Elmosolyodtak a Paramountnál

Bár viszonylag lassú októberi hétvége volt, de a többnyire siker zsáner továbbra is tartja magát. Hogy a többiek?

A Smile 2 bár többe került, mint az első rész, és csak kicsivel nyitott jobban annál Amerikába, de azért 23 millió az jónak számít, főleg, hogy világszinten már 46 az első hétvége után. Innen normális esésekkel sima profit, de az valószínű, hogy a várható folytatás budgetjét a mostaninál nem lehet feljebb emelni.

Ha már horror, előre veszem a 2. hetes Terrifier 3-at, hiszen csak 51%-ot esett, 9.3 millió jött be a bohócnak odakinn. Iszonyat siker.

A We Live in Time “új” még, mivel a limited release-es 5 vászonról felnövelték 985-re, ilyen drámáknál szoktak ilyet, és így 4.2 millió jött össze neki, ami további mozikba küldését hozhatja. Bár nem tudni mennyibe került, de ez a fajta terjesztési mód ki tud nőni még nagyobb bevételekre, mert tipikusan az emberek egymás közötti ajánlását erősíti. A mozis átlaga 4250 dollár lett. Mindenkinek javasolják a zsepit, aki megy rá.

A Joker 2 pedig a harmadik hetén csak 2.2 millióval lett gazdagabb – még a Madame Web is többet hozott a 3. hétvégéjén! Na ez senkinek nem volt a bingó kártyáján a berendelésekor. Ezen hétvége után csak a PVOD premier dátumának bejelentése van hátra, bár lehet kotlanak majd az online terjesztésen, mert a jelenleg negatív véleményekbe beledobni ki tudja mennyire éri meg, hiába van az hibás mantra, hogy a negatív reklám is reklám.

human
írta
2024. 10. 21. 14:02
megjelenés
17
hozzászolás


A Joker 2 minden rekordot megdönt

A múlt héten érkezett a DC képregényfilm folytatása a mozikba, és 200 milliós költségvetés mellett nem kezdett túl erősen, erre most egy másik bohóc le is taszította a boxoffice trónjáról.

Újonc a Terrifier 3 volt a héten, és be is húzott egy 18.3 milliós kezdést Amerikában. Ez majdnem kétszerese a Terrifier 2 össz hazai bevételének, szóval Art szépen feltört, mint a talajvíz, a szenvedéspr0n rajongók elvannak vele. Mindezt amúgy 2 millióból készülve, minimális reklámkampánnyal, szóval hiába nem nagy összeg, már most hatalmas siker.

Na és akkor a Joker 2 rekordjai: ugye az már megvolt a múlt héten, hogy a Morbius és Madame Web is alulmúlásra került általa a moziból kijövők értékelésében, most pedig egy laza 81%-os esést produkált bevételben a 2. hetére. Ez valami brutális! Csak 7 milliót keresett odakinn. Összehasonlításnak a Morbius 74%-ot esett és 10.2 milliót keresett a második héten, a Madame Web pedig 61%-ot zuhant, bár ugye ő nem túl magasról tette. De “univerzumon kívül”, bizony a The Marvels esés rekordját is elvette, mivel Brie Larsonék “csak” -78%-ot húztak be anno, amivel megszerezték a címet.

Mindez azért is iszonyat durva és hihetetlen, mert a Joker első része konkrétan másik irányba döntött rekordokat, hiszen R besorolású filmek között lett csúcstartó képregényfilmként.

human
írta
2024. 10. 14. 15:35
megjelenés
16
hozzászolás


Kiszagolta a nép a Joker 2 minőségét?

A kibeszélő is főleg negatív kommentekkel pörgött itt a blogon, de odakinn meg a pénztáraknál nem volt csilingelés. Sőt, a filmről kijövőket kérdező Cinemascore-nál rosszabb értékelést kapott a Joker Folie a Deux, mint a Morbius és a Madame Web. Na erre aztán lehet nem sokan számítottak, már persze a középső ujjas rendezőn kívül?

