James Gunn ismét megcsinálta. A Disney most még jobban a falba verheti a fejét, mert a Guardians már megint kilóg a szokásos minőségükből, nyilván felfelé, és az Ant-Man elvileg szintén “kreatív” lidércnyomása után friss levegő volt a moziban.

Mondjuk ismét búcsúztak valamennyire általam kedvelt karakterek, szóval teljesen az Endgame-hangulata járt át, ez újabb szomorkás, de szép kilépési pontnak tűnik az MCU fénypontjait megidézve.

A történet a korábban szinte beígért Rocket Raccoon eredettörténet tulajdonképpen, és mellette az eddig átéltek feldolgozása, a csapat új útjának kijelölése. Pofonegyszerű “ketyegő bomba” szerkezettel indul, mivel Raccoon megsérül, és kiderül, hogy egy kill-switch van benne, ezért nem lehet műteni. Ennek következményeként flashbackek formájában látjuk miképp lett ez a felturbózott lény, miközben a csapat igyekszik a kill-switch kódját feloldani, ami során kénytelenek szembenézni Raccoon teremtőjével is.

Igen, az egészben egy átlag Marvel-film is benne van, bár az égbe nem lő lézer, de ott a gonosz, le kell nyomni, viszont Gunn nem csak a folytatásokat építi (főleg, hogy már dobbantott:), hanem valahonnan-valahova tartanak a karakteri mindeközben. Kicsit túlzsúfolt a történet, annyi mindennel akart foglalkozni, még a Gamorra nem az a Gamorra dolgot is magára veszi, meg Nebula problémáit, meg Drax helyét, meg… szóval tele van az a két és fél óra játékidő, ami néha unalmas pillanatokat is hoz azért, nem akarom az égbe emelni teljesen.

Előzetesen nem annyira vártam talán a filmet, hiszen az eddigi Guardiansban látott, és a fő MCU-szálakkal összefüggő Star Lord megfáradtnak tűnt, amin a Karácsonyi különkiadás sem segített. Mármint a karakter megítélésén részemről. Itt is hasonlón indított, de valójában ügyesen lett arra használva, hogy a gyász utáni depressziót és agressziót életre keltse. A film közepére életre kelt, és újra működött a karakter.

Mindezek mellett pedig Rocket Raccoon története valami rohadtul megható. Elsüthető, hogy ő a szíve a Guardians of the Galaxy Vol. 3-nak. Annyira erős volt látni miképp lett ez a mérges mosómedve belőle. Nem akarnék többet mondani, de mindenképp a legerősebb MCU-filmek közé toszogálta ezt a harmadik részt, sőt, tényleges trilógiává keretezte. Pont ezért vagyok a hibákkal is elnézőbb, annyi mindent kellett feloldani, de többé-kevésbé sikerült, és mellette pedig volt valami igazán erős is a filmben.

Amit még megjegyeznék, hogy a látvány kidolgozásilag lehetett volna jobb, de azért volt pár kreatív helyszín és kinézet, nem a szokásos szürkeség várt minket. Ezen kívül pedig nem tudok elmenni amellett, hogy MCU képregényfilmként milyen sötét hangulatú volt az egész, és mennyire brutális. Nyilván takarózhat azzal, hogy nem emberek meg a többi, de a PG-13 határait szerintem átlépte. Nem horror, csak valahogy kemény, undorító, és elborzasztó néhol.

Viszlát Gunn, jó, hogy rendesen lezártad nekünk ezt a sztorit.