Marvel a jövőben

Azzal kezdeném, hyyg tévedtem, a mostani nyilatkozatok alapján tényleg terveznek egy Blade rebootot, ha már visszakerült hozzájuk a név. Azt ne feledjük, hogy a Punisher War Zone bemutatója körül kijelentették: vége az R besorolású filmjeiknek. Meglátjuk.

A másik, hogy Downeyval tárgyalnak az Avengers 2-3-ról. Ebből elvileg az az egyik hír, hogy lesz harmadik rész, bár ez senkit nem lepett meg; másrészt pedig az Iron Man 4-ről nincs szó.

Ezen kívül még az alábbi projektek várhatóak ténylegesen (a már futó franchiseok mellé), de nincs konkrét dátum rájuk, szóval a ködös jövőben: Ms. Marvel, Doctor Strange, Iron Fist, Black Panther és a The Runaways.

Még az van, hogy sem a Flacon (Captain America 2) sem pedig War Machine (Iron Man 2-3) nem kap külön filmet.

A bulvár rész pedig az, hogy a Marvel teljesen fukarba váltott, és Downey harcol a többiek pénzéért is. Konkrétan a Marvel a hatalmas sikerek után is “lófaszt” akart fizetni a “kisebb” sztároknak: Scarlett Johansson, Chris Evans, Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Jeremy Renner és Samuel L. Jackson zsozsójáért is kardoskodik Downey, akivel kénytelenek tárgyalni, hiszen ő Iron Man, és kb. róla hiszik el, hogy tényleg kell a filmekbe a közönségnek, nem lecserélhető. A többieket újracastinggal fenyegették. De ez csak az én tippem. Szóval Downey a bevételből is részesedik, és így az Avengers-szel 50 milliót keresett, és most elvileg az lenne a lényeg, hogy a többiek is kapjanak a bevételekből, előre pedig 5 milliót vághassanak zsebre.

Igazából érdekes helyzet, hiszen a Marvel ugye eleinte kockáztatott a kis sztárokkal és a még nem olyan erős univerzumával, de az már látszik, hogy jelenleg minden amiben Iron Man is benne van, az nyomtatja a pénzt, így tényleg adhatnának a színészeknek többet. A Marvel viszont kicsit úgy viselkedik, hogy szerintük nem a karakterekbe életet lehelő színészek miatt ekkora a siker — ugyanezt eljátszották a képregény íróikkal. Ami itt poén adat, hogy ha minden követelését teljesítik a színészeknek és gondolom Whedon elképzelt akciójeleneteinek, akkor az Avengers 2-nek 1,1 milliárdot kell hozni, hogy profit legyen rajta.

human
írta
2013. 05. 08. 20:07
megjelenés
49
hozzászolás


A kimaradottak egy része

Amikről nem írtam “nagyot” vagy közepest, de láttam mégis. Bár lehet nem ugrik be mind, de azért filmes naplómat kicsit teljesebbé teszem most velük.

Brooklyn’s Finest

Az utóbbi évek legjobb zsarus filmje. Ennyit elég is tudni róla. A Kiképzés (na meg sok szar film) rendezője hozta. Moziban néztem, westend és az életlen kép, nem vártam sokat, de olcsó nap volt és akartam a nagy vásznat. Aztán beszippantott, és a végén kiköpött, gecin.

The Men Who Stare At Goats

Ez érdekes eset volt. A trailerben tényleg minden poént ellőttek, viszont mégis ott röhögtem az egész teremmel rajtuk. Zseniális film? Nem, de baromi szórakoztatónak bizonyult.

She Is Out Of My League

A szextúra csapata hozott még egy jó vígjátékot. Kicsit béna volt, de mégis szerethető végig.

Whip It

Barrymore első rendezésével sem volt komoly baj. Nem lesz nagyon emlékezetes, de az előzetes félelmeimmel ellentétben egész jó volt.

Old Dogs

Miééééértt? Egy-két fizikai poénon fel lehet nevetni, de ez a film egy katasztrófa.

Funny Games (US)

Nekem tetszett ez a változat. Minden modorossága ellenére.

The Runaways

Szexi film, de sajnos nem sikerült elég puskaport összeszedni a másfél órára, így néhol elég unalmas is.

Micmacs

Ezt megtámogattam moziban, hátha legközelebb a 720p előtt sikerül bemutatniuk a rendező új filmjét. Jeunet (Elveszett gyerekek városa) csinált egy Heist filmet, csak épp a saját(ságos) stílusában. Remek élmény.