Számilag miről beszélünk? Joker: Folie à Deux és a 37.7 millió dollár. Ennyit keresett az első hétvégén. A Joker előző része 96.2-vel nyitott odakinn, és 335.4-et hozott Amerikában, a világon pedig 1 milliárd felett zárt. Itt mi lehet a plafon, 300 millió? Közben a budget 190-200 körülre van tippelve, szóval hatalmas bukta. Amúgy bírom, hogy “év közben még jó volt a tracking”, közben itt minden posztnál azt láttam, hogy míg az első rész az utóbbi 5 év egyik legkommenteltebb filmje volt, addig a folytatás körül elég nagy csend volt. Itt már ki lehetett szagolni, hogy a nézők nem annyira haraptak.

A Wild Robot sajnos itthon még pár hétre van, de odakinn a 2. hetére csak 47%-ot esett, még mindig 18.9 milliót hozva. A Transformers One pedig már csak 5 millió körül van, hatalmas bukta ez is.

Érdekesség, hogy a Substance vesztett egy csomó vásznat, meg kis termekbe tették, és mégis jól tartja magát, csak 34%-ot esett. Azért is emelem ki, mert itthon most jön. Persze bazi keveset keresett, de olyan kultfilm hangulat van körülötte. Vagy legalábbis 2024 egyik maradandóbb kisfilmje lesz Demi Moore-ral.

human
írta
2024. 10. 08. 04:00
megjelenés
14
hozzászolás


Egy vad robot pénze és a csóró Megalopolis

Mit kezd vele? Semmit! Ellenben a stúdió ha nem is örülhet, de reménykedhet a Wild Robot kezdése kapcsán.

A kritikák jól fogadták a Dreamworks új animációsát, a Wild Robotot, a pénztáraknál pedig becsülve 35 millióval nyitott. Mivel az előző munkájuk, a Last Wish karácsony körül nyitott, így nem hasonlítható össze a bevétel, de ha nem lesz ellenfele a robotnak, akkor a jó visszhangja miatt erős lábakkal bírhat odakinn. Világszinten 53-nál jár. Ebben segíti, hogy a Transformers One brutálisat, 62%-ot esett a 2. hétvégéjére, csak 9.3 milliót szedett össze Amerikában, szóval nem tűnik ellenfélnek a családi szórakozásban.

Sajnos a másik újonc, a Coppola által rendezett Megalopolis 4 milliót volt képes összehozni az első hétvégén, szóval még ha később meg nem értett klasszikus státusba is lép esetleg, a megosztó kritikák már adottak ehhez, anyagilag esélytelen bármi. A kárörvendők örülhetnek, hogy ismét bukott egy auteur film, szóval több remake és folytatás jöhet majd az ilyen próbák helyére, hiszen milyen jó is lesz egy Ghostbusters sokadik reboot majd!

Nyilván hír még, hogy a Beetlejuice Beetlejuice erősen tartja magát, 16 milliója lett a 4. hétvégén, Tim Burton a tényleges nyugdíjig bebetonozta magát ezzel és persze a Wednesday wednebillion megtekintett órájával, avagy a két hatalmas sikerével mostanában.

human
írta
2024. 09. 30. 14:09
megjelenés
14
hozzászolás


Transformers Two?

Nem hagyhattam ki a címet, mert az előzetes adatok alapján nem a friss premier Transformers One nyert a hétvégét.

Az animációs Transformers film elvileg 75 millióba került, szóval érthető, hogy 25-tel kezdett Amerikában, és világszinten 39-nél jár. Ez buktának néz ki ez alapján, ha csak nem 2 hónapon át hasít majd heti 10 milliókat összetéve. Nem fog szerintem.

Hogy ki nyert? A Beetlejuice Beetlejuice, ami a harmadik hetében 26 milliós amerikai bevételt hozott, az előző hétről 49%-ot esve.

Viszonylag sok vásznon nyitott még Halle Berry horrorja, így a Never Let Go 4.5 millióra volt képes. Még Halloween sincs és már belefáradtunk a horrorokba? Plusz van még a The Substance is 3.1 millióval. Ez utóbbi végképp érdekesnek néz ki, de ez lett a sorsa. Mondjuk a Mubi forgalmazza, szóval gondolom a streamingjükre jól jön.

human
írta
2024. 09. 23. 16:00
megjelenés
1
hozzászolás


Gonoszról csak jót?

