Kecsap: El Muerto, Companion, Sonic the Hedgehog 3, Wicked Part 2, Mission Impossible 9, Paul Thomas Anderson, Mortal Kombat 2, Apartment 7A, The Assessment, Paddington 3, Ali G

Christopher McQuarrie azt mondja, hogy az idei és a következő Mission Impossible “lezárós hangulata” utánra is vannak ötleteik, ha úgy adódik.

Elizabeth Olsen & Alicia Vikander lesz a disztópikus The Assessment sci-fiben, amiben a klímakatasztrófa már tönkretette a világot.

A nagyon valósnak, tényleg tervezett filmnek tűnő El Muerto lekerült a Sony premiernapjáról. Ez volt a hét korai részében a hír, erre hétvégére már jött a One Take-től, hogy Bad Bunny kilépett a Pókember-gonoszos filmből, szóval az előbbi felvezetőm be is teljesedett 2-3 nap alatt. Érdekes módon a Kraven előzetes után távozott… A Sony amúgy továbbra is meg akarja csinálni elvileg, csak más főszereplővel.

A Mortal Kombat 2 forgatása előtt a stáb.

Paul Thomas Anderson feltehetően a Warnerhez megy a következő filmjében, amiben a pletykák szerint Joaquin Phoenix, Viggo Mortensen, és Regina Hall is feltűnik.

Az Elvis Presley örökösök már most lehúzzák a Priscilla filmet, amihez jött ugye előzetes, és a házasság sötét pillanatait sem hallgatja majd el az Elvis filmmel ellentétben.

Jön a Rosemary’s Baby előzményfilm, az Apartment 7A Julia Garner főszereplésével.

Rupert Friend is benne lesz a Companionban, amit a Barbarian rendezője készít.

Sacha Baron Cohen valami új projektet tervez, ami az Ali G karakterére épülne.

A Sonic the Hedgehog 3 augusztus végétől forog.

Oliver Stone leszólta a John Wick 4-et. “Undorító” “videójáték”.

Antonio Banderas, Rachel Zegler, Emily Mortimer, és Olivia Colman is várható a Paddington 3-ba, amiben a medve Peruba megy.

A Wicked Part 2 előrébb jött egy hónappal, 2025 december helyett már novemberben lehet majd élvezni.

Elhunyt Frederic Forrest.

JLaw csirkét eszik, és egy másik bónusz videó.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 25. 16:42
megjelenés
9
hozzászolás


Kecsap: Brave and the Bold, Companion, Deadpool 3, Barbie, El Muerto, Christmas Eve In Miller’s Point, Argylle, Not Without Hope, Is This Thing On?, Presence, Restore Point

Mivel a The Flash alulteljesít, így mindenképp érdekes, hogy a rendezője, Andy Muschietti kezébe került a The Brave and the Bold, ami ugye a Robin film.

A Variety összefoglalta a harcot az amerikai IMAX képernyőkért, hiszen a Mission Impossible 7 csak 1 hétig lesz rajtuk, mivel utána Nolantól jön az Oppenheimer, ami IMAX kamerákkal forgott és a szokásos 2 hét exkluzivitás helyett hármat kapott. De közben az MI mögött Cruise áll, aki mindenkinek sok pénzt lapátolt tavaly a Top Gun 2-vel. Mindez mögött az áll, hogy valójában több prémium vászon kell odakinn, mert azok egyszerűen jobb átlagot hoznak sokkal. Mi meg itthon kínunkban nevetünk a “harcon” az 1 darab IMAX-ünkkel.

Képen a Restore Point, egy noir sci-fi, amiben gyilkosságok áldozatait lehet visszahozni az életbe az agyuk másolata segítségével. A nyomozócsapat egy pár ügyét vizsgálja így, de csak az egyiküket tudják visszahozni.

Összejött a Christmas Eve In Miller’s Point gárda, a komédiában ők lesznek: Michael Cera, Elsie Fisher, Maria Dizzia, Francesca Scorsese, Ben Shenkman, Gregg Turkington, Sawyer Spielberg, Matilda Fleming. A forgatásnak már vége, de csak most derült ki minden név. Egy család 4 generációjának utolsó karácsonya az évtizedes otthonukban.

A Henry Cavill főszereplésével készült Matthew Vaughn által rendezett kémfilm, az Argylle jövő februárban jön.

Not Without Hope címmel forgat túlélő filmet Joe Carnahan. A szereplőgárda: Zachary Levi, Josh Duhamel, JoBeth Williams, Quentin Plair, Terrence Terrell, Marshall Cook, Floriana Lima. Egy 2009-ben történet tengeri szerencsétlenségről, és az utána a nemzetet lekötő mentőakcióról.

