Régóta várjuk a filmet, és habár pár szerencsés már megtekinthette egy-egy exkluzív vetítésen, még mindig várat magára a DVD megjelenése. De a net nem ismer határokat, így nagyon örültem, hogy megtekinthettem én is, szintén amolyan exkluzívan, kényelmesen a díványomon.

A háború istene felébred egy kis bányászvárosban, és elkezdi az amúgy is szolid népességet tovább ritkítani. Nincs más hátra, egy hőst kell hívni a városba, és ki más lehetne ez, mint a szörnyek réme, Bruce Campbell.

Next time you unleash an ancient demon, call that Buffy chick.

Avagy Ash, mivel, mint ahogy a valós rajongói, a kisváros lakói is nagyjából hasonló alakítást várnak tőle. Mivel születésnapja van, és azt hiszi, hogy ez az ügynöke meglepetése számára, Bruce bele is megy a mókába, nem tudván, hogy voltaképpen mi is vár rá.

– Look, you gotta just think one question right now: What would Bruce Campbell do?
– Run away?

Bruce Campbell egyszerűen lubickol a szerepben, no persze ez valahol nem csoda, hiszen részint magát adja. Ez a karakter jelen pillanatban önmaga, a saját kifigurázott, kiparódizált formája, aminek természetesen semmi köze azokhoz a karakterekhez, mint amiket megismerhettünk a korábbi filmjeiben.

Are you still here? Don’t you have a bad movie to make?

A megannyi szereplő közül mindenképpen érdemes kiemelni Ted Raimit, aki ugyanolyan röhejes karaktert hoz táblafestőként, mint a várost figyelmeztető, vén kínaiként. A többi szereplő is jól teljesítette a dolgát, kár, hogy kiemelni nem tudok, mert sosem láttam filmben még sokukat, no de a B-filmek már csak ilyenek, mindig van bennük egy új arc, másoknak meg a neve nem akaródzik most beugrani. Eyecandy terén sem lehet panaszunk, jó pár leányzó feltűnik, és a főszereplő Grace Thorsen is szemrevaló hölgyemény.

– I need a ride.
– That’s why I’m here.
– In your car.
– Kinky.

A rendezést is Bruce Campbell végezte, természetesen már nem az első alkalom, hogy a kamera túloldalán is ott üldögél, legutóbb a Man with The Screaming Brainnél tapasztalhattuk meg, hogyan is képzeli el lelki szemei előtt az adott jeleneteket. A filmet Mark Verheiden írta, aki anno a Maszk sztoriját találta ki, vagy nemrégiben pár Csillagközi romboló epizódnál láthattuk a nevét, persze itt nem éppen gumiarc típusú karakterekre írt, és mély gondolatokat sem kellett elrejtenie a történetbe, lazábbra vehette a figurát.

Nos, a cheesy új értelmet nyert, annyi biztos, meg az is, hogy az utóbbi években komolyan nem röhögtem ennyit egy filmen, többször is meg kellett állnom, és visszatekernem, mert elmulasztottam miatta az éppen zajló jeleneteket, és nem jó dolog egy újabb poénról lemaradni.

És már meg is értettem a dolog hátulütőjét, mégpedig azt, hogy én világéletemben Bruce Campbell fan voltam, így nekem mond is valamit Bruce önparódiája, de ahogy az várható volt, rengeteg poén rá, a kiadott könyveire, és a korábbi filmjeire, vagy éppen a reklámszerepléseire van kihegyezve, így most már meg tudom érteni, hogy miért is húzták el a megjelenését. No persze, biztos nem én vagyok egyedül a világon, de a mainstreamek mellett naná, hogy elenyésző a fanok száma, elvégre mi a fenéért hívnák azt a másik műfajt mainstreamnek. És bizonyára jókat nevetne rajta egy mezei vígjátékkedvelő ember is, de ha nem vágja a témát, tényleg lehet, hogy fel se tűnik az embernek, hogy adott helyen poén volt, és bizony a film itt vágja el magát a kritikusoknál is.

You don’t know fear, kid, you never worked with Sam Raimi.

No persze, én viszont csak örülhetek, kit érdekelnek a kritikusok, én pontosan azt kaptam, amire már régóta vágytam, egy hatalmas Bruce-mókát, és ezt ő megadta nekem, és ezúton is meg szeretném köszönni neki. Kösz, Bruce, nagyon jól szórakoztam!