Természetesen simán nyerte a Beetlejuice Beetlejuice a második hétvégéjét is, csak 54%-ot esett, 51.6 milliót összekalapozva, összesítve már 264 milliónál járva, szóval már most pozitívban van a 100 milliós budgetje mellett.

Na de mi jött még, egy remake és egy komoly kérdés? És persze Bautista buktája.

A remek dán horror-thriller, a Speak No Evil remakeje futott be a mozikba, és igazunk lett, ‘amerikaibb’, de azért jókat olvasni róla, na meg McAvoy elviszi a színésztudásával. Vagyis pontosabban elvitte 11.5 millióig. Tippem sincs mi lehet a nullszaldó itt, hiszen 15-be került, de ennek tuti nagy volt a reklámkampánya, ha nem is Get Out magasságot reméltek, de szerintem nagyobb összeget akartak szerezni az első hétvégén.

Ami érdekesebb, hogy a jobboldal talán egyetlen humorra tényleg képes tagja is jött az Am I Racist filmjével, ami kb. a “jobbos Borat” módon írható le röviden, a kultúrharc baloldali szélhámosairól szól elvileg (nyilván Borat, vagy épp Fahrenheit 911 módon vágva, az üzenethez igazítva mindent, hogy más áldokukhoz hasonlítsuk), és 4.75 millióra volt elég. Költségvetést nem találok, de elnézve a film kinézetét, már most sikernek számíthat a készítő The Daily Wire számára.

Ezen kívül Bautiste bukott a The Killer’s Game akciófilmjével, amiben ugye bérgyilkos aki magára tűz ki vérdíjat, de biztos nem csak 2.6 milliót.

Mivel valaki mindig megkérdezi: az Alien: Romulus saját hazájában megugrotta a 100 milliót, pontosabban már 101-nél jár (összesítve 330, sima siker, tényleg csak a második hetes nagy esés szól ellene). A Deadpool 3 pedig 621-nél (összesítve 1,304 millió), még most is 5.2 milliót hozva

human
írta
2024. 09. 16. 18:11
megjelenés
4
hozzászolás


A Beetlejuice név sokszor hangzott el a pénztáraknál

Nem is tudja kinél jelenjen meg az öreg? Az biztos, hogy Tim Burton a Wednesday nézettségi tarolása után most boxoffice sikert is bepakolt a karrierjébe újra.

Számilag a Beetlejuice Beetlejuice 111 milliót kaszált. Ezzel konkrétan az év 3. legerősebb nyitása lett a film, csak az Inside Out 2 és a Deadpool 3 volt jobb nála. Gondolom még jobban megerősíti a stúdiófejeket abban, hogy régi IP-ket kell így feléleszteni, még ennyi új dologra sem adni pénzt, mint eddig, hiszen az eddig idei Top 10-ben egy eredeti van, bár az is könyvadaptáció, mégpedig az It Ends With Us.

A múlt heti újdonság Reagan csak 37%-ot csökkent, de hát nem magasról, szóval 4.8 millió jött össze így.

Ezen kívül igazából a többiek lefele tartásáról szólt a hét. Akik Twistersre mennének, mert a Deadpool 3-t már látták, azok most Beetlejuice-t nyomtak, így a forgószeles most nagyot esett, ez már a vége felé jár. A Deadpool 3 is csak 7 milliót hozott a 7. hétvégéjén. Vagyis “csak”, mert ez sem kevés, de már nincs sok hátra. Alien Romulus is a vége felé jár már szinte nullával.

Újdonság volt még a Front Room, ami az A24 horrorja az anyós beköltözéssel, de nem sok vizet zavart 1.7 milliót hozva.

human
írta
2024. 09. 10. 13:13
megjelenés
16
hozzászolás


A Deadpool 3 továbbra is pénzt keres

A fentivel foglalható össze az elmúlt hétvégi boxoffice állás, de amúgy odakinn is punnyadt napok voltak ezek, a mozik összbevétele is siralmasan kevés. Na de majd a Beetlejuice Beetlejuice, ami a jelenlegi állás szerint 100 milla fölött nyit. WTF?

