Songbird – találd meg a belső békéd a világjárvány közepén?

A Michael Bay producerkedésével készült Covid-film. Ez mindent elmond róla? Pedig van rendezője, meg írója, és meglepően erős a szereplőgárdája. Akár jól is elsülhetett volna? Kötve hiszem.

A történet egy mutálódott Covid világban játszódik, ahol a vírus sokkal halálosabb. A kukások kaptak abszolút katonai hatalmat, mindenkinek otthon kell maradni, aki megfertőződik, azokat a még halálosabb Q-zónákba különítik el. De úgy, hogy konkrétan rájuk törik az ajtót és elviszik őket.

Vannak páran, akik immunisok a kórra, ők szabadon járhatnak-kelhetnek. A főszereplő például egy biciklis futár, aki szerelmes egy nem immunis, a nagymamájával otthon levő lányba. Arról álmodoznak, hogy elmennek Big Surba, ahol jó a levegő, és lehet élni nyugiban. Csak ehhez sok pénz kell. Mindeközben vannak olyanok, akik immunitás karkötőkkel üzletelnek, meg még más dolgok is vannak, felsorolni sincs kedvem.

A Songbird legdurvább baja, hogy egyszerűen nem érződik filmnek, pedig olyan rövid, hogy akár összetömöríthettek volna mindent iszonyat fejesre. Bár a különálló szálak végül összeérnek, de valahogy mégis annyira elkülönülnek, hogy egy pillanatra sem lehet együttérezni senkivel. Főleg nem a két főszereplővel, nincs igazi kapcsolat közöttük, így nézőként felénk sem, egyszerűen nem érdekes a sorsuk.

Így perszea show-t ellopja a fő kukás Peter Stormare, aki tulajdonképpen egy végtelen hatalom által korrumpált hivatalnokot alakít, a kormányok tökéletes kritikájaként. Sőt, érdekes módon nem csak ez az üzenete van a filmnek, azon kívül, hogy azért a józan ész szabályait érdemes betartani egy világjárványban, de nem szabad megőrülni a bezártságba.

Mindezt úgy kell elképzelni, hogy bár nem Michael Bay a rendező, de az egész film olyan, mintha az ő rossz hasonmása csinálta volna. Ugyanaz a vágástechnika, rángatott kamera, digitálisan túltolt színvilág. Vázlatok sétálnak “jelenetekben”, csak nincs mögötte az igazi Bay vízió, az a bármit megtehetiség, amik miatt néha cool amit csinál még mindig. Ehelyett.. semmi nincs, csak a fent emlegetett üzenet.

Nyilván ebben, és a szétdaraboltság érzésében közrejátszott az is, hogy a világjárvány korai szakaszába készült, amikor még nem igazán voltak olyan covid szabályok sem, mint amik miatt Cruise a minap kiakadt. Mindenki jobban vigyázott magára, miközben zajlottak a kijárási korlátozások.

Egyszerűen csak forgatni akartak, kihasználni (exploitálni?) a helyzetet, némi pénzt szerezni. Unatkoztak is a színészek otthon, ezért sikerült ilyen neveket összeszedni (Daddario, Whitford, Stormare, Robinson, Moore, Hauser, KJ Apa, mindenki ismerős valahonnan). Szóval 1-1 helyszínen, kis stábbal mindenki leforgatta a jeleneteit, az, hogy közösen alig látszanak, az nem számít. Majd a néző összeköti a dolgokat.

Hát nem jött be.

human
írta
2020. 12. 17. 16:34
megjelenés
6
hozzászolás


Kecsap: Without Remorse, Songbird, Judd Apatow, Bullet Train, The Suicide Squad, Thor: Love and Thunder, 65, Sacramento, The Adam Project, The Unbreakable Boy, Elijah, Coming 2 America, Reagan, American Sole, Tetris, Buddy Holly, Unreasonable Behaviour, Deadpool 3

Wendy Molyneux és Lizzie Molyneux-Loeglin (a Bob’s Burgers rajzfilmsorozat készítői) írják a Deadpool hármat.

A Paramount levette a naptárból a Michael B. Jordan főszereplésével készült Tom Clancy adaptációt, a Without Remorse-ot.

A Bay-producált Songbird szkippeli a mozit, és drága VOD-ban érkezik decemberben, hogy utána 2021-ben valamelyik streamingre is felkerüljön.

Judd Apatow a Netflixnek csinál egy komédiát, ami a világjárvány alatt játszódik. Egy csapat színész egy hotelben ragad, és igyekeznek befejezni ott egy filmet. Ez a sztori. Cím még nincs.

Masi Oka, Lady Gaga, Logan Lerman és Michael Shannon is csatlakozott a Bullet Trainhez.

Egy egyelőre cím nélküli “ki tette” nyomozós filmbe Saoirse Ronan, Sam Rockwell és David Oyelowo szerződött le. Az 1950-es évek Londonjában egy színdarabot próbálnak filmre vinni, de valaki elkezdi megölni a sztárokat és dolgozókat. Ki tette? Rockwell majd kinyomozza.

