Csak úgy repül az idő! Egy éve történt, hogy megtekinthettük, ahogy kedvenc hobbitunk elindult élete nagy kalandjára törp kísérőivel és mágus csatlósával. Vagy várjunk csak, lehet, hogy ő csapódott inkább a hős törpök kicsiny csapatához, levegő után kapkodva, és egy bizonyos szerződést a magasba lóbálva? Meglehet. A lényeg, hogy nekiindultak, mindahányan voltak, hogy végezzenek Smauggal, a gaz sárkánnyal, és visszaszerezzék tőle a törpök királyságát, no meg a királyság nem csekély mennyiségű kincsét, amire az álnok bestia rátette a karmát.

Útjuk azonban félbeszakadt, miután kis híján elérték a Bakacsinerdő rengetegét. De itt az idő, hogy szőrös lábú betörőnk megmutassa, mégis csak abból a betörő-fából faragták, amire a törpöknek szükségük van, és hogy – ahogy arra leszerződött – észrevétlenül belopózzon a hatvan éve szunyókáló sárkányhoz, lehetőleg nem felriasztva elhúzódó álmából.

Persze, mielőtt még megkereshetnék a Magányos Hegy titkos bejáratát, hogy egyáltalán bejussanak a rémséghez, át kell kelniük Thranduil király erdei birodalmán és egy kisebb tavon, miközben a faképnél hagyott orkok sem tettek le a törp vér kiontásáról. A nagy hajszát jobbról gigászi óriáspókok, balról cameók és szép tündelányok szakítják félbe, szemből pedig egy egész tóra épült város! Micsoda megpróbáltatások a szó szerint kicsiny csapatnak, még ha némelyikük törp létére egész magas is. A pipát pöfékelő pöttömebb társukról nem is beszélve, akinek mindezek után még egy tűzokádóval is szembe kell néznie. A hobbitok bátorsága bizony páratlan.

Az a helyzet, hogy a Sárkányszív óta nem láttam igazán jól filmvászonra vitt, rendes karakterrel bíró sárkányt, és esküszöm, még a hangja is néha Connery-ére emlékeztetett, bár lehet, hogy azt már csak odaképzeltem a teljesebb kép kedvéért, mindenesetre Cumberbatch hangján nem kevés effekt van. De sem a hang-, sem a speciális képhatásokra nem lehet panasza szerintem senkinek.

Az első rész sötétebb tónusa visszavett kicsit, és valamelyest több akciónak adta át a filmidőt. Jó volt újra látni, hogyan lehet közvetlen közelről nyilazni, de a törp-akrobatikának is megint szemtanúi lehetünk, mint ahogy ismét fülünkbe duruzsolja egy tündelány is a varázsigéit, amitől már Arwennél is libabőrös lettem.

Én most is jól szórakoztam, már alig várom a következő részt, és már előre sajnálom, hogy vele ismét véget ér egy Középfölde-trilógia. Szívesen megnézném utána A szilmarilokat is, de azt hiszem, az még odébb van.