Újdonság a Reagan volt, a volt amerikai elnök életrajzi filmje 7.4 milliót hozott össze. Nem erős, de mivel 25-be került és reklámkampány kicsinek tűnt, így gondolom ingyen pénz és majd a streaming deallel már sima profit, aminél többet lehet nem is vártak, hiszen Dennis Quaid nem az a hatalmas húzónév.

A többiek? Hát a Deadpool 3 megint alig esett, még a 6. hetében is 15.2 milliót kaszálva. Ami érdekesebb talán, hogy a Twisters nőtt! Nyilván 6 millióról felmenni 7.2-re nem akkora szó, de közben mégis, az emberek éheztek a másik blockbusterre. És ugye ez már kinn van PVOD-ben is azt hiszem. Az Alien: Romulus pedig továbbra is nagy ugrásokkal halad lefelé.

Ezen kívül a Blink Twice nyilván nem túl magasról, de csak 36%-ot esett, mint felnőtt pop-thrillerként van egy apró piaci rése itt, bár így sem lesz akkora siker. Azért 20-ba került, 22-nél jár világszinten, és ugye Amazon-MGM, szóval nekik szintén mint streaming “reklám” leírható valamennyire, avagy… nagyjából hozhatta amit vártak. Így kintről nézve nyilván. Míg nagyobb siker is lehetett a cél egy társadalmilag “fontos” filmmel, de nem fognak sírni sem miatta végül.

Tényleg, még az is érdekesség, hogy az Inside Out 2 átvette a legtöbbet hozó animációs trónt The Lion King (2019)-től. Nyilván azóta emelkedtek a jegyárak, és kevesebben is járnak már mozikba, de iszonyat mekkorát ment az Inside Out 2.

human
írta
2024. 09. 02. 17:00
megjelenés
8
hozzászolás


Wolverine visszavág a pénztáraknál, Zoë Kravitz csak pislog

Míg a múlt héten az Alien: Romulus letaszította az új Deadpool filmet, az nem hagyta magát. Úgy tűnik az Alienről nem erős a szóbeszéd.

Szóval a mostani hétvégét a Deadpool & Wolverine nyerte 18.3 millióval. Mindezt az 5. hetében hozta össze, szóval továbbra is brutálisan tartja magát Ryan Reynolds és Hugh Jackman kettőse. Az emberek ki voltak éhezve egy jó kis szórakoztató képregényfilmre. Ahogy Reynolds felesége is kaszál, a (check notes) párkapcsolat bántalmazós feelgood filmjével: az It Ends With Us még mindig 11,8 milliót szedett össze, 242-nél tartva világszinten.

Az Alien: Romulus 61%-ot esett, ami azért még manapság is kemény szám, csak 16.2 milliót szedett össze a második hetén. Világszinten már 225-nél jár, szóval siker, ne értsetek félre, de ha stúdió exec. lennék akkor bizony elgondolkoznék azon a folytatáson, mármint azon, hogy ne rendeljem be.

Screenshot

Hogy mi volt az újdonság? A Blink Twice, ami elvileg 20 millióból készült és az Amazonnak jól jön majd streamingen is, de azért lehet nem 7.3 milliós kezdésre várhattak a Get Out ihletésű darabbal.

Valami mintha még lemaradt volna, gondolkozom, ja igen, a The Crow remake, ami 4.6 millióval a földbe állt. “Csak” 50-be került, szóval hatalmas bukta.

human
írta
2024. 08. 26. 17:47
megjelenés
12
hozzászolás


Az Alien végre letaszította a Deadpool & Wolverine-t

Bár a Deadpool 3 része már átvette a legtöbbet hozó R besorolású filmes koronát (inflációt figyelmen kívül hagyva), de a 4. hetén végre valaki eltaposta. Nyilván hülyülök csak az előbbi túlzással.

Az Alien: Romulus jött, 80 millióba került elvileg, és 41.5-tel nyitott Amerikában, összesítve pedig már 108.2-nél jár. Ez hazájában kevesebb, mint a Prometheus (51), de több, mint az Alien: Covenant (36.2). Szinte félúton van közöttük.