Sophie Thatcher (Yellowjackets) lesz a Companion sci-fi főszereplője.

Zazie Beetz nem lesz benne a Deadpool 3-ban.

A Mortal Kombat 2 is alakul, hiszen már velük van tele, vagyis ők csatlakoztak a visszatérő szereplőkhöz: Martyn Ford, Desmond Chiam, Ana Thu Nguyen & Damon Herriman. A történetet még rejtegetik, az első résszel szemben talán most egy tényleges Mortal Kombat lesz, nem csak bemelegítés.

Bradley Cooper újra rendez és főszerepel, bár utóbbian Will Arnett segít be neki az Is This Thing On?-nál. A tartalomról nem fedtek fel semmit, hiszen nem is nagyon készül a forgatókönyve az írósztrájk miatt.

Steven Soderbergh horrort rendezhet Presence címmel, amiben egy kisvárosi házat megszáll valami ismeretlen jelenlét.

A Barbie film PG-13 besorolást kapott.

Egy nagy interjú Taika Waititvel.

Augusztusban forog Bad Bunny-val a Sony képregényfilm El Muerto.

Elhunyt Cormac McCarthy, a No Country for Old Men könyv írója, aki épp a Blood Meridian adaptálásán dolgozott.

Elhunyt Treat Williams, rengeteg film sztárja, köztük a Hairé.

Elhunyt Glenda Jackson, akinek két Oscart érő alakítása is volt.

Videónak a John Wick 4 bunyói a rendezővel:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 18. 16:38
megjelenés
1
hozzászolás


Kecsap: Star Wars Johnson, El Muerto, Bad Boys 4, Dracula’s Daughter, The Brutalist, Freud’s Last Session, Sacramento, Blade, Deadpool 3, The Piano Lesson, Night Boat To Tangier

Kathleen Kennedy azt mondja, hogy a korábban beígért Rian Johnson-féle Star Wars filmek csak az író-rendezőn múlnak, ők nem fújták le.

Itt a Freud’s Last Session, avagy Anthony Hopkins = Sigmund Freud és Matthew Goode = C.S. Lewis a filmben, amiben Freud meghívja az írót, hogy Isten létezéséről vitatkozzanak.

A Scream 6 készítői, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett az Universalnak csinálnak horrorfilmet. A pletykák szerint korábban Dracula’s Daughter címen futott, és egy csapat foglyul ejtett tinédzserről szól, akik között ott van Drakula lánya.

Cannesban árulják a Night Boat To Tangier könyv adaptációját Michael Fassbender, Domhnall Gleeson & Ruth Negga főszereplésével. Két ír gengszter Spanyolországban régi ismerősökkel és veszélyes figurákkal kerül kapcsolatba, miközben egyikük lányát kutatják.

Eric Dane jön a Bad Boys 4-be rosszfiúnak.

Sydney Elizabeth Agudong alakítja Lilo nővérét az élőszereplős Lilo & Stitch filmben.

Glen Powell jön a Twisters-be.

Michael Cera és Kristen Stewart házaspárt alakít a road-trip Sacramento-ban. Egy szabadszellemű srác meggyőzi a legjobb barátját, hogy hajtsanak Los Angelesből Sacramentoba.

A Netflixre érkezik The Piano Lesson adaptáció, amiben Samuel L. Jackson & John David Washington főszerepel. A történet 1936-ban mutatja be egy család életét a gazdasági világválság után.

Mia Goth is benne lesz az új Blade-filmben, a pletykák szerint Lilith Drake karakterét kapta.

Adrien Brody, Joe Alwyn, Felicity Jones, Guy Pearce, & Alessandro Nivola lesz Brady Corbet filmjében, a The Brutalistban. Egy zseni építész és a felesége a háború utáni Európából Amerikába költözik, de az ottani életüket megváltoztatja egy gazdag és rejtélyes kliens. Korábban teljesen más szereplőgárdával futott.

 Jenny Bicks (Welcome to Flatch) írja Paul Feig egyik új rendezését. Címe még nincs, csak valami kémthriller besorolás, na meg a főszereplők: Sebastian Stan & Maria Bakalova.

Morena Baccarin & Stefan Kapicic is visszatér a Deadpool 3-ban.

A Pókember spinoff El Muerto a főszerepre elvileg castingolt Bad Bunny szerint földbeállt egyelőre.