Chloe

Hát, ebből arra emlékszem, hogy Moore és Seyfried közösen meztelenkedik. Tudom, felszínes. Megcsalásos dráma, nem fogott meg túlzottan.

Aviator

A Shutter Island után nem sokkal be kellett ezt is pótolnom. Baromira tetszett. Mondjuk már ott megvett, amikor a színesfilm megszületésével és korai technikáival követte le Howard Hughes életének egy részét. Majdnem 1 órán át érdekes volt a kinézete, mire eljutottunk a rendes tricolorig.

Nightmare on Elm Street

Szórakoztató és buta remake. Abszolút egyszer nézős, de annak elmegy. Tinihorror létére az álomjelenetekbe folyást egész jól oldották meg.

The Backup Plan

A csaj azután fut össze élete párjával, hogy mesterségesen megtermékenyítették. Ez alapból katasztrófa ötlet. Ha már romantikus vígjáték féle kéne, akkor sokkal inkább a The Switch-et ajánlom. Az sem a legjobb, de J-Lo itteni szerencsétlenkedésétől mindenképp megmenthet.

Ratatouille

A Pixar azon filmjei közé tartozik, aminél nem értem a kiemelt imádatot. A másik ilyen A hihetetlen család. (A Cars meg csak simán rossz felnőtt fejjel.) Nem azt mondom, hogy rossz film volt, de a megszokott szintjüket szerintem nem érte el.

The Wolfman

Szépen volt fényképezve, de 20 percet simán átaludtam rajta, és nem vesztettem semmit. Sajnos. Farkasemberes témát vettek komolyan, aztán a stúdió nem véletlenül tologatta annyit a bemutatót.

Wonderful World

Tipikus indie dráma. Semmi sem emeli ki a tömegükből, mondjuk úgy 7 pontos, de nincs értelme ajánlani, mivel nem vesztesz semmit, ha kihagyod. Ha mégis megnézed, mondjuk egy Little Fockers helyett, akkor viszont nem bánod meg.

Defendor

Nagyon sötét film egy emberről, aki szuperhősnek képzeli magát, de nem az. Nem is értettem utólag a trailereit, hiszen azok viszonylag könnyed drámának mutatták be, amihez képest bizony durván lehúzós anyag.

Letters to Juliet

Nagyon nagyon nagyon közhelyes film. Mint valami rossz sorozatepizód, vagy tévéfilm, erre mozikban mutogatták. Nem az, hogy fél másodperc alatt kitalálható szinte minden mozzanata (és itt nem csak a nyilvánvaló összejönnekre gondolok), de emellé még üres is.

Biztos van még pár, ami kimaradt, meg 1-2 aminek továbbra is tervezek egy legalább bekezdéses írást, de egyelőre ennyi.

human
írta
2010. 12. 28. 20:40
megjelenés
23
hozzászolás


Cherry Bomb!

Bár az eddigi kritikák nem emelték a filmet az égbe, az alábbi videó azt hiszem a trailerekkel ellentétben szerezhet pár nézőt a Runaways-nek. Egy dalt adnak elő a lányok, meg van csomó kép a filmből, és baromi hangulatos. Azért ne feledjétek, hogy Fanning 16 éves, a forgatáskor kb. 15 lehetett. Csak úgy mondom.

human
írta
2010. 03. 11. 03:43
megjelenés
14
hozzászolás


The Runaway-előzetes

Joan Jettről, a csak lányokat tartalmazó Runaways banda énekeséről szóló film kapott egy rendes trailert. A teaser itt volt. Kristen Stewart talpraáll a New Moon után, Dakota Fanning meg. Jól néznek ki, de nem kapott nagy hátszelet a Sundance-i vetítés után, szóval lehet nem lesz jó film.

human
írta
2010. 03. 05. 14:25
megjelenés
5
hozzászolás


Megjött a Runaways posztere

A Joan jett életéről szóló film kapott egy posztert, hiszen teaservideó már volt. Nem, a film nem arról szól, hogy élik a mindennapjaikat aztán véres cafatokra robbannak. Sajnos?

The Runaways poster

human
írta
2010. 01. 24. 03:04
megjelenés
13
hozzászolás


A The Runaways figyelemfelkeltője

Kristen Stewart ismét bemutatja, hogy a Twilight szagán kívül szinte mindenben jó. Itt is konkrétan marha vagány tud lenni, pedig csak 50 másodperc az egész teasaer. Joan Jett életéről fog szólni a film.

human
írta
2009. 12. 18. 03:56
megjelenés
22
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.