Jonathan Pryce és Laurence Fishburne is beugrott a Chris Pine-os All The Old Knives-ba. “Két régi ügynök egy vacsora közbeni nosztalgiázása alatt egy balul sikerült CIA akciót is szóba hoz, hogy végre lezárják azt az ügyet… minden áron.”

A Sacramento egy roadmovie lesz, méghozzá ezekkel a színészekkel: Michael Cera, Maya Erskine & Michael Angarano. Egy szabadszellemű srác meggyőzi a legjobb barátját, hogy hajtsanak Los Angelesből Sacramentoba.

Groot is benne lesz a Thor: Love and Thunderben.

Sylvester Stallone is feltűnik majd az új Suicide Squadban.

Az Adam Driver főszereplésével készülő sci-fibe, a 65-be megérkezik Ariana Greenblatt is.

A Ryan Reynolds-os The Adam Project gárdája Jennifer Garner & Zoe Saldana duójával bővült. Az akció-kaland filmet Shawn Levy (Real Steel, Free Guy) rendezi, és a korábbi címe Our Name is Adam volt, ez meg a tartalma: Ryan Reynolds visszautazik az időben, hogy a 13 éves önmagától kérjen segítséget az apjuk ügyében.

Zachary Levi lesz a The Unbreakable Boy főszereplője. Egy apát játszik, akinek a fia nem csak autista, de mellé még valami iszonyat ritka csontbetegsége is van, de a lelke megtörthetetlen.

Alexandre Aja a Searchlight picturesnek csinál egy horrort Elijah címmel. Egy fiatal fiú behív egy idegent a házába, hogy segítsen gyengélkedő anyján. De persze semmi sem az, aminek látszik.

American Sole címmel újabb film készül az amerikai álomról. Főbb szerepekben Pete Davidson, O’Shea Jackson Jr., Camila Mendes és Sydney Sweeney. Két huszonakárhány éves fiatal gyorsan pénzt akar csinálni, ezért feketepiaci cipőket adnak el, de bedől a startupjuk, és egy gyanús befektető tudja csak kihúzni őket a szarból.

A Dennis Quaid főszereplésével készülő Reagan életrajzi filmbe megérkezett Kevin Dillon is, ő lesz a Warner fejese, Jack Warner.

Film készül a Tetris megszületéséről, méghozzá Taron Egerton főszereplésével, ő lesz Henk Rogers. A játékot készítő Alexey Pajitnovot még nem castingolták be.

A Peter Rabbit 2: The Runaway végül 2021 húsvétjára lett csúsztatva.

Ugye az Amazon megvette a Coming 2 America-t, méghozzá 125 millióért. Már dátum is van mellé: 2021 március 5-től nézhetjük.

A Buddy Holly életrajzi film, a Clear Lake gárdája Colin Hanks, Diane Guerrero & Nelly. A rendező Bruce Beresford (Driving Miss Daisy). A zenész 1958-as turnéja lesz a középpontban.

A háborús fotós Don McCullin életéről pedig Angelina Jolie forgat filmet Unreasonable Behaviour címmel.

A Home Alone felkerült a Disney+-ra, ennek kapcsán egy részletet is megnézhetünk belőle ingyen.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 11. 21. 13:33
megjelenés
12
hozzászolás


Songbird-előzetes: ha a világjárvány még durvább lenne?

A rendező Adam Mason, akinek a They Come Knocking és az I’m Just F*cking with You epizódokat, filmeket köszönhetjük az Into The Dark sorozatból. A Producer Michael Bay, azt biztos jobban ki kell emelni.

A film egy fikciós vírusról, a Covid-23-ról szól. 2022-ben játszódik, amikor már 4 éve lezárások vannak, aki pedig fertőzött, az a Q-zónába szállítják, vagy ha menekülni próbál, akkor lelövik. Itt talál szerelemre a plakáton látható két figura, csak nem lehetnek egymással, hiszen a férfi immunis, a lány pedig otthon kell maradjon bezárva. Amikor utóbbi mégis fertőzésesélyes lesz, és jönnek értek a katonák, akkor a csávó igyekszik megmenteni.

A legrosszabbtól tartóknak tutira jókor jön majd ez a thriller, ami úgy szódával szombat délutánon elmenőnek tűnik. Bemutató dátum még nincs, így ránézésre várják ki jön a nagyobb csekkel érte a streaming szolgáltatók közül.

A poszter alatt előzetes. Amúgy tévedtem az első hírnél, bár valószínűleg sok 1 szobás dráma lesz benne, és nem mellesleg durván gyorsan leforgatták.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 10. 29. 18:42
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: The Blacksmith, Artemis Fowl, Moonfall, The Hawkline Monster, Malamander, Legally Blonde 3, Hustle, Scream 5, Furiosa, Trigger Warning, Beverly Hills Cop 4, Last Night in Soho, Sex, Lies, and Videotape, Ride or Die, Emily, Heroes & Villains, Good Bad & Undead, Jackpot, Songbird, Armored, Project Hail Mary, Avatar, Don’t Tell Mom the Babysitter’s Dead

Ami a héten kimaradt, na meg a facebook link.

