Jungle Cruise-előzetes: kalandfilm a mozikban!

Jövő nyáron érkezik a Rock, na meg Emily Blunt, hogy az örök élet fáját felkutassák a dzsungelben. Ehhez sokat kell hajózniuk a folyón. És ennyi.

Nem Múmia komolyságú, kicsit gyerekesebb még annál is, de azért csak-csak kalandfilm kinézetű a móka.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 10. 11. 20:57
megjelenés
19
hozzászolás


Mindenki várja már a Jungle Cruise-t?

A Rock és Emily Blunt, meg kalandfilmes környezet? Kár, hogy csak jövő nyáron nézhetjük? A forgatásnak amúgy vége, de a Rock elkezdett dolgozni a marketingen (vagy 1 plusz millát kap érte a filmeknél), és itt egy kép arról, amikor még épp dolgoztak rajta.

@therock instagram
human
írta
2019. 06. 04. 03:00
megjelenés
12
hozzászolás


Így forog a Jungle Cruise

Természetesen a Rock osztott meg velünk egy képet a Disneynek készülő kalandfilmjéből.

human
írta
2018. 09. 04. 21:37
megjelenés
3
hozzászolás


Indul a Jungle Crusie

Emily Blunt és a Rock bejelentette, hogy a film forgatásán vannak. Ez is egy Disneyland ride alapján készül, mint például a Pirates anno, szóval még jól is elsülhet. Az említett duó mellett Edgar Ramirez, Jesse Plemons (Clear Hearts), Paul Giamatti és Jack Whitehall is feltűnik majd.

A történet végül az lett, hogy a Rock egy hajóval szállítja a húgát, Bluntot, és az öccsét, így keresnek egy gyógyító erővel bíró misztikus fát a folyó mentén. Természetesen mások is erre a növényre pályáznak.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 08. 01. 02:01
megjelenés
19
hozzászolás


Kecsap: Boss Level, Mátrix, Vulture Club, Mrs. Keller, King Lear, Grudge reboot, The King, Think Like a Dog, Spice Girls, The Woman in the Window, Captain Marvel, Jungle Cruise

Joe Carnahan (The Grey, The A-Team) új filmje a Boss Level lesz, amiben elvileg Mel Gibson (Mad Max) and Frank Grillo) főszerepel. Most épp Naomi Watts-szal tárgyalnak, hogy csatlakozzon melléjük. A film elvileg egy Groundhog Day-felépítésű akció-thriller, csak a főszereplő a halálát kell megakadályozza benne, újra meg újra, amíg sikerrel nem jár.

Elvileg Zak Penn (Ready Player One, X-Men: The Last Stand) még mindig dolgozik a Matrix folytatásán, és folyamatosan próbálja a Warnert rávenni a dologra. Más konkrétum nincs jelenleg.

A Youtube Red nem csak a siralmas sorozatokat szállítja (talán 1-2 nézhető volt onnan, de a többség szar), hanem a filmeket is. Azért került most elő ez, mert befejezték az oda készült Vulture Club folytatását ami egész korrekt szereplőgárdával bír: Susan Sarandon, Edie Falco (Nurse Jackie), Matt Bomer (In Time). A történetben egy anya megpróbálja a teroristák által fogvatartott fiát megmenteni, na nem fegyvert ragadva.

Két poszter a hatalmas állatos, The Rockos Rampage-nek.

Összefújja a szél a színészeket a Grudge rebootba: John Cho mellé Lin Shaye (Insidious), Demian Bichir és Andrea Riseborough érkezett már. Az egészet Nicolas Pesce rendezi majd meg.

Pierre Morel (Taken, The Gunman) egy szexi sci-fit rendez majd The New Mrs. Keller címmel. A közeljövőben egy sebészt a tökéletes Vera Keller csabdába csal, miközben keveri számára a valóságot a VR-vel.

A Lear király legújabb, tv-filmes adaptációja a jelenben játszódik majd, és Anthony Hopkins lesz a főszereplője.

Közben pedig Joel Edgerton újra “tv-filmezni” megy, mivel a Netflixre érkező The Kingbe ugrik be Timothee Chalamet mellé. Ez is egy modern Shakespeare feldolgozás lesz, a rendezője David Michod (Animal Kingdom). A történet a fiatal hercegről szól, akiből V. Henrik király lesz. Mondjuk ezt nem tudom miképp teszik majd jelenkorba, mivel az uralkodó a hadjáratairól híres.

A Transformers színészei újra közös filmben! Think Like a Dog lesz a családi komédia címe, és Josh Duhamel + Megan Fox ropja majd benne. Egy 12 éves zseni gyerek szüleit alakítják majd. A bonyodalom akörül lesz, hogy a srác egy balul elsült kísérlet után képes megérteni a kutyáját.

Izé, a Spice Girls énekeslányait megörökítik egy animált szuperhős filmben is, ahol a hősök hangját a lányok adják- Sőt, a képességeik is a régi tulajdonságaikból jönnek majd, mint például ijesztő Spice, meg baba Spice meg Sportos Spice…

A Farhenheit 451 május 19-én debutál majd az HBO-n. Itt volt a könyvégetés előzetese.

