Abrams tisztázta a dolgokat

A tegnapi Paramount prezentációban JJ Abrams is előkerült, hogy elmondja a Bad Robot mi a fenén dolgozik mostanában.

Azzal kezdte, hogy az Overlord, a második világháborús természetfelettis film az mégsem a következő Cloverfield lesz (eddig annak gondoltuk), hanem a stúdiójának az első R besorolású próbálkozása. A szakmabeliknek vetített anyag elvileg nagyon durva, olyanok vannak benne, hogy valakinek a szájában robban egy gránát, és egy gerincestől kitépett fej tovább beszél. A történet ugye a partraszállás napján játszódna, amikor egy szövetségi szakasz kiugrik a frontvonalak közé egy titkos küldetésre.

Hogy az előbbi, miszerint az Overlord az nem Cloverfield-film, az majd eldől. Azért Abrams szeret ködösíteni a franchise körül. Ellenben azt is elejtette, hogy egy igazi Cloverfield-folytatás tényleg készül. Semmi mást. Nem is vártunk többet.

Ezen kívül megtudhattuk, hogy két Star Trek projekt is él a stúdiónál jelenleg. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindkettő leforog majd. Az egyik ugye a Tarantino által megálmodott.

human
írta
2018. 04. 26. 11:23
megjelenés
8
hozzászolás


A Paramount már túltette magát a Cloverfield 3-on

A Netflix szépen kifizette nekik a filmet, pénzt már nem buktak rajta, pedig lett volna mit, jöhet a következő.

Erről eddig azt tudjuk, hogy elvileg a partraszállás előtti éjszakán játszódik majd, és hogy a stúdió egyelőre hisz benne, mert moziba akarják küldeni, nem a Netflixre. A 4. Cloverfield nagyvásznas bemutató dátuma: október 26 idén. Legalábbis a TheWrap értesülései szerint.

human
írta
2018. 02. 08. 02:41
megjelenés
6
hozzászolás


Elvileg leforgatták a Cloverfield 4-et is

Bár még várjuk, hogy mi lesz az űrállomásos Cloverfield 3 sorsa, lehet megvette a Netflix és akkor április 20 előtt felkerülhet valahova, de közben az a pletyka van, hogy már a 4 is elkészült.

Ugyanonnan az is szivárgott, hogy a II. világháború alatt játszódna, méghozzá a partraszállás napját megelőző estén, amikor pár ejtőernyőst egy titkos küldetéssel dobnak az ellenséges vonalak közé. Ahogy egyre közelebb jtna a céljuk felé, ami egy nácik által megszállt kisváros, úgy kell egyre több természetfeletti erővel felvenniük a harcot.

A rendező Julius Avery (Son of a Gun) és a főszereplők: Wyatt Russell (22 Jump Street), Jovan Adepo (Fences).

Wolfenstein much?

human
írta
2018. 01. 30. 17:41
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.