A Deadpool & Wolverine ismét csak 46%-ot esett a sokadik hetén, még így is 29 milliót hozva. Az It Ends With Us is keményen tartotta magát, csak 52%-ot esett a 2. hetére, 24 milliót kalapozva össze. Úgy tűnik az augusztus kemény lett bevételileg,

human
írta
2024. 08. 19. 21:05
megjelenés
16
hozzászolás


Blake Lively átgyalogolt a Borderlandsen

Az adaptáció, amire a fél világ várt, na meg a Borderlands is befutott a héten, hogy összecsapjanak, és persze mindketten a Deadpool 3 alatt maradjanak.

A hétvége legdurvább nyitánya az It Ends With Us adaptációja volt, hiszen Amerikában nagyjából 50 milliót szedett össze Blake Lively bántalmazós filmje. A világ ehhez 30-at tett hozzá, szóval már 80-nál jár a becsült adatok alapján, mindezt 25 milliós budgetből

Mindezek mellett a kritikák által 2000-ből ideteleportált szellemiségű játékadaptáció, a Borderlands bizony csak 8.8 millióra volt elég. Hatalmas bukta, hiszen elvileg 115-be került, szóval lehet ez volt Eli Roth utolsó nagypénzes rendezése. Érdekesség, hogy Craig Mazin írta eredetileg, aki épp a Last of Us és Chernobyl duóval elismert, de persze Roth belenyúlt a munkájába.

A Neon 3 milliós száma a Cuckoo-nál jónak számított volna, ha nem mostanában lettek volna ennél nagyobb sikereik. Hunter Schafer ezúttal nem robbantott bankot, a kritika sem húzza a filmet az egekbe, de azért jó thriller/horrornak tűnik még mindig. Majd valami streamingen itthon, ha már nem volt világpremier.

Mindezek mellett a Deadpool & Wolverine egy 54 milliót hozzátett a hazai bevételéhez így a forgalmazása 3. hetében, ezért összesítve 1.029 milliárdnál jár. Úgy tűnik egy hét és megdönti a Joker 1.078 milliárdját, és átveszi a legtöbbet kereső R besorolású film koronáját. Persze inflációs módosítások nélkül.

human
írta
2024. 08. 12. 13:58
megjelenés
21
hozzászolás


Heti mozibemutatók: augusztus 8.

El kell ismernem, hogy a ma feloldott Borderland embargó utáni szennyvíz alapján fel kell adnom a reményemet, miszerint a Borderlands nem népszerűen, de mégis csak jó lesz “titokban”, az új Dungeons and Dragons Honor… Hát nem az valószínűleg, így végül kimarad szerintem.

Ellenben holnap az Apple TV+ meglep minket egy Matt Damonnal, és még mást is ajánlanék mindjárt majd a hétvégére.

Na de lássuk mi jött ténylegesen.

  • Alienoid 2.: The Return of the Future (Oegye+in 2bu, vagyis Alienoid 2.: Visszatérés a jövőbe) – teljesen várható volt, hogy ez a koreai cucc be lesz mutatva itthon. Na jó, nem néztem meg az első rész hány nézőt hozott.
  • Borderlands – a Deadpool 3 sikerét látva lehet bánják is, hogy nem ereszd el a hajam R besorolású adaptációt csináltak? Sajnos iszonyat lehúzásokat kap.
  • Summer Camp (Mindörökké nyár) – egyértelműen az időseket célzó premier a héten Diane Keatonnal.
  • Panelkapcsolat – a 82-es magyar dráma felújított kópián főleg a Cirkóban nap egy időpontban, de még Cegléden is megy némelyik napon, nem csak Budapest kapta meg.
human
írta
2024. 08. 08. 14:51
megjelenés
8
hozzászolás


A Deadpool 3 tovább döntögeti a bevételi rekordokat, nem esett Csapdába

Egyelőre infláció nélkül számolva, de a The Passion of the Christ 20 éves rekordja esett el a héten, a Deadpool & Wolverine lett az amerikai piacon legtöbbet hozó R besorolású film. Nemzetközileg nézve még nincs meg.

