District 9

Hölgyeim és uraim, megérkeztünk. Eljött az a korszak, amikor a tehetség egyre kevesebb pénzből tud baromi látványos filmet csinálni. Konkrétan a District 9 agyonveri például a Doomot, pedig az pár éve kétszerennyiért készítették, mint a most tárgyalt filmet, és hát mindkettő akció-scifi. Azért durva, hogy Neill Blomkamp 19-re lapot kért és nagyjából be is jött neki.

District 9 - valaki ugrik egyet

Az a helyzet, hogy bár van nagyobb üzenet, hiszen minden jó sci-fi a jelenlegi problémákkal foglalkozik valahol (ezt talán Gibson mondta), de amellett meg egy baromi jó akciófilm is, persze csak a második felétől. A történettel nem akarok annyira foglalkozni, a trailerek már így is ellőtték több mint a felét. Az alapszituáció az, ezeket a District 9 első perceiben tudjuk meg azért szabad préda, hogy egyszercsak megjelentek az idegenek Johannesburg fölött, de nem csináltak semmit. Fel is mentünk megnézni, hogy mi van, erre kiderült, hogy nem tudnak elrepülni, így szép lassan az űrhajó alatti menekülttáborba költöztek. Az embereknek elegük volt abból, hogy ott vannak, ilyen közelségben, ezért elhatározták, hogy kilakoltatják őket egy, a várostól távolabb levő táborba. Ami még adalék, hogy a technikájukat nem tudjuk használni, mert dns ellenőrzésű benne a védelem, így nem tudunk lőni a fegyvereikkel, nem tudjuk kezelni a gépeiket, ilyesmi.

Rá is térnék a megvalósításra, amitől letettem a hajamat. Dokumentarista stílusú, szóval aki nem bírja a kézikamerázást meg DV képivilágot, annak nem fog tetszeni, de a többiek csak táthatják a szájukat. Az akciós részekhez vezető út is csodálatos, érezni rajta a határtalan odafigyelést, hogy az apróságok stimmelnek, tökmindegy hogy CGI vagy tényleges technikai cucc; azért tökmindegy, mert a fura felépítésű lényeket kivéve szinte egyáltalán nem látszik mi lehet géppel renderelt.

És ha már a lények szóbakerültek, Neill nyilatkozta valami interjúban, hogy muszáj volt kétlábon járóra csinálni őket, mert az agyunk nem képes úgy együttérezni egy négylábúval például, mint egy emberszerűvel, mert az előbbit állatnak könyveljük el. És hát hogy ebben van-e igazság, az most tökmindegy, valószínűleg van azért, mert az alienek részéről a két főszereplőt sikerült olyanra megcsinálniuk, hogy az ember simán elkezdett izgulni értük, meg hát valahol átérezni a helyzetüket. A Wall-E óta nem láttam ilyen kedvelhető CGI-karaktereket. Itt jön be a 19-re lapot kérés amúgy.

Merthogy eredetileg baromi jó stúdiót nyert meg az effektekre, de azonak mégsem volt idejük az Avatar mellett mindenre, így a fő űrhajó megalkotása után nem tudtak foglalkozni tovább a District 9-nal. Ennek eredményeképp végül egy főleg reklámokban jeleskedő (Transformerses Citroen) stúdiót és egy másik ekkora munkát még nem készítőt kellett felkérni a lényekre meg a többire. Ez végül nyilvánvalóan nem volt gond, ha megnézzük a munka eredményét.

District 9 értékelés

Nem ez minden idők legjobb akcióscifije, nem tudott végig lekötni, főleg a pörgősebb rész lett valahogy kapkodóbb, lenne rajta fogás szerintem, de egyszerűen nem akarom bántani. Engem a dokumentumfilmes bevezető, interjús “miért tehette” meg ezek is lázba hoztak, a tábor aprólékos kidolgozása miatt pedig lehetett volna akár hosszabb is a kilakoltatás rész, simán elnézegettem volna. Érdekes volt a lények reagálása a hivatalos iratokra, láttunk már olyat csak nem alienekkel. 8/10 részemről, az meg külön jó, hogy a viszonylag kicsi költség miatt lehetett akármilyen besorolású, és hát növeli a realizmust, hogy mindenféle erőszaknak súlya van, véres ára.

human
írta
2009. 09. 15. 16:08
megjelenés
228
hozzászolás


A D9-hoz járó spoileradag

Új jelenetek a filmből, közben a rendező beszél a projektről, ilyesmi. Szerintem ezt már hagyja ki, aki azért valamennyire meg akar majd lepődni a hazai bemutatókor, mivel 1 hónappal amerika után megkapjuk mi is az év akcióscifijének kinéző filmet.

