A hatalom árnyékában (The Ides of March)

Az agyfilm. Itt nem találsz senkit, akivel együtt tudsz, vagy egyáltalán kéne érezned, viszont végig le tudja kötni a figyelmed. Már ha ki tudsz békülni a politikai szállal.

Gosling is a A hatalom árnyékában

Röviden úgy foglalható össze az Ides of March, hogy az illúziók elvesztéséről szól. Az előválasztási kampány egyik állomását mutatja be a film a Demokraták oldalán. Leegyszerűsítve tulajdonképpen itt dől el, hogy a párt kit jelöl Amerikai elnöknek. Az egyikőjüknek reménnyel teli követői vannak, és hangzatosan beszél a szebb jövőről, a másik pedig csak a klasszikus lemezt játssza. Természetesen a pozitívabb jelölt oldalán kapjuk az illúziók lerombolását, hiszen a zseniális sajtófőnöke szépen lassan rá kell döbbenjen, hogy a hatalomért kompromisszumokat kell hozni. Nagyon fájdalmasakat néhol. A jobb célokkal rendelkező jusson hatalomra bármi áron, vagy bukjon bele nem is olyan kicsinyes dolgokba. Igazából a történetről nem véletlenül fogalmazok ilyen homályosan, mert hát szokás szerint nem akarok ellőni sok mindent. Főleg, hogy ez a film úgy érdekes, ahogy a szemünk előtt kibontakozik. Pont ezért nem lesz kötelezően újranézendő sem soha. Nincs mihez vagy kihez kötődni, ahogy már említettem.

Clooney aztán főleg Ides of March

Nekem úgy tűnik, hogy Clooney egyre jobb rendező. Nyugisan bomlik ki a film, hidegen mutatja be, hogy neki sincsenek illúziói, hiába politizál eléggé aktívan. És hát a másik nagyágyú mellette Ryan Gosling, aki egy kicsit kiszínezi a karakterét a pszichopata tekintetével. Egy világ omlik össze benne, mégsem az ilyen témákban tipikus teljes naivitás sugárzik belőle már az elején sem. Egyszerűen csak hinni akart.

Őszintén szóval az érzelemmentesség mellett egy nagyobb baj van: Evan Rachel Wood. Szép a nő, nem vitás, na viszont neki kéne hozni valami tényleges fiatalos butaságot (20 éves gyakornokot alakít), viszont ez nem sikerül. Nem húzza le a filmet, csak hát ő kéne egy kis életet leheljen az egészbe.

A hatalom árnyékában értékelés

Összességében valahol 7/10 magasságában lőném be. Viszont csont nélkül néztem végig, az sem vitás.

human
írta
2012. 01. 18. 13:25
megjelenés
11
hozzászolás


Heti mozibemutatók: január 5.

Csak a Sherlock, konkrétan a Game of Shadows végre a magyar mozikban is. Joe-ker már írt nektek róla, oda kell kommentelni. Több akció, több nő, több statiszta, több asszisztens, több kávé, több fánk, több zokni, több több több.

Ha nem elég Holmesból, akkor mindenképp és kötelezően javasolt a BBC-n futó sorozat, ami épp a második évadját kezdte pár napja. Zseniális.

És ha már ilyen össze-vissza poszt, akkor a pár napja aktív magyar Ides of March posztert is nézzük már meg. Csizmás kandúrról kifelé szúrtam, nagyon kész. Magyarosítani kellett a magazint is.

Ides of March magyar posztere

human
írta
2012. 01. 05. 04:37
megjelenés
18
hozzászolás


The Ides of March-előzetes

Erre a trailerre nem kellett sokat várni. Egyrészt kiadták a tegnapi posztert is rendesebb méretben, másrészt pedig befutott a videó.

Elsőre csak egy elnökségért folyó kampánynak tűnik, aztán jön a kavarás. Clooney rendezte, főszerepel, de feltűnik még Ryan Gosling, Philip Seymour Hoffman, Evan Rachel Wood és Paul Giamatti is.Erre a trailerre nem kellett sokat várni. Egyrészt kiadták a tegnapi posztert is rendesebb méretben, másrészt pedig befutott a videó.

Elsőre csak egy elnökségért folyó kampánynak tűnik, aztán jön a kavarás. Clooney rendezte, főszerepel, de feltűnik még Ryan Gosling, Philip Seymour Hoffman, Evan Rachel Wood és Paul Giamatti is.

HD a nagyoknak

human
írta
2011. 07. 28. 16:51
megjelenés
6
hozzászolás


Clooney & Gosling

Összeolvadnak a The Ides of March mikroméretű poszterén. Paul Giamatti, Philip Seymour Hoffman, Marisa Tomei, Jeffrey Wright és Evan Rachel Wood is feltűnik ebben a politikai filmben.

human
írta
2011. 07. 28. 04:35
megjelenés
9
hozzászolás


Borzasztó fontos: Skyline 2, Simon West, Damon, Clooney

Mivel a Skyline zsebpénzből készült egy Inceptionhöz képest, azért milliókról beszélünk így is, így nagyon keveset kell hoznia a pénztáraknál ahhoz, hogy a második résznek nekiállhassanak, megérje. A készítő tesók erre már készülnek is, 45 oldalnyi fő terv meg van írva a folytatáshoz.

Medallion címmel készít majd Simon West (Con Air, Tomb Raider) filmet, miután befejezi amit épp a Rockkal forgat. Egy apáról szól, akinek meg kell mentei a lányát aki épp emberrablók kezében van. Mindezt NY-ban. Taken?

Matt Damon legközelebb jövő szeptemberben ér rá új filmre, ha lesz valami Bourne vagy hasonló Greengrassal, akkor azelőtt tuti nem. Közben ő is csak megerősítette azt, hogy a “Bourne 4” az lesz amit hallottunk. Mivel ő nem szerepel benne, így sok sikert kívánt hozzá, szerinte nyitott marad így a franchise bármire, nincs recast vagy reboot veszély jelenleg.

George Cloone következő rendezése kapott egy köteg pénzt, hogy végre forgathassanak, de közben átneveződött Farragut Northról The Ides of Marchra.

human
írta
2010. 10. 29. 06:04
megjelenés
2
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.