Amúgy a Deadpool 3 csak 54%-ot esett a 2. hétvégéjén, méghozzá jó magas összegről, szóval a hazai bevétele 97 millió volt ezúttal. Világszinten pedig már 824 milliónál jár. Méltó temetés az MCU-nak! Ja hogy jönnek majd valami filmek a Russo tesóktól…

A héten újonc a Trap volt, M. Night Shyamalan új tripje 15.6 millióval kezdett odakinn, ami bár magasabb a Knock at the Cabin 14.1-jénél, de alacsonyabb az Old 16.9 milliójánál. Ennél lehet egy kicsit többet vártak, de a film csak 30-ba került elvileg, és ha a viralvideója ez, akkor azért nem lehetett a marketing budget annyira magas.

Zachary Levi pedig hatalmasat bukott a családi filmjével, a Harold and the Purple Crayonnal, hiszen csak 6 milliót húzott. Ez gyors PVOD premier lesz akkor, hogy a streaming visszahozzon kicsit, bár elvileg csak 40-be került, és látszólag a reklám sem szaladt el, szóval tippre 140 világszintnél már talán nullán lehetnek, amiből …checks notes… 9 már megvan.

human
írta
2024. 08. 05. 17:07
megjelenés
16
hozzászolás


A Deadpool 3 hahahahatalmas siker

Minden arra mutatott, hogy a nyár legnagyobb kaszája lesz (bár az Inside Out 2 is befarolt oda), de erre nem olyan sokan számítottak mégsem.

Nyilván inflációt figyelmen kívül hagyva, de a Deadpool & Wolverine lett a legtöbbel nyitó R besorolású film azzal, hogy hazájában megugrotta a 211 milliót. Ebben ha jól látom az elővetítéses 38 milla nincs is benne, mert már csütörtökön ment náluk is. Atyaég. Világszinten már 444,3. És ez csak az első hétvége után. Ez valami szörnyszülött lesz bevételileg, hiszen ha csak kettővel szorozzuk már 1 milliárd fölé megy.

Összehasonlításnak a Deadpool első része 132 millióval, a második 126 millióval nyitott, szóval nem is csak megfordult a trend, de hatalmasat ugrott is a film. Azt hiszem a Disneynél folyik a pezsgő, ellensúlyozzák, hogy valójában csökkent a pezsgő piac, mert senki nem ünnepel, szar a világ. Ja ez offtopik. Az viszont nem, hogy ezzel a bevétellel az MCU összesítve átlépte a 30 milliárdot.

Emellett szerencsére a Twisters egész jól tartotta magát. Bár az 57%-os esés nem a legjobb, de covid után sajnos eléggé elfogadott lett, és így is 35,3 milla sikerült neki a második amerikai hétvégéjén, méghozzá ugye a hatalmasat kaszáló, rengeteg nézőre lecsapó Deadpool 3 mellett.

human
írta
2024. 07. 29. 17:43
megjelenés
22
hozzászolás


Ez a tornádó minden letarol

Mivel a Twisters-t Amerika előtt láthattuk, így várnunk kellett az ottani késői (haha) premierre a fő számokig, de úgy tűnik a nyár talán meglepetés sikere, bár podcast társam Gore már év elején behívta, hogy kaszálni fog.

A Twisters átvette az (inflációval nem módosított) bevételes trónt a katasztrófafilm kategóriában, mivel a jelenleg becsült 80 milliós első hétvégéjével kiütötte az eddigi uralkodó The Day After Tomorrow-t első három napos eredményét (68,7). Világszinten 123 millánál jár. Sajnos amúgy gondolom ebből is a rossz lecke lesz meg odakinn, avagy még több régebbi IP folytatása jön, pedig tippre inkább csak a másfajta blockbustersége győzött. Vagy Glen Powell?

A Longlegs 48%-ot esett, 11,7 milliós a második hétvégéje, a Neon stúdió hatalmas sikere, akik lassan csak fel akarnának nőni az A24 mellé, alá, közelébe majd, és ez jó lenne, ha más is belenyúlna érdekes projektekbe és a stúdió brandjével fel tudná azokat húzni valamennyire. És ennyi. Kicsit semmilyen hét volt. Persze a Despicable Me és az Inside Out 2 tartja magát durván, de az már nem is hír.

human
írta
2024. 07. 22. 16:28
megjelenés
19
hozzászolás


A Longlegs Amerika legnézettebb filmje*

*A Despicable Me 4 mögött.

