Sok mosolygás, amikor valami nem úgy hangzik el, ahogy kéne.
Folytatódik a bejegyzésSok mosolygás, amikor valami nem úgy hangzik el, ahogy kéne.
Folytatódik a bejegyzésA streaming blockbuster jött a mozis felhozatallal felvenni a versenyt, de részben beleesett a folytatások hibáiba. Részben viszont jó volt?
A történet az első részben megismert legkisebb Holmes, Enola körül bonyolódik, aki ugye egy Lord megmentése után saját nyomozóirodát nyitott. Az új munkájában senki nem vette komolyan, kivéve egy gyufagyáros kislányt, aki a “nővére” megtalálására fogadta fel. Közben Sherlock Holmes valami pénzrablás ügyében nyomoz valami zseniális bűnözőt kergetve.
A főhős továbbra is Enola, elindul a nyomokon, megrántja a kilógó szálakat, hogy mi kerül elő, így lesz rendőrség elől menekülés, hulla és minden más, ami egy kaland-krimibe kell. Nézőként nincs sok esélyünk kitalálni a fordulatokat, és talán ez a fő baja a filmnek, miszerint igyekeztek egy tényleg összetett, valóságon alapuló ügyet írni bele, de kicsit túl sok expozíció kellett hozzá, valahogy túl sok lett az információ.
Komolyabb gond, hogy a kaland rész is csökkent! Vagyis inkább, hogy is mondjam, hagyományosabb lett. Próbáltak nagyobb szabású dolgokat csinálni, de valahogy nem működtek így az akciójelenetek, és a legérdekesebbet meg ellőtték a film elején flashforwardban. Az egész film tipikusabb lett, az a könnyedség hiányzott belőle, ami feljebb húzta az első részt.
Így is akadtak tényleg jó pillanatok, és a fiatalok szerelmes megmosolyogtató volt, de a varázs már annyira sem volt meg, mint a múltkor, pedig azért az sem egy új modern mestermű volt.
A fő problémámért pedig ne kövezzetek meg, mert Henry Cavill-lal már most néznék saját Sherlock Holmes filmeket, de szerintem ide sok volt a karakter. Cavill a nagy név igazából a filmben, és nem hagyhatták parlagon ezt, érhető amit a filmkészítők csináltak, de mégis, nézzük az Enola Holmes-t, és félig egy Sherlock Holmes filmet kapunk inkább, annak ikonikus karaktereivel, ahelyett, hogy Enola tényleg a saját útját járná.
A folytatás ról? Mivel a Netflix működő franchiseokra gyúr mostanában, így gondolom jöhet is majd. A film egyelőre Top 1 a Netflixen, és az első részt is magával húzta, az jelenleg Top 4, az újra- és elsőnézők miatt, szóval gazdaságilag úgy tűnik bejött minden döntésük, de minőségileg egy picit az első rész alá tenném ezt, még úgy is, hogy simán nézem majd a következőt belőle.
Az Enola Holmes 2 karakterposzterek seregét kapta, mindenki bevizsgálható a galériában.
Folytatódik a bejegyzésMehet a tánc az ifjúsági kalandfilmben? Persze csak a nyomozás érdekében! NO TOUCHING!
Folytatódik a bejegyzésTovábbra is közepes méretű város ez a folytatás, hiszen nyomozós, kalandos filmekből sosem elég. Az új előzetes elég sok mindent lelő azért.
Hivatalos leírás is lett, meglepően hosszú:
Miután diadalmas sikert aratott első ügyével, Enola Holmes (Millie Bobby Brown) híres bátyja, Sherlock (Henry Cavill) nyomdokaiba lép, és saját ügynökséget nyit – azonban kénytelen ráébredni, hogy az élet női nyomozóként nem habostorta. Beletörődve a felnőttkor rideg valóságába, Enola már arra készül, hogy lehúzza a rolót, amikor egy nincstelen gyufaárus lány megbízza Enolát első hivatalos ügyével: keresse meg eltűnt testvérét. Ez az eset azonban a vártnál sokkal rejtélyesebbnek bizonyul. Enola veszélyes új világban találja magát, és megfordul London baljós gyáraiban, színes koncerttermeiben, legmagasabb társadalmi rétegeiben és Baker Street 221B épületében. Miközben fellobbannak egy halálos összeesküvés szikrái, Enolának barátai – és Sherlock – segítségét kell kérnie, hogy megfejtse a rejtélyt. A játék, úgy tűnik, újra elindult!
A poszter alatt tehát az új előzetes, rögtön feliratosan.
Folytatódik a bejegyzésMég egy Holmes nyomozásba vág.
Enola saját detektívirodát nyit, de nyilván egy felnőtt sem bízik benne, viszont egy fiatal lány megbízza a nővére előkerítésével. És közben még Sherlocknak is van valami nagyobb ügye.
A feliratos előzetes az első részhez hasonlóan könnyed nyomozós kalandnak tűnik, sok 4. fallal.
Folytatódik a bejegyzésGondolom lassan előzetes. Ja igen, dátum is van: november 4.
Folytatódik a bejegyzésA Where is Waldo nyomdokain, de nem csak Millie Bobby Brown szúrható ki.
Ha valakit érdekelnek az utolsó pillanatok a kamerák előtt, nekik készült a Netflix.
Folytatódik a bejegyzésAz ő része már kész van az Enola Holmes folytatásából. Ugye Sherlock Holmest alakítja a Holmes testvérek húga körül bonyolódó történetben. A filmről? Szinte mindenki visszatért rá, a rendező is.
Folytatódik a bejegyzésMind kiderült a Mycroftot alakító Sam Clafin nem tér vissza, de mindenki más aláírt már a folytatásra. Mai hír volt, hogy Helena Bonham Carter és Susan Wokoma visszatér, és nyilván Millie Bobby Brown & Henry Cavill kettőse nélkül neki sem állhatnának semminek.
Ezen kívül újoncok lesznek: David Thewlis, Adeel Akhtar, Sharon Duncan-Brewster, Abbie Hern, Hannah Dodd), Gabriel Tierney, Serrana Su-Ling Bliss. A rendeő is maradt Harry Bradbeer, és még idén foroghat is a film.
Míg rengeteg saját franchise címnél sírin hallgat a Netflix, azóta is várjuk a Triple Frontier vagy 6 Underground 2-t, addig a tavalyi valójában vásárolt Enola Holmes megkapja a folytatását. Legalábbis bejelentették.
Természetesen Millie Bobby Brown visszatér, szerintem ez simán a jobb szerepei közé tartozott, és Henry Cavill is várható Sherlockként. A rendező Harry Bradbeer ismét, és az elő részér felelős Jack Throne írja.
-