem halok meeeeg, azonnal és brutálisan vége lesz :-))) ez valahogy többször felbukkant itt is :-)

  8. a szolis szám:
    ohio players – love rollercoaster

    amúgy.énmostláttam…éshát.nemrossz. persze nemmúlja felül az első kettőt, de egy 3ik résztől nemis lehet elvárni…
    ennek ellenére sztem nem tipikus példája az elcseszett folytatásoknak. amit nemértek énse, hogyha a kamerás srác leszállt, akkor miért lett a baleset?:D meg ilyen apróságok…de amúgy nézhető… (:
    (és néha tényleg olyan, mintha a film a saját paródiája is lenne egybenXD)

  9. az egész filmben a Dvd kiadás a legnagyobb móka. a filmben gyakran választani lehet találomra fej vagy írás közól és alternatív haláleseteket/befejezéseket lehet behozni. fun.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.