Michael Showalter (The Big Sick) egy karácsonyi komédiát szállít majd legközelebb, méghozzá Jessica Chastain és Octavia Spencer főszereplésével.

Egy hangulatos előzetessel jött ki a Far Cry 5.

Aki olvasta a The Woman in the Window című könyvet az örülhet, mert nagyon kompetens rendezőre bízták a feldolgozását: Joe Wright (Darkest Hour). A történet főszereplője egy nő, aki napközben iszik, klasszikus filmeket néz és a szomszédait figyeli. Így tesz egy frissen beköltöző házaspárra is, és megváltozik az élete, aminek szemtanúja lesz ennek kapcsán…

Jack Whitehall ugrik be a Rock mellé a Jungile Cruise filmes változatában. Ez is egy élményparkos vonatozásból lesz, mint a Karib Tenger Kalózai, szóval még jól is elsülhet? Haha. A rendező amúgy Jaume Collet-Serra (Non-Stop, Run All Night).

Hivatalosan is elkezdődött a Captain Marvel forgatása, hogy a 2019 márciusi bemutatóra készen legyenek vele.

A végére egy Infinity War tv-spot van, méghozzá Baby Groottal.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 03. 27. 18:30
megjelenés
14
hozzászolás


Kecsap: Gambit, Cowboy Ninja Viking, Indy 5, Hans Zimmer, Jungle Cruise, Detective Pikachu, Deadpool 2, Zack Nyder CUT (?), MCU, Captain Marvel, Ted Bundy, Bad Boys 3 és a spinoff, The Mule, Ant-Man 2

Azt hittétek abbahagyom? Hát nem. Itt a következő adag kisebb és nagyobb hír, ami nem kapott külön posztot, de azért mégse maradjon le innen.

A stúdió hivatalosan is pihenőpályára tette a Channing Tatumos Gambit-filmet.

Michelle MacLaren rendezi (sorozatrészeket készített a Breaking Badbe és GoT-ba) a Cowboy Ninja Viking című képregényfeldolgozást, amiben Chris Pratt a főszereplő, aki a címben látott három harcos szkizofrén keverékű bérgyilkosát alakítja.

Az Indiana Jones 5 jövőre foroghat a legújabb hírek szerint.

Hans Zimmer beszél a Rain Mant és Incenptiont felölelő karrierjéről.

Clint Eastwood következő filmje a The Mule lehet, amit nem csak rendez majd, hanem főszerepel is benne. A történet egy megtörtént eseményen alapszik és egy 90 éves drogcsempészről szól.

Még egy kép a Ted Bundy-t alakító Zack efronról, amint épp a rendezővel beszélget a Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile forgatásán.

Újabb Disney hullámvasútból készül film, erről már lehet írtam. A Pirates of the Caribbean is így kezdte. A lényeg, hogy a főszereplő Rock mellé Emily Blunt is csatlakozott a Jungle Cruise-ba.

Bill Nighy & Chris Geere is csatlakozott a Detective Pikachu-filmhez. Amúgy a díszletekről is érkezett pár kép ugyanehhez.

A Deadpool 2 új előzetese a Black Panther előtt várható. Amúgy itt egy új videó a párducos filmből.

Ez lenne a Ghost, az Ant-Man 2 gonosza? Van róla jobb kép is.

Zack Snyder like-olt egy posztot a VERO-n (twitter szerű valami), ami a Justice League Zack Nyder Cut-ról szólt. A rajongók rögtön elkezdtek reménykedni, hogy várható ilyesmi.

Kevin Feige azt mondja, hogy akárhogy is alakul a FOX-Disney deal, ez 2019-ig semmiképp sem változtat az MCU irányán, mivel ezek a filmek már vagy elkészültek, vagy épp előkészület alatt vannak.

Az eddigi Batman, Superman, és Wonder Woman színészek egybeolvasztva:

Talán lesz valami a Bad Boys for Life című 3. résszel, mert a távozó Joe Carnahan helyére érkezik a rendeződuó Adil El Arbi és Bilall Fallah, akik a Snowfall sorozat nagyját rendezték. Természetesen csak Will Smith és Martin Lawrence főszereplésével képzelhető el a film.

És ha már Bad Boys, akkor az megvolt, hogy Bad Boys spinoff készül a tévébe, méghozzá a második részben látott Gabrielle Union által alakított karakterre építve? Most kiderült, hogy Ernie Hudson is csatlakozott hozzá.

Még pár kép a Captain Marvel forgatásáról, sőt, egy rövid videó is van.

Aki idáig jutott annak egy Gal Gadot videó bónusznak csak úgy.

human
írta
2018. 02. 01. 16:29
megjelenés
18
hozzászolás


Kecsap: The Nightmare Before Christmas, Deadpool 2, Bond, Intouchables, The Billion Brick Race, Pacific Rim 2, Hellboy reboot, Bumblebee, The Lion King, Jungle Cruise, Sorta Like a Rock Star, Divergent 4, Star Wars

“Jön a The Nightmare Before Christmas folytatása!” Amelyik site az előbbi clickbait címmel hozta le azt, hogy képregényes formában lesz valami folytatás a The Nightmare Before Christmasnak, arról szerintem iratkozzatok le.

