Mostanában a visionary lett a marketing bűvszó, aggatják is minden jöttmentre, pedig elég kevésre illik. Ebbe a rövid névsorba tartozna Darren Aronofsky, de nem kicsit, elég csak a Fountainre gondolni, vagy a másfél órás hullámvasút videoklipre, amit Requiem for a Dreamnek hívtak. De semmi jó nem tarthat örökké, ezúttal teljesen földhözragadt művet vitt vászonra, így a vizuális drogunkat nem szállítja a Wrestler.

Ellenben egy lehúzó drámát meg igen. A történet egy padlón levő kiöregedett pankrátorról szól. Padlón karrierileg van, hiszen régen hatalmas sztár volt, most max párszáz ember előtt csinálja a showt, töri egymást a többi pankrátorral, de nem tudja abbahagyni. A régmúlt csillogó kísértete, a sport szeretete meg ilyesmik nem eresztik. Sőt, csak ezek tartják életben a mindennapi robot közben, hiszen a showból már nem tud megélni, így robotolnia kell a lakbérért. Olyan tipikus mocsokból való felemelkedés történet is lehetne, de nem lett az.

Valójában a visszafogott rendezés meg kamerával mászkálás meg ezek teljesen illenek a témához, csak nem sikerült mégsem elkapniuk teljesen. Ami megmaradt az Rourke, aki tényleg élete egyik legjobb alakítását hozza. Ahogy megpróbálja helyreállítani a kapcsolatát a lányával, ahogy megpróbál igazi kapcsolatot létesíteni egy nővel, nem csak kufircolni a vakvilágba, ahogy nem tudja abbahagyni a pankrációt, mind-mind átjön, miatta fogunk valamennyire emlékezni a filmre, és hát ez is valami.

A pankrátor értékelés

Ez nekem sajnos csak 7/10 lett végül. Mert ennél valami frissebb nézőpont kellett volna. Így hiába végtelenül negatív a film (nekem az), vagy hiába durván véres (megdolgoztak vele a srácok), a teljes berántás elmaradt.