Az Aquaman és a CGI

Jött egy szokásos videó az Aquamanhez is, amiben láthatunk pár jelenetet CGI előtt és után. Azért minden történetbeli bakit félretéve Wan szép filmet csinált.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 01. 08. 19:16
megjelenés
12
hozzászolás


Megkésett Aquaman poszterek

Már rég bemutatták a filmet, kaszál, de azért ez a két rajzolt IMAX poszter befutott utólag.

human
írta
2019. 01. 02. 02:09
megjelenés

hozzászolás


Blockbuster watch: halas fiú és robot fiú

A karácsonyi szezonnal együtt az Aquaman is elért az amerikai mozikba, karöltve négy másik széleskörű premierrel, de komoly kihívója nyilván nem akadt.

A DCEU mozik szélsőséges megítéléséről most nem akarok vitát nyitni (kábé ötvenedszerre), szóval szigorúan a bevételi fronton maradva annyira nem is áll rosszul a szénájuk. Ugyan a Justice League mozis forgalmazásából egy fillért sem látott a stúdió, mivel otthon mindössze 229 milliót termelt, ráadásul ehhez nemzetközileg is csak 428-at hozott, ami a 300 millió büdzsé mellett nagyon kevés, de a Wonder Woman kicsit korábban már kaszált egy hatalmasat.

Szóval box office téren nem volt teljesen vert helyzetben a franchise az Aquaman előtt, de azért a karácsonyi premierrel jócskán sikerült bebetonozni egy stabil alapot maguknak. Ez egy 67 milliós nyitásban materializálódott, ami első ránézésre kevésnek hat a többi képregényfilmes 150-200 milliós kezdéshez képest, de ebben az időszakban inkább a hosszú lefutás jellemző. Szóval messze lesz a vége, de tippelgetni nem szeretnék, mert minden teljesen kiszámíthatatlan ilyenkor – ugyebár, ha rémlik meg tavalyról a Jumanji 2 36 millióval nyitva ment 400 fölé, míg a Greatest Showman 8.9-ről 174-ig. Az biztos, hogy az Aquaman innen már vaskos siker, hála Kínának és a korábbi nemzetközi premiereknek, már 483 milliónál tart globálisan.

Második helyre ért fel a Mary Poppins Returns 22 milliós kezdéssel, ahonnan a 100 millió már a zsebben van, úgyhogy Emily Blunt a Quite Place mellett idén ismét vigyoroghat. Fun fact, hogy az 1964-es Julie Andrews-os verzió manapság 714 milliót hozna Amerikában (azzal még a Black Panthert is lenyomná, aki most már tuti nyeri az évet otthon).

21 milliós startot könyvelhetett a Bumblebee, ami a 135 milliós büdzsé mellett szintén a karácsonyi hétköznapokra támaszkodhat keményen. A Transformers moziktól természetesen simán elmarad, de azért érdemel egy lábjegyzetet, hogy az első három Bay-es mozi mai jegyárakkal 400 millió felett lenne Amerikában, és csont nélkül vinnék globálisan a milliárdokat.

6.5 milliós hétvége mellett a Second Sct is sikeres lesz, hiszen Jennifer Lopez új mozijára csak 16 milliót költöttek, és már nem is emlékszem melyik film előtt jött szembe az előzetes, de azóta is áldom érte a sorsot.

És akkor maradt még egy bukás is a végére, az egy darabig elég jónak kinéző Welcome to Marwen alig ezer dolláros átlaggal és 2.3 millióval nyitott, miközben 39-be került Zemeckis legfrissebb mozija. Minden idők egyik legsikeresebb blockbuster gyárosa így már megint futhat a pénze után, hiszen az Allied és a The Walk is elmaradt a pénztáraknál, de ebben az esetben még a kritika is szabályosan kivégezte az öreget.

A hétvége becsült amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2018. 12. 23. 23:10
megjelenés
8
hozzászolás


James Wan egy zseni

Mivel pár nagyobb piacon még nem mutatták be az Aquamant, így kivételesen most számunkra van utózöngéje egy kampánynak. Az új videóban James Wan arról beszél, hogy mik voltak a céljai a nézőket tekintve.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 12. 18. 16:46
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Kidumáló: Aquaman

Mivel jön más, amire kíváncsibb vagyok, így még könnyebb a döntés, hogy utazással ne áldozzak 4-5 órát az Aquamanre. Ellenben nem akarok megfosztani senkit a kitárgyalásától, mert azért mégis csak az idei év egyik utolsó blockbustere.

