Azzal kezdeném, hogy ez a film olyan tökre harmadmás. Felemás inkább? A reklámkampány ugye egy Judd Apatow tömörülésbe tartozó vígjátékot sugallt, viszont ez a film humorban kicsit kevesebb annál, bár itt a végére is marad szufla, filmileg viszont több. Sikerült kihámozni? A lényeg, hogy hiába van tele poénnal, nem annyira fetrengős-röhögős. Ezen kívül romantikus film még ezerrel, de pont sikerült a csöpögést megúszni, és életszerűnek tűnő helyzetekkel teletömni.
When life gives you lemons, just say ‘Fuck the lemons,’ and bail.
Na jó, kicsit túloztam a bevezetőben, mert hát a felnőtt humor rész is olyan, hogy tele van idézhető cuccal. Még most is, ahogy a filmre gondolok itt éjjel pöfékelve, elvigyorodok egy-két poénon. De inkább vegyük gyorsan át a történetet. Sarah Marshall (Kristen Bell), a népszerű TV-sztár hölgyemény, 5 év után elhagyja a sorozatában zenét is szerző Petert (Jason Segel) egy másik pasiért. Hősünk, Peter, teljesen összetörve csajozik egy ideig, de aztán, hogy teljesen kiverje fejéből Sarah-t Hawaiira utazik, ahol kibe fut… Erre már mindenkinek megjelent pár sablon a fejében, hiszen közel sem egyedi téma, de nem kell aggódni. A megvalósítás nemhogy megmenti a filmet, de felhős (fáradt vagyok, na) szórakozássá teszi.
Kezdjük ott, hogy a humor mellé olyan simán érkezik meg a dráma, hogy öröm nézni. Ezáltal súlyosabbá is válik kicsit a film, mint mondjuk egy 27 idegen igen, ami simán csak szar. Emelett még a karakterfejlődésre, hősünk felnőtt férfivá válására is bőven jut idő. Hiába na, kell ilyen is, nem lehet ugyanoda érkezni a film végén ahonnan elindultunk. Ha belegondolunk – nem is kell nagyon megerőltetnünk magunkat -, akkor maguk a történések simán voltak már sok filmben, mondhatni klisések, de valahogy mégis sikerül egy friss hatású, szerethető filmet kipréselni az író és főszereplő Jason Segelnek a sztoriból.
– How are things going with the lady?
– Not awesome. She’s complicated, like the Da Vinci Code, except harder to crack.
Persze az egész nem működhetne ilyen hatékonyan, hanem kaptak volna össze egy ilyen marhajó szereplőgárdát. Bár a főszereplővel kicsit meg kell békélni, hiszen eddig többnyire másodhegedűs volt mindenhol, de a tizedik percre ezzel már nem volt probléma. És akkor, hogy előre vegyem a rosszakat, Kristen Bell. Szép a lány, szép, de itt kicsit halovány volt a színészi alakítása. Nyilván a kamu TV-showján röhöghettünk, bár ott meg HoratioBaldwin gyerek vitte a pálmát, de Kristen mint Sarah Marshall nem ragyogott. Mondom ezt úgy, hogy egy többnyire felszínes bigét kellet alakítania, szóval alapból antipatikust. Töbször elgondolkoztam azon, hogy lehetet bele 5 évig szerelmes a főszereplő? Talán a csaj nagyon ritkán felvillanó igazi énjébe, mert különben elég tapló volt vele végig.
És akkor a jó pontok a castingban? Mindenki más. Kezdve ugye a “popsztár” Russell Branddal, aki majdnem teljesen ellopta a show-t. Valójában talán ő szállította a legtöbb poént. A filmben utálni kéne, de egyszerűen nem lehet. Aztán folytatva Paul Ruddal, meg még a marhasok, kisebb szerepet kapó jóarccal. Szinte mindenkit lehetett kedvelni. A végére hagytam a nagyágyút: Mila Kunis. Egy élmény volt amit ide alakított nekünk. Mondjuk neki volt a leghálásabb szerepe, de nagyon szerethető volt benne. (zárójel annak aki látta: kár, hogy az a fotó nem valós?)
Nem húzom tovább, ha eddig nem jött le, akkor leírom külön is: nagyon tetszett. És nem is úgy, hogy kijöttem és tízpertíz, de ahogy leülepedik, úgy tetszik egyre jobban. Talán azért, mert tényleg friss levegő a tipikus romantikus vígjátékok tengerében. Idén már edzettek minket 27 idegen igennel, meg hasonló szörnyedményekkel, és hát azokhoz képest egy-két szinttel feljebb található. És egyben komolyabb is.
Lepattintva értékelés
Pontszámilag egy 8/10 (felfelé kerekítve) legyen a vége, már akinek kell ide egy pontszám is. Még egyszer mondom, nem hangosan röhögős, bár a recept ugyanaz, szerintem mégsem hasonlít túlzottan a Knocked Up-ra vagy a Suparbadre. Bár hasonló gondolkozású Apatow mint a haverjai, akik a Superbadet vagy ezt a Forgetting Sarah Marshallt írták, de azért érezni ezeknél olyasmit is hogy “az én nevem már ismert, vágjuk a produkcióhoz, talán így többen nézik meg – mellesleg itt egy kis pénz, hogy leforgathasd”. Igen, kicsit félrevezető volt a reklámkampány, de hát ez van, el kell adni. BTW: a film végére maga a cím, a Forgetting Sarah Marshall is egyre jobban tetszett. Majd meglátjátok.