Ötletes reklámszlogen, szóval átvettem nekik, mert amúgy is elég hypeban vagyok Nic Cage sorozatgyilkosos filmje iránt. A bevételi valóság persze más.

Várható volt, hogy a családi animációs Despicable Me 4 simán tartja magát az első helyen, hiszen nem jött igazi ellenfele. Csak 42%-os esés, 43,6 millió Amerikában. Már 436-nál jár összesítve, hiszen a világ nem unja a Minionokat pár évente. Nincs is ezzel baj?

Ellenben a hétvége meglepetése a Longlegs, ami magasan a Neon stúdió legjobb nyitása, konkrétan edig az Immaculate hozott nekik 21,5 milliót összesítve sok hét alatt, szóval ez a mostani 1 hétvégés 22,4 millió valami zseniális. A marketing csapatban mindenki bónuszt kaphat, csak sajnos elkezdték spoilerezni a dolgokat twitteren, hiszen “már megvolt a premier”, miközben mi itt közép-Európában szopunk, és nem csak a meleg miatt.

A Fly Me To The Moon 9,4 milliós nyitása a 100 millás budget és közepes kritikák mellett viszont rossz hír a komolyan vett romkomoknak. A Netflix jár a zsánerre a helyes úton, nem szabad sokat költeni ezekre. Vagy hát jót kell csinálni… Mondjuk ellenfele nem lesz a nagy vásznon, de hát innen felfelé nőni csoda lenne.

human
írta
2024. 07. 16. 01:33
megjelenés
2
hozzászolás


Despicable Money

Azért gyorsan nézzük meg a hétvégét, amikor a 4. hétvégéjén végre valami képes volt kiütni az első helyről az Inside Outot, ami a nyár gigasikere. Ehhez kis sárga lények kellettek.

A Despicable Me 4-nél az az érdekesebb adat talán, hogy a 3. rész 72 milliós kezdésénél is többet hozott (már persze infláció nélkül nézve:), hiszen Amerikában 75 milliója lett az Illumination Entertainmentnek. Összesítve 123 milla lett, szóval a világ többi része is hozzátette a magáét. Mondjuk ha már a 3. rész, az nemzetközileg volt hatalmas, szóval lehet az új fejezet lefutása annál sokkal gyengébb lesz.

Ezen kívül még újdonság volt a MaXXXine, aminek 6,7 millió sikerült hazájában. Ez jóval az első rész, az X fölött van pénzügyileg. És elvileg csak 1 millába került (na meg a reklám, de látszólag azt sem költötték túl).

A Bikeriders már a padlón, így ki is jött PVOD-n, de erről majd beszélünk a Podcastban. És elvileg a Horizon is így jár a jövő héten. Az emberek otthonmaradásra átnevelése folytatódik.

human
írta
2024. 07. 10. 16:20
megjelenés
3
hozzászolás


Az Inside Out 2 megállíthatatlan a pénztáraknál

A harmadik hétvégéjét tolta a Pixar animációs filmje, szóval várható volt, hogy az új Quiet Place nem üti ki az élről. Nyilván poénkodok.

Az Inside Out 2 a harmadik hetén 57,5 milliót hozott. Brutális. Világszinten már milliárd fölött, Bob Iger pezsgőben fürdik. Azért A Quiet Place: Day One sem szomorkodhat igazából, elvileg 67 millióból készült, a reklámot sem tolták túl, és 57,3 millát hozott össze odakinn. Világszinten 102,8 fölött van 1 hétvége alatt.

Ami szomorúbb, hogy a Horizon: An American Saga Chapter 1 csak 12,2 milliót szedett össze a western hazájában. A világ sem tett hozzá bevételileg, de nem nyitott sok piacon. Oké, csak 50-be került ez a rész elvileg, de nem ez éleszti fel a westernt végleg.

human
írta
2024. 07. 03. 03:29
megjelenés
5
hozzászolás


Motoron lovagolnak el a pénzzel

A kifordított belsőségek a nyár gigahitje, de jött mellé egy felnőtt dráma is…

Az Inside Out 2 csak 35%-ot esett, ami eszméletlen kicsi szám, és így 100 milliót hozott a pénztáraknál, így a Disney hatalmasat kaszál vele. Már most 355 millió Amerikában, és 724 világszinten. És még csak a 2. hétvégéjét tudta le. És igazából családi mozis ellenfele nem is érkezik majd, hiszen odakinn a Kinds of Kindness, a Horizon és a Quiet Place kopogtat majd. A jövő héten vérengzés lesz.