Ha már itt tartunk, akkor nem spoileres infó is van: a producer, Peter Jackson amúgy azt mondta, hogy pont a a kisebb költségvetés, uszkve 30 millió körüli összeg (ha jól emlékszem), miatt vállalhatták be a véres, normális akcióscifit. De most már tényleg ne a besorolásán (besorolásokon) pörögjetek, mint a legutóbb, csak örüljünk neki és kész.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 07. 31. 04:25
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Neil Blomkamp kiöntötte a szívét

Az a helyzet, hogy Neil ha felkínálnák neki a Halo-filmet, akkor sem fogadná valószínűleg el. Azt az indokot hozta fel, hogy amikor még úgy volt, hogy ő csinálja, akkor 5 hónapja idegölő munkát beletolt és végül nem lett semmi az egészből, és ez nagyon megviselte. Innen jutott a District 9-hoz, azt elismeri, de nem biztos, hogy a Halo-t akarná, akármilyen izgalmas is maga az univerzum.

Ellenben a következő projectjéről is elejtett pár szót: erőszakos lesz, nagyon erőszakos. Meg egy idegen bolygón játszódik. Mármint ez még nem tuti, hogy tényleg mostanában valósul meg, de épp ez az ötlet foglalkoztatja jelenleg.

human
írta
2009. 07. 24. 21:05
megjelenés
5
hozzászolás


Napi D9

Jaj, már látom azt a pár negatív kommentet, de lényegtelen. Az egyik szereplő idegen puskával készül kenyeret pirítani.

Ez forgatás közben lőtt promókép lehet, a filmben fakóbban fog feltűnni.

human
írta
2009. 07. 22. 18:16
megjelenés
24
hozzászolás


A District 9 és a 60 másodperc

Konkrétabban: 60 másodperces TV-spot az idén legjobban várt scifinek, amit elvielg szeptember végefelé itthonra is behoznak, 1-másfél hónapos csúszással, hogy mindenképp legalább annyit tudjunk előzetesen a filmről, hogy nagy bukta-e és mennyire csalódott a nép vagy nem csalódott.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 07. 21. 15:34
megjelenés
15
hozzászolás


Come Get Some, a District 9 legújabb posztere

A duma a zenében volt ami épp megy itt, nem lényeg. Ez itten a District 9 legújabb posztere, ezt már mondtam, azt még nem, hogy nemsokára lesz új trailer is a filmhez is. A Brüno előtt fogják vetíteni, odakinn, aztán valamikor a netre is felkerül majd.

human
írta
2009. 07. 07. 03:19
megjelenés
8
hozzászolás


Ne hagyjátok ki a District 9 weboldalát!

Az alienek közöttünk vannak. Ez a blog humánoknak készült, ha alient lát jelentse a legközelebbi blogfelügyeleti szervnél. A film eddig is rendelkezett viral site-tal, ellenben most hagyományos oldalt kapott. A District 9 trailert ugye senki nem hagyta ki?>

Vigyázzatok, fullscreen alapból és zajong, aztán beúszik a Solaris csodálatos zenéje.

human
írta
2009. 06. 12. 03:25
megjelenés
10
hozzászolás


Support Non-Human Rights

Aki még nem tudja mi ez, az kattintson rá, segít.

human
írta
2009. 05. 17. 03:55
megjelenés
12
hozzászolás


Posztert is a District 9-nak

Jól látjátok, rágyógyultam a filmre, mert hát a trailere után keresgéltem a földön az arcom egy darabját.

District 9 posztere

human
írta
2009. 05. 08. 23:02
megjelenés
5
hozzászolás


District 9 trailer megint, ezúttal cenzúramentesen

A minap került az applehez fel a Disctrict 9 című furcsa scifi trailere, és ledobta a láncot picit. Volt benne egy rész, amikor idegen lényeket mutattak, de hát kikockázva. Na, most már nincs kocka, és még a szövegük is feliratozva van, hogy jobban ne értsük mi a helyzet.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 05. 07. 03:00
megjelenés
29
hozzászolás


District 9 trailer és PETE

Az applere felkerültem eme fura filmnek a bemutatója, és amikor mutatják a meglepetést benne, akkor eldobtam az agyam. Ez a scifi éve! Amúgy biztos több minden lesz itt, mint amit a trailerben mutatnak, de már egy ilyen, dokumentumfilm-szerű valamitől is eldobnánk az agyunk. Neill Blomkamp valami nagyon furcsa scifit hoz nekünk itt a District 9-ban.

District 9 trailer

human
írta
2009. 05. 02. 07:16
megjelenés
27
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.