A következő Bond film címe Shatterhand lesz. Érdekes lesz a vadnyugatra helyezve. Haha, csak viccelek, de aki értette elsőre a Karl May utalást, annak helló.

Bár csak a kaszkadőrrel, de láthatjuk ahogy Deadpool fennakad a második részben.

Sőt, Domino is ott van mellette.

Az Intouchables amerikai remakejének a címe The Upside lesz. Itt egy kép amúgy belőle.

Jorge Gutierrez (Book of Life) rendezője Lego spinoffot fog készíteni The Billion Brick Race címmel. Bár ez utóbbi, mármint az elnevezés még változhat.

A Pacific Rim Uprising csúszik egy hónapot, 2018 február végéról 2018 március 23-ra.

Ian McShane is csatlakozott a Hellboy: Rise of the Blood Queen gárdájához. Ez ugye a Hellboy filmes franchise rebootja lesz.

A Transformers spinoff is szerzett pár szereplőt, avagy a Bumblebee filmben John Cena is feltűnik majd. Mindezt Travis Knight (Kubo and the Two Strings) rendezésében kapjuk majd 2018 decemberében. A történet 1987-ben játszódik majd.

Úgy tűnik Chiwetel Ejiofor adja majd a hangját Scar-hoz a The Lion King “élőszereplős” változatában.

Jaume Collet-Serra (Non-Stop, Run All Night, The Shallows) rendezésében kapjuk majd meg a Jungle Cruise filmes változatát. A főszerepben mindenki kedvence, Dwayne “the Rock” Johnson. AZ egyik legelső Disneyland-kalandvasút, vagy mire kéne ezt fordítani. Tudjátok, a Pirates of the Caribbean is így kezdte.

Bryce Dallas Howard is rendezésre adja a fejét a színészkedés után. A Silver Lining Playbookot író Matthew Quick egy másik, YA regényét dolgozza fel, a Sorta Like a Rock Start, ami egy buszon élő tinilányról szól, aki a nehéz társadalmi helyzetéből optimistán megpróbál kitörni.

És ha már YA, bár ez sorozatos hír, de tényleg olyan formában folytatódik majd a legutóbb a 3. részével csúfosat bukó Divergent széria. Az Ascendant regény már csak így készül el. Azt mondjuk kötve hiszem, hogy sikerül megtartani a főszereplőt.

A végére egy Star Wars, mivel Jack Thorne (Wonder) nekiállt javítgatni az EP IX forgatókönyvét. Sajnos új rendezőt még nem jelentettek be, egyelőre Colin Trevorrow maradt. A forgatás jövő januárban kezdődik majd.

Itt pedig egy cikk a Han Solo film befejezéséről.

human
írta
2017. 08. 03. 15:49
megjelenés
8
hozzászolás


Sssssszzzzzzz

A majmot is befűzi a Scarlett Johansson hangú kígyó?

junglebookposter

human
írta
2016. 01. 05. 21:12
megjelenés
11
hozzászolás


Tulipa: Superman, Avengers, Blade Runner, Jungle, Percy Jackson, ShiaBourne,

Konkrétabb hírnek tűnik, hogy Diane Lane fogja alakítani Martha Kentet az új Superman filmben. A WB sajtóközleményben jelentette be, szóval ez a sok férfiszereplős pletykával ellentétben majdnem kő és vésés.

Úgy néz ki, hogy hiába nem forgattak még egy kockát sem a tényleges Avengers filmből, a Marvel már forgatott egy teaserertrailert, hogy legyen valami a Thor/Captain America előtt is. Igazi meglepetés akkor lett volna, ha senki sem tud semmit ennyivel előtte róla, de hát az említett filmek bemutatója még több hónapnyira van, szóval addigra sajnos mindenképp eljut mindenkihez a hír aki valaha is filmekkel foglalkozó cikknél jár.

Az Alcon Entertainment valószínűleg megszerzi a Blade Runner folytatás- és előzményfilmekhez való jogot. Legalább a rebootot nem…

A Disney a Jungle Cruise vidámparki látványosságból is filmet akar csinálni, hátha akkora siker lesz mint a hasonló sorsú Pirates of The Caribbean. Rendező még nincs, de úgy tűnik két színészt már bezsákoltak: Tim Allen, Tom Hanks.

A FOX nekiállt a Percy Jackson folytatásának, mármint elkezdtek forgatókönyvírót keresni vagy ilyesmi. Mindenre van esély azzal, hogy nem Chris Columbus rendezi majd a folytatást, valószínűleg csak producer lesz.

Shia LaBeouf is bekerült a nem kevés nevet tartalmazóBourne folytatásban szerepelni akarók” közé.

human
írta
2011. 03. 03. 10:13
megjelenés
6
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.