Közben jött a Bikeriders is, Amerikában 10 milliót összeszedve. 50 milliós a budget, a reklám nem lehetett olyan sok azért pluszban, és világszinten 14 milliónál jár csak, szóval elvileg bukta, de ennél rosszabbat tippeltek neki és elvileg jól tarthatja magát “ellenfél nélkül” az elemzés szerint, pont ilyen dráma nem jön, de azért a Kinds of Kindness ugyanazokra a nézőkre célozhat talán. Pénzt biztos nem vesztenek, mire streamingre ér már lehet nulláznak.

Ezen kívül jött még a Vertical által forgalmazott The Exorcism Rossell Crowe-val, ami a legnagyobb sikerük lett a Gotti óta, hiszen — ellenőrzöm a jegyzeteim — 2.4 millió összejött odakinn neki.

human
írta
2024. 06. 24. 18:06
megjelenés
1
hozzászolás


Az Inside Out 2 kaszált, a Bad Boys 4 jól tartja magát

A Furiosa és Fall Guy után sokan temették az idei nyarat boxoffice szempontból, erre jött a Pixar, és bebetonozta, hogy semmi tényleg egyedit nem érdemes csinálnia. És Will Smith is nagyobb sztár egy jobb franchiseban, mint Gosling egy 80-as évekbeli sorozat (amiről senki nem hallott odakinn sem) filmes rebootjában. (A stúdiók által becsült bevételek a lentiek, még aprókat változhatnak)

Sőt, az Inside Out 2 amerikai nyitása 155 millióval azt is mondja, hogy a családoknak ha van mire menni, akkor az iszonyat pénzt jelent – ez még a tavalyi Super Mario 146,4 milliós nyitását is ütötte. Míg a Pixartól az Elemental épphogy nulla közelébe ment tavaly, a Lightyear bukott, és a covid miatt sok másuk (Onward, Luca, Soul :(, Turning Red) házimoziban ment inkább mostanában, így sok év után egy folytatásukkal kaszálnak, ez azt is jelenti, hogy a Toy Story 5 be lett betonozva, mármint a berendelése. Pedig a Pixarban az volt a jó, amikor újabbnál újabb ötletekkel jöttek az épphogy elszórt folytatások között, konkrétan volt egy ilyen 10 évük: Toy Story 2, Monsters Inc. Finding Nemo, The Incredibles, Cars, Ratatouille, Wall-E, Up. Áh. Na mindegy. Az Inside Out 2 világszinten is monstrum, 140 millió becsült bevétellel a többi piacról, szóval már most 295 milliónál jár összesítve. Összehasonlításnak az Inside Out első része 90,4 millióval nyitott, de persze 9 éve, viszont az még inflációval számolva is meg lett ugorva a folytatás által.

Mellette a Bad Boys 4 is jól tartotta magát, hiszen csak 42%-ot esett, ami iszonyat jónak számít ilyesmi filmnél manapság. 33 milliót hozott Amerikában, még meglehet a 200 millió is helyben, és a 2. hetében összesítve már 214-nél jár. Avagy végül egyértelmű siker és már mindjárt pozitívban van a budgetjéhez képest, pedig még jó pár hete megy.

Tényleges boxoffice temetés szempontjából a Deadpool lesz a vízválasztó, már a Dune 2 sikere mellett, legalábbis ha nem csak full családi filmeket néznénk moziban, de szerencsére az is hatalmas nyitásnak néz ki. Részemről nem annyira várom, de ettől még örülnék, ha nem csak az Inside Out 2 rúgná be a kaput idén nyáron. Ellenben Disney utálóknak ezek mindenképp szomorú napok…

human
írta
2024. 06. 17. 12:57
megjelenés
9
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.