Térjünk rögtön a lényegre? Ez egy Jumper kaliberű mellélövés, csak annál azért viccesebb egy hangyányit, szerencsére, így nem dühöngtem annyira a film végén. Itt is ugyanazt érezni, bár itt a rengeteg újraírás, családiasítás miatt, mint az említett Jumpernél. Ott van a potenciál valami baromi jó filmre, ami helyett sajnos egy közepes darabot kell néznünk.

Me rests where i wants

Egyszerűen dühös vagyok, ez az igazság. Az alap ugye baromi jó, hiszen adott egy részeges, összevissza repdeső és hihetetlen károkat okozó szuperhős, aki mégis próbál segíteni az embereken, csak hát nem tud velük rendesen kommunikálni. Mondhatni zseniális, hiszen akár a szuperhősök Shieldje lehetne. Egy sebezhetetlen, de lelkileg mégis a mélyponton levő szuperhősről egy reális sztori, esetleg egy dark comedy, ami odabasz. Erre a tényleg érdekes rész a film első harmadát teszi ki. Onnantól fordul a kocka, és beüt a sok egymásra dobált ötlet, ami miatt a Hancocknak nincs íve, nincs érdekes sztorija, és hát az egész egy hatalmas kupinak tűnik. Ez utóbbiban közrejátszhatott az is, hogy a filmet eredetileg magasabb korosztályra tervezték, aztán sok átírás után lett belőle ez a valami, amire legalább a tinik is beülhetnek. Szomorú.

Az viszont vicces ebben az egész korhatár lefokozásban az, hogy Berg (a rendező) pár hónapja még azt nyilatkozta, hogy csodálkozik mik kerülhettek be a PG-13 verzióba, és sötét lesz a film, meg minden. Hát lópikulát.

A kidolgozásról sem mondhatok jókat, pedig kedvelem Peter Berg munkáit. Számomra bizony jól hangzott, hogy az ő székére került a Hancock forgatáson a rendező felirat. Az tény, hogy az operatőrével karöltve csak egy képi világban tudnak igazán jól érvényesülni, ami az ultraközelikből, kézikamerázásból, gyors fókuszváltogatásból áll, de ezzel is több filmstílust hódítottak meg. Egyrészt ugye Peter Berg rendezte az utóbbi évek top3 újonc drámasorozatából az egyiknek a pilotját (Friday Night Lights), amivel ugye megalapozta a készítés módját az összes évadra, és milyen jól. Úgy illik a tényleg emberi drámára az előbb említett kézikamerázgatós stílus, mint somlóira a tejszínhab. Aztán hozta nekünk a Kingdomot, ami végtére is egy elég fasza akciófilm lett, így visszatekintve. Hát itt most nem működött a kedvenc kidolgozási módozata. Talán a forgatókönyv miatt, de abszolút nem volt itt dráma, nem volt mit felerősíteni a remegő közelikkel. Hú mennyit szövegeltem erről, na lépjünk tovább.

A színészek.. hát az a vicces, hogy Charlize szerint Jason Bateman nem tud játszani, erre a filmben talán ő hozta egyedül az elvárt alakítást. Will Smith, akivel semmi bajom, kicsit nehezen birkózott meg ezzel az iszákos és depressziós figurával, Charlize pedig egy jelenetet kivéve még csak szép sem volt, nemhogy az aggódó anyaságot bármi esélye lett volna elhitetni. Oké, néhol értelmetlen szövegeket kaptak, de amikor komolykodott a lány akkor csak vigyorogni lehetett az egész súlytalanságán. Azt már nem is említem, hogy a gonoszok milyen szánalmasra sikerültek…

Hancock értékelés

Ez nekem egy gyenge 6/10. Végig olyan érzés volt, hogy nem tudták pontosan mit akarnak. Családi filmet a felelősség felvállalásáról, vagy egy szuperhős agyát boncolgatni, vagy csak komédiázni. A film felétől ez a tanácstalanság abban nyilvánult meg, hogy csak úgy egymás hegyére hátára dobáltak jeleneteket, hátha kisül valami az egészből. És ahogy említettem, mérges lettem, mert valami egyedi is lehetett volna ebből, ha nem próbálnak biztonsági játszmát folytatni.