Nos, hősies elszántsággal megnéztem helyettetek a produkciót, pedig már a jegyszedő csaj is pofán röhögött, amikor meglátta, melyik filmre megyek be. Akkor még én is nevettem. Nem sokkal később csak némi halk nyöszörgésre futotta tőlem, kivéve azokat a részeket, amikor majdnem sírtam. Komolyan.

A történet kezdetén három nyulacska ugrabugrál az aszfalton, épp a természetvédelmi területre tartanak, mert abban az erdőben nem kell a vadászoktól tartani. Kétmásodpercenként vágják be a feléjük tartó teherautót, míg ők gyanútlanul csacsognak az úttesten, tetőzik az adrenalin, de végül megmenekülnek. Körülbelül három perccel később orvvadászok brutálisan lelövik azt a pár nyulat, plusz a Vuk-família jelentős részét is: az előző részből ismert Vuk-ot, a feleségét, és az összes gyereküket. Egyedül a Kis Vuk fedőnevű, bugyuta, és rémisztően idegesítő hangú kisróka menekül meg. Az erdőbe eközben vándorcirkusz érkezik, állatsereglettel, hasznavehetetlen cirkuszigazgatóval, artista kislánnyal, és egy robotkart viselő, rettenetesen agresszív ribanccal, aki a kislány gonosz mostohája, és aki kriminális múltjára angol nyelvű popzenével kísért flashback-ek segítségével emlékszik vissza, bizonyára LSD-t nyomhatott, az okoz ilyesmit.

De ez nem minden, felbukkan Alex is, a mozgássérült kisfiú, aki hátracsapott baseballsapkát és high-tech kerekesszéket visel, ezenkívül van infraszemüvege (bár valami miatt nappal használja), digitális fényképezőgépe, és egy hallássérült kutyája: az Ezredes nevű kutya közvetlen közelében ugyanis valaha nagykaliberű vadászfegyver sült el, azóta hallókészüléket és gazdájáéval harmonizáló színű, hátracsapott baseballsapkát hord. A robotkezű cirkuszos ribanc mindig Roki-nak nevezi Alexet, amiről nekem csak nagyon sokára esik le, hogy nem Stallonére céloz, hanem a “rokkant” kifejezést rövidíti ilyen vagányul. Amúgy meg mindenki mindenkit “kishaver”-nek nevez.

Biztosan írtak forgatókönyvet, de az még az elején elveszhetett, az események ugyanis nagyjából ötletszerűen követik egymást, köztük pedig állandóan felcsendül valami nyálas zene, vagy pedig reppelni kezd az istenverte varjú vagy micsoda. Az állatok közül egyébként egyiknek sincs semmiféle egyénisége, max a külsejük alapján lehet megkülönböztetni őket, meg hogy van-e rajtuk nyakörv. Lényegileg talán két fő történetszálról van szó, az egyikben Kis Vuk és az erdei állatok megpróbálják kiszabadítani a cirkuszi állatokat, a másikban pedig Tolószékes Alex beleszeret a szép artistalányba. Gondolom legalábbis, hogy szép, mivel mondják róla, bár a két főszereplő ember körülbelül annyira kidolgozott és olyan mimikával bír, mint az autók töréstesztjeinél használt bábok.

Ha már a látványnál tartunk, az csak igénytelen. Kicsit úgy néz ki az egész, mint egy nagyon régi számítógépes játék, elnagyolt, bumfordi, a háttereket csomószor meg se csinálták rendesen. A fiatal rókaszereplők olyanok, mint a legócskább kínai piacon árult, mangaszemű, rosszul megvarrt játékállatok, mozgásuk pedig rémisztően esetlen. A lovaglós jelenetről tulajdonképpen végig nem tudtam eldönteni, hogy ez a ló most lassan poroszkál vagy csak ácsorog egy mozgójárdán, bár a jelenet szerint amúgy vágtatna.

Mit is mondjak még. Van egy jelenet, amikor Vuk bármelyik vezető politikusunkat megszégyenítő szónoklattal bátorítja a cirkuszi állatokat, az egyszerűen annyira bizarr, hogy nem akarom elhinni, hogy ezt bárki is komolyan gondolta. „Forduljatok egymás felé, és mondjátok, hogy: testvér!” – mondja, amire a két artista róka boldogan egymás nyakába borul.

A Vuk című regényt egyébként Fekete István írta, és Dargay Attila készített belőle rajzfilmet 1981-ben. Ifjabb Fekete István az USÁ-ban él, ő írta a Vuk és a Simabőrűek című, állítólag bestsellert, és ennek az alapötletéből készült a Kis Vuk című, Gát György-féle animációs film. Ifjabb Fekete István szerint „a mai számítógépes, internetes világban felnőtt gyerekek a színes, eseménydús, gyakran csihi-puhi filmeket favorizálják”, és akik kritizálják az új Vuk-ot, azok begyöpösödött, öreg konzervatívok. Ezzel nem tudok vitatkozni, a film azonban ettől még gyenge. Dargay Attila amúgy már az elején elhatárolódott a projekttől.

Összesen tízen (négy gyerek, hat felnőtt) vagyunk a moziteremben péntek este, a korrektség jegyében a film végén leszólítom a mögöttem ülő két gyereket, mégis hogy tetszett nekik. A kilencéves fiúnak az istenverte reppelő varjú tetszett a legjobban, amúgy jó volt az egész, nem kiemelkedően, de azért jó. A szintén kilencéves lány szerint nagyon aranyosak voltak az artista rókák, nem tud olyat mondani, ami nem tetszett volna, mindketten értették a filmet, nem találták félelmetesnek. Az előttem ülő fiatal pár beszélgetésébe is belehallgatok, szerintük „borzalmas állatság” volt.

Kis Vuk értékelés

Szerintem is borzalmas állatság volt, 1/10 pontot kap. Végig próbáltam felfedezni benne legalább apróságokat, amit dicsérhetek, de nem sikerült, a szereplők idegesítőek, a történet és a forgatókönyv totál káosz, az animáció giccses és igénytelen, a zene nyálas és idegesítő. A szinkron amúgy rendben lenne, kivéve a főszereplő Kis Vuk-ét. Azt az egy pontot a két gyerek véleménye miatt kapta.