A videójáték nemzedék háborús filmje. Ezt sajnos negatívan kell érteni. Lehet, hogy a játékok interaktív filmmé fejlődése miatt, de ilyesmi gondolat fogalmazódott meg bennem, amikor pergett a Battle: Los Angeles utolsó nagy csatája. Ami nem is nagy, hanem tipikusan videójáték helyzet, amiben mi vagyunk a hősök, célra tartunk, nem pedig a nagy csapatok.
Pedig basszus, az akciójelenetek rohadtul bejöttek. Ez alatt főleg az első pár összecsapást értem. Ahogy a szakasz a mentőakció során először találkozik az ellenséggel. Hm, konkrétan addig jó, amíg kicsit ismeretlen az ellenfél. Persze nem hagyhatják meg őket végig annak, így sajnos minél többet tudunk róluk, annál inkább vesztenek az erejükből a szemünkben is.
Erre jött balról a dráma, és szanaszét rombolta a filmet. A katonák rövid bemutatása, a szépen lassan növekvő veszély az első bevetés előtt, na ezek még elmentek, erre… áh, komolyan, még bántani sem igazán ér, mert olyan, mintha egy szellemi fogyatékost cikiznénk.
Egy dolgot azért említek, és ami bizony nagyon lehúzza a Battle: LA egész jó akcióit: a párbeszédek és komoly, mély jeleneteken itt nagyvásznon csak röhögni lehet. Egy játék átvezető mozijában talán elfér az, amikor a szakaszvezető végre kiönti a lelkét a katonáinak, de ide nem. Valahogy nullás a jelenet. Sajnálom író koma, ez nagyon gáz lett.
És tényleg ne gyertek most a művészfilmekkel és köldöknézéssel, mert egyáltalán nem azt vártam. Egyrészt nem csak a két véglet van rögtön, másrészt kikapcsoltam az agyam meg minden, bár még az agykikapcsolós érvelés is baromság többnyire. Megmondom mit vár az ember egy ilyen filmtől: kb. A sólyom végveszélyben szintet. Az sem hihetetlen mély művészfilm, de mégsem vigyorogsz a sok remek akciót összekötő drámán, aminek néha még mintha súlya is lenne. Hát itt nincs. A propaganda bénább kivitelezését pedig inkább hagyjuk.
Borzasztó papírmasé anyag. Ez különösen azért zavaró, mert ott volt a potencia valami jobbra. Egyrészt voltak benne jó ötletek, például a “fogoly” kivizsgálása, másrészt pedig a film első felében kifejezetten jók az akciójelenetek.
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles értékelés
Ez bizony 5/10. A 40 percre vágott változatot talán újra lehet majd nézni, hiszen a modern nagyvárosban folyó csata egész jó lett. Az olyan jeleneteket pedig örökre el kell felejteni, amikor politikailag korrekt módon (ebbe a részébe bele sem akartam fentebb menni) egy random civilen sír az egész osztag. Még akkor is, ha az ő halála csak amolyan katalizátor a saját szomorúságukra, vigyorgás van, mert iszonyat viccesen és súlytalanul lett összeszerkesztve.