Oscar betétdal nyertes várható?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 04. 15. 21:04
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Karl Lagerfeld, Kingdom of the Planet of the Apes, Five Nights at Freddy’s, The Nun 2, El Muerto, The Bikeriders, Megalopolis, Community, In the Blink of an Eye, Dumb Money, Liarmouth, Liarmouth, The People We Hate at the Wedding, The Dead Don’t Hurt, Expendables 4, Apollo 10 ½, Violent Cases, V/H/S/85

Andrew Stanton (Wall-E) élőszereplős sci-fit tervez a Searchlightnak In the Blink of an Eye címmel. A Föld teljes történelmét akarja elmesélni, az élet, szeretet, remény, és kapcsolatok természetét, mindezt 3 kapcsolódó történetszállal.

Kristen Bell, Ben Platt és Allison Janney a The People We Hate at the Wedding szereplő triója. Novemberben érkezik a komédia az Amazonra, amiben két testvér csatlakozik anyjához, hogy részt vegyenek féltestvérük esküvőjén. Itt egy kép.

Jared Leto filmet készít egyik inspirációjáról, Karl Lagerfeldről, aki művész, feltálaló, és vezető is volt egyben.

A  Sylvester Stallone, 50 Cent, Megan Fox trió jövő szeptemberben érkezik majd Expendables 4 cím alatt.

Viggo Mortensen rendezi a The Dead Don’t Hurt című westernt Vicky Krieps főszereplésével, és egy 1860-ban játszódó “western szerelmi történet”.

A Gamestop részvényekről szóló Dumb Money filmbe Paul Dano és Seth Rogen mellé Shailene Woodley jött. Ott van még Sebastian Stan és Pete Davidson is.

Az új Majmok bolygója filmbe, a Kingdom of the Planet of the Apesbe érkeztek: Eka Darville, Kevin Durand

A Blumhouse-nak készülő Five Nights at Freddy’s megtalálta a rendezőjét Emma Tammi (The Wind) személyében.

A The Nun 2 természetesen Taissa Farmigaval várható. Michael Chaves (The Curse of La Llorona) rendezi, és jövő ősszel kerül a mozikba elvileg az új Conjuring-univerzum fejezet.

A Sony képregényfilmje lesz az El Muerto Jonás Cuarón rendezésében, és Bad Bunny szerepel majd benne. A forgatókönyvet Gareth Dunnet-Alcocer (Blue Beetle) írja és a képregényben egy szupererővel rendelkező pankrátor szerepel, aki ezt az életét a védelmében feláldozó apjától örökölte ezt. Mindez a Sony Pókember gonoszok filmjogaihaz kötődik majd.

Nyilván kellett Norman Reedus is a The Bikeriders filmbe, amit a Regency készít nem semmi társasággal: Jodie Comer, Tom Hardy, Austin Butler, Michael Shannon, Boyd Holbrook, Damon Herriman. Korábbról a sztori: a Midwestern motorcycle club 60-as évekbeli változásáról szól, ahogy egyre kegyetlenebb bandává válnak, szembemenve a régi szellemiséggel.

Coppola még megszerezte az elvileg nemsokára tényleg forgó Megalopolisba Dustin Hoffman, Isabelle Kusman, D.B. Sweeney, Chloe Fineman, és Bailey Ives ötösét. Amúgy durva, mert korábbról ott van már Adam Driver, Forest Whitaker, Nathalie Emmanuel, Jon Voight, Laurence Fishburne, Aubrey Plaza, Talia Shire, Shia LaBeouf, Jason Schwartzman, Grace Vanderwaal, Kathryn Hunter, James Remar.

Dan Harmon azt mondta, hogy azért Donald Glover feltűnésére még van esély a berendelt Community filmben.

Liarmouth címmel újra rendez John Waters. Ő is írta a bőröndtolvajról szóló könyv adaptációjának forgatókönyvét, aki világéletében hazudott, de valaki rákényszeríti, hogy igazat mondjon.

Az Apollo 10 ½ nem mehet az animációs oscardíjért a jelenlegi állás szerint, mert valamiért a rotoscoping és 2 évnyi animációs munka nem elég a bizottságnak. A Netflix és Linklater persze fellebezett, még változhat a döntés.

Adaptálják Neil Gaiman képregényét, a Violent Casest, méghozzá Ben Kingsley szereplésével. A forgatókönyvet Mike Carey írja, a rendező Colm McCarthy. A múlt elől menekülést haszontalanságáról szól gyerekkori memóriákkal, egy Al Capone-nak dolgozó masszőrrel.

Elvileg ez a hype account látta az AyerCut-ot az első Suicide Squad filmből.

Bejelentve a V/H/S/85, rendez a horrorantológiába kisfilmet David Bruckner, Scott Derrickson, Mike P. Nelson, Natasha Kermani & Gigi Saul Guerrero.

human
írta
2022. 10. 09. 16:09
megjelenés
6
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.