A csöndes Bond

Nos, itt ez a 60 másodperces TV-spot, és szerintem csak azok nézzék meg akik az iron man minden cuccát bevizsgálták és mégis maradéktalanul élvezték a filmet. Igen, baromi sok akció van ebben a 60 másodpercben, talán az összesből pár képkocka. Én a felénél lőttem le, mert ne, maradjon meglepetés. De akit érdekel az fáradjon tovább.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 10. 22. 04:07
megjelenés
19
hozzászolás


Bondasztik végső poszter a Quantum of Solacenek

De jól néz ki a csaj ezen a poszteren. Remélem Olga befut ezzel a Bonddal, csak attól félek, hogy akkor kevesebb filmben fogja ledobni a felsőt.

Amúgy ha már szóba került Bond, egyrészt megkapta a PG-13 besorolást, pedig az a hír járja, hogy az eddigi legvéresebb Bond-film lesz. Másrészt pedig, hogy nem lesz benne a “felrázva, nem keverve” és “A nevem Bond, James Bond”. WTf? És ezt a rendező mondta egy interjúban. Azt odáig megérthetjük, hogy Ian Fleming könyveihez ez közelebb áll, viszont ez biztos hogy azt kell jelentse, hogy az eddigi filmes frencsájzt (komolyan, többen ismernék könyvből mint filmből Bondot?) le kell rázni teljesen. Na, majd meglátjuk nemsokára.

Quantum of Solace, a végső poszter

human
írta
2008. 09. 25. 12:40
megjelenés
29
hozzászolás


Itt a Bond főcímdal!

Amíg le nem törlik ezt a rádióból fevett verziót jól az imeemről. Gondolom nincs messze ez a dolog, szal addig hallgassátok. Alicia Keys és a White Stripesból a csávó adja elő. (most valami szexinős animációt képzeljünk hozzá?)

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 09. 18. 23:45
megjelenés
49
hozzászolás


Bond és a Coke Zero

Míg Batman az egészséges ejet reklámozta, addig Bond nem szarozik, és az egészségtelen de finom Coke Zero reklámhoz adja a nevét. Ami még érdekes ebben az 1 percben, hogy a zenét a White Stripeos Jack White csinálta, és a főcím is az ő keze munkája lesz, viszont énekelni Alicia Keys fog.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 09. 13. 15:36
megjelenés
23
hozzászolás


Még Bond képek

Jött már csomó, erre most ez a német oldal még tömött minket velük. Németül nem tdok, de azért a képeket látom (és spoileresek is gondolom).

human
írta
2008. 09. 02. 16:42
megjelenés
8
hozzászolás


Quantum of Solace poszter

Kijött a második poszter (első itt van) az új James Bond filmhez, és a Comic Conon már ezzel villogtak, na meg a kocsival. A magyar cím pedig A Quantum csendje. Kicsit meg voltak lőve a fordítók, így ne üssük őket ezért. Aki pedig még nem látta a trailert, az itt pótolhatja gyorsan.

human
írta
2008. 07. 27. 15:16
megjelenés
44
hozzászolás


Daniel Craig kaszkadőrködik

A tovább mögötti két videón láthatunk pár kaszkadőrtrükköt. Gondolom az a busztetőre ugrás ultracool lesz a filmben, talán egy picit illúzióromboló is így látni most. Inkább nézzetek promóképeket, ha az új Bond film iránti kíváncsiság magas, és még nem láttátok őket.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 04. 10. 03:18
megjelenés
6
hozzászolás


A Bond lány meg egy szexbomba

Jöttek ki Quantom Of Solace (az új Bond film) képek, nem csak a csajról, és hát nem is szarozok, lássuk őket.

Ez van nagyobba is, mert milyen arcot vág már:

human
írta
2008. 04. 08. 03:25
megjelenés
37
hozzászolás


A Bond 22 szereplőkről

A rendező meg a többiek beszélnek a legfontosabb szereplőkről az új Bond filmben, aminek a címét nincs kedvem kikeresni, de a címkeszerkesztő szerencsére ismeri. Ezen kívül a forgatásból is mutatnak részleteket.

human
írta
2008. 03. 20. 22:02
megjelenés
1
hozzászolás


Bond + Star Trek + Happening

Egy pletykával kezdeném, miszerint Pacino lenne az új Bond film gonosza. Elég valószerűtlen, de azért érdekes húzás lenne. Bár, ha azt nézzük, hogy az Ocean 13-ban elég gyenge főgonosz volt, annyira nem is biztos, hogy jó húzás lenne.

Ez viszont hír: a Star Trek film beutatóját idén decemberről áttolták jövő májusra. Nyilván, mert az a legpénzesebb mozihónap ilyesmi filmeknek, de rajongóknak ez plusz fél évet jelent.

És végül pedig: új Happening trailer itt, most mutatnak csomó új jelenetet, de igazából semmivel nem tudunk meg többet mint az előző trailerből. (és nézzétek meg a dark knight trailerét ugyanitt, francia, és klasszisokkal gyengébb a “nevetés”)

Betoltam a Happeninget helyben is, a tovább mögé, ha véletlen ott nem menne.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 02. 15. 12:07
megjelenés
11
hozzászolás


Bond 22 poszter

Egyszerűen nincs kedvem leírni a film rendes címét, mert szerintem borzasztó. Viszont jött hivatalos teaser poszter.

Bond22 - Quantum Of Solace poster

human
írta
2008. 02. 07. 11:44
megjelenés
31
hozzászolás


Quantum of Solace az új Bond film címe

Craig, BondAmíg vadast vacsoráztam, a Sony hivatalosan is bejelentette az új címet, meg pár infót a filmről. Ugye tudjuk, hogy ki lesz a szépséges párja, amint épp bosszúra szomjazik majdnem legkedvencebb ügynökünk (Bourne-t én már jobban bírom, bocs). Persze a csajnak is van némi leszámolnivalója, így ezen hadjárata közben botlik Bond-ba, vagy hogy mondjam. Legalábbis így olvasom. Persze most is világot járunk, meg minden.

Amúgy Olga azt is nyilatkozta, hogy bár még nem forgattak vele egy jelenetet sem, de nagyon készül, fegyveres és közelharc tréning, ilyesmi. Meg ilyet szólt, hogy This girl is going to kick ass

A sajtótájékoztatón már mutattak egy percet, amint épp tarzanként lendül kötélen Bond, egy robbanás után Olaszországban.

human
írta
2008. 01. 24. 17:40
megjelenés
11
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.