Kedvenc akcentusfelelősünk most azt elemzi, hogy különböző filmekben miképp keltették életre a színészek az általuk játszott történelmi figura beszédét.
Kedvenc akcentusfelelősünk most azt elemzi, hogy különböző filmekben miképp keltették életre a színészek az általuk játszott történelmi figura beszédét.
A Hunt for the Wilderpeople és a What We Do in the Shadows forgatókönyvírója, na meg ezek éa Thor: Ragnarök rendezője beszélt kicsit erről a baromi nehéz szakmáról a Screenwriters Lecture Series-ben.
Ismerős az a mondás, hogy “ha nekem fizetnének érte, akkor simán csinálnám én is”? Mert igazság szerint itt a blogon már sokat hallottam, pedig kurva nehéz kigyúrnia magát és betartani az étrendet a legtöbb színésznek, és ez ugye csak az egyik elvárás a sokból, ahol teljesíteniük kell. Személyi edzők és szakácsok mellett is. A csirke az csirke, kicsit megdobhatod fűszerekkel, de akkor is. És nagyon kevés szénhidrát jár mellé.
Itt ez a videó, amiben Hugh Jackamn, Zac Efron, Chris Hemsworth, Sylvester Stallone, Chris Pratt, Henry Cavill beszél a filmekre, és a meztelen felsőtestes jelenetekre készülésről. Utóbbi elég durva, a Man of Steelben az a bizonyos darab 9 hónapos felkészülés után lett lefilmezve. Szóval nem, szerintem nem olyan egyszerű, hogy fizetnek érte, mert a helyes, általában szinte nulla, de az is lassan felszívódó szénhidrátos étkezés és napi 3 óra edzés az akkor is kurvanehéz, ha csak ez a dolgod.
Egy szakértő 10 klasszikus filmes robbanást elemez ki. Nem elrontja, csak érdekességek.
Itt egy videó, amiben a cinematographer eddigi 13 jelölését szedték össze, megnézhetjük, hogy mikkel vesztett a szakma egyik legjobbja évről-évre.
Lassan jön a King of Monsters, szóval ideje elővenni Godzillát ismét? Ezúttal a FilmCore mutatta be, hogy a hatalmas gyík mérete miképp alakult a rengeteg eddigi feldolgozásban. Sőt, itt vannak az ellenfelei és King Kong is.
Spike Jonze egy legalizált főnek csinált reklámot, és természetesen Amerika komplikált kapcsolatát a kannabisszal vette elő benne.
It’s normal again.
Ryan Reynolds újra az Aviation Gint reklámozza egy kis hülyüléssel.
A múltkor “kibékült” a két színész, és megegyeztek, hogy reklámokat csinálnak egymás cégeinek.
Hát várható volt a végeredmény. Amúgy hiába látható a poén már az első mondattól, simán elvigyorodtam.
Bár a randomstuffra szerintem már kikerültek, de most végre meg is lehet rendelni ezeket a Carpenter posztereket. Ha valaki nem akar kattintani: 50 font darabja, a 4 egyben akciósan 150.
Nyilván egy Samuel L. Jackson supercutról van szó, amiben összeszedték 2017-ig bezárólag elsütött mádörfákerjeit.
Itt egy válogatás arról, hogy Bale mennyiszer dobott le és szedett fel egy rakat kilót.
Nem semmi figura, bár nemrég azt is mondta a Darkest Hourt látva, hogy már nem sokáig lesz szükség hasonló teljesítményre, mint amit a lenti videóban látunk.
Baromi érdekes videó, mert tök ügyesen összefűz egy csomó filmet egy nagy jelenetté. Van itt Trainspotting, Star Wars, American Psycho, Scarface…
Epic? Epic. Persze “nézzünk filmet” videó, de aki eddig nem látta a Gyűrűk ura filmeket a trilógia záródarabja óta eltelt 15 év alatt, az így járt.
De tényleg, 20 perces videóban csak a karakterről dumál.
Azt hiszitek, hogy god Tom Cruise és a Mission: Impossible — Falloutot rendező Christopher McQuarrie arról fog beszélni, hogy tedd le a telefont, húzd be a függönyt, vegyél kivetítőt? Nem, hanem a tévékbe épített “szappanopera effektet” okozó képjavító faszságok kikapcsolására buzdítanak.
Teljesen jogosan! Sportra, élő felvételekre remek, de a filmeket sajnos rombolja az effekt.
Bár ilyen meme képeket főleg az oldal facebookjára szoktam tenni, de ezen nagyon mosolyogtam, szóval most kivételt teszek. Aki túl komolyan veszi, az szerintem vegyen pár mély levegőt. A Jokert például én is rohadtul várom, meg a Shazam is jónak néz ki, csak már unom az eredettörténeteket.