Az biztos, hogy a rotten számok alapján nézhetőbb, mint a Suicide Squad, vagy a Justice League. Tény, hogy ezt a lécet nem nehéz megugrani, szóval mindenki kezelje óvatosan az előbbi kijelentést, de azért talán sikerült valami nézhetőt alkotniuk. A látvány valószínűleg rendben van, a kérdés továbbra is a forgatókönyv.

Elnézve a sztorit egy királydrámát kapunk, sok akcióval, miközben a tékozló fiú hazatér. my mahhn?

human
írta
2018. 12. 13. 13:01
megjelenés
38
hozzászolás


Az Aquamant csakis IMAX-ben?

Itt a hatalmas vászonhoz köthető posztere is a filmnek. Az megvan, hogy Kínában kaszál, és ott egész jól fogadták az emberek, de közben véget ért az embargó: Rotten 75% amikor ezt a posztot írom (6,3/10-es átlaggal), Metacritic 53%. Hát a Justice League-et és a Squadot simán üti eddig.

human
írta
2018. 12. 12. 08:55
megjelenés
6
hozzászolás


A legnagyobb hal

Az Aquaman csak IMAX-ben lesz az igazi, ahogy ez a kép is sugallja.

human
írta
2018. 12. 07. 10:29
megjelenés
12
hozzászolás


Aquaman Kínában

Mint tudjuk, ott hetekkel előbb mutatják be az Aquamant, és ennek örömére van egy friss poszter és előzetes a filmhez. Nem tudom mennyi új dolgot fednek fel benne. Óvatosan?

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 12. 01. 03:58
megjelenés
6
hozzászolás


Call me?

Vagy mit jelent Aquaman kéztartása a felső fekvőposzteren?


human
írta
2018. 11. 30. 10:22
megjelenés
14
hozzászolás


Bíznak az Aquamanben, vagy csak a nemzetközi piac miatt alakult így

November 26-án indulhat a hype, akkor oldják fel a közösségi médiás embargót az Aquaman véleményeken. Ez nem szokatlan, plusz nekem úgy tűnik, hogy ekkor az újságírók még vissza szokták fogni magukat a “majd kifejtem a teljes kritikámban” hangulat miatt. Elég sok szar film szokott itt pozitívban lenni, lásd Suicide Squad a rengeteg “it’s fun” hülyeséggel.

Na most a konkrét kritikák embargójának dátuma december 11. lett. Ami elsőre jól is hangozhatna, hiszen a Warner csak 4 nappal a bemutató előtt szokta feloldani ezt, és az Aquaman december 21-től megy az US-ben, avagy itt 10 nap van. Csak hát a nemzetközi piacon, így itthon is, december 13 a premier időpontja, szóval 2 nap az 10 valójában. (Kínában még annyi sem, hiszen ott December 7-tel megy, de ők amúgy is tojni szoktak mindenre, náluk a TF is akasztott, amikor a nyugat már nem várta és élvezte Bay mesterműveit.)

Azt azért hozzá kell tenni, hogy elvileg a Fandangonál, ami ebben az esetben jegyelővételt jelent, már jobban fogyott a film az első napon, mint a Venom ugyanennyi idő alatt, és az tudjuk, hogy mekkorát ment. Viszont itt is variáltak valamit, és lesz amerikai premier előtti vetítés, ami bizony befolyásolhatta az első napos rendeléseket.

Vajon siker lesz ez a film? Amikor random siteokon, pl. itt nézem rá az érdeklődést (nem a kommentek tartalmát, csak mennyiségét, és a likeokat), akkor úgy tűnik nem, de átmenve youtube-ra nézettek a trailerek, rengeteg “úristen de várom” kommenttel, avagy a DC-fanok látszólag még teljesen odavannak.

human
írta
2018. 11. 21. 13:32
megjelenés
37
hozzászolás


Az Aquaman végső előzetese

A premier már kevesebb, mint egy hónapnyira van, szóval ideje volt, hogy megtolják még egy kicsit a filmet. Lássuk, hogy mi várható a DC idei nagy dobásában. Vajon helyreállítják a Justice Leauge-gel megcincált hírnevüket?

A látványt nem igazán vitatnám el tőle, kár, hogy azon kívül nekem unalmasnak tűnik, főleg így a DCEU reboot hangulatának közepén. Nagyjából az utolsó fecske a Snyder által beindított részekből, ez után komolyabb változások várhatóak a DC/Warner filmekben.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 11. 19. 18:31
megjelenés
29
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.