Mindy Kaling & Dan Goor írja a Legally Blonde 3-t (Doctor Szöszi) az MGM-nek. Reese Witherspoon nyilván visszatér, már ha a megvalósításig jut a film.

Jövő héten folytatják az Avatar forgatását.

Dolgoznak a Don’t Tell Mom the Babysitter’s Dead remake-en. A kipurcant a bébicsősz klasszikusról van szó, modern korba helyezik…

Hivatalosan is Phil Lord & Chris Miller lesz a Project Hail Mary rendező duója. Andy Weir új könyvéről van szó, és Ryan Gosling lesz a főszereplő.

Peter Dinklage & Jason Momoa egy közös akció-kaland filmben! A Good Bad & Undead. Dinklage lesz Van Helsing legutolsó leszármazottja, aki összefog egy gyilkolást megvető vámpírral. Közösen tettetik, hogy Helsing elüldözi a vámpírt a városból, persze pénzért, aztán osztoznak, de valaki egy hatalmas vérdíjat tűz ki a vámpír fejére, ezért mindenki a párosuk nyomába ered.

Edgar Wright új filmje, a Last Night in Soho idén szeptemberről átkerült egy meg nem határozott 2021-es időpontra.

Esai Morales is csatlakozik a Mission: Impossible 7 & 8-hoz, sőt, a film főgonoszát cseréli le.

Az Emily Brontë írónőről szóló Emily-hez, aminek a főszereplője Emma Mackey (Sex Education) lesz. A Wuthering Heights alkotójának rövid életét mutatja majd be az életrajzi film.

A Hustle főszereplője Adam Sandler lesz. Sandman egy kirúgott kosaras tehetségkutatót alakít, aki a nemzetközi porondon felfedez egy világraszóló tehetséget, és elrángatja Amerikába, hogy az NBA-ben játsszon.

S.J. Clarkson (Collateral sorozat) egy női karakteres Marvel szuperhősfilmet készít a Sony-nak. Ugye náluk a Pókemberhez köthető jogok vannak, szóval a már pletykált Madame Web mellé bármi elképzelhető.

Sőt, ugyanígy a Sonyhoz Marc Guggenheim is fejleszt egy női hősős Marvel-filmet, méghozzá Jackpotról, aki egy bűnözőket üldöző anya a képregényekben.

Michael Bay a Songbird producere, ami egy világjárvány alatt játszódó thriller. És 5 héten belül a forgatás is elkezdődne, de betartva a social distancinget, szóval az a tippem, hogy olyan képernyős dologról van szó, mint a Searching.

És Bay a producere az Armored adaptálásának is, ami egy veszélyes területeken áthaladókat védő zsoldosról szól, aki Mexikó kartellek uralta területén akad a bűnözők és zsaruk hálójában kell túlélnie az ügyfelével.

David Robert Mitchell (Under The Silver Lake) a Netflix számára fejleszt egy szuperhős zsánert felbolygató filmet Heroes & Villains címmel.

David Arquette már biztosan érkezik a Ready Or Not rendezőinek keze alatt készülő Scream 5-be.

A Mad Max: Fury Road előzményének szánt Furiosa prequel főszerepére Jodie Comer jelenleg a kiszemelt, ő alakítaná a fiatalabb Furiousa-t. Mondjuk továbbra sem tudom, hogy miért pont ezt a filmet hozná tető alá George Miller, hiszen a végét már tudjuk, nem hiszem, hogy annyian kíváncsiak egy pesszimista előzményre (ugye gondolom kéz elvesztés, és Joe fogságába esésről szólna, de lehet meglepnek.)

Jessica Alba lesz a Trigger Warning főszereplője. A Netflix filmjét Mouly Surya (Marlina the Murderer in Four Acts) rendezi, és egy traumatizált veteránról szól, aki a nagyapja bárját örökli, és egy dilemma elé kerül, amikor kideríti, hogy miért halt meg az öreg idő előtt. Nyilván franchiset tervez vele a Netflix.

A Netflixnél kötöttek ki a Beverly Hills Cop jogai, és nyilván egy folytatást terveznek. Murphy visszatérne, a rendezőpáros Adil El Arbi & Bilall Fallah (Bad Boys for Life) pedig felfedte, hogy már készül a forgatókönyv.

Mahershala Ali posztolta ezt a Blade… concept artot?

Yorgos Lanthimos (The Favourite) a gótikus western The Hawkline Monster adaptálásának új kiszemeltje, méghozzá épp Tony McNamara forgatókönyvéből. A regényben egy 15 éves Varászlatos Gyerek felbérel két fegyverforgatót, hogy öljék meg egy ház jeges pincéjében levő szörnyet.

Josh Cooley (Toy Story 4) megy a Sonyhoz, hogy a Malamander fantasy-t adaptálja nekik.

Steven Soderbergh azt mondja, hogy a karantén alatt már 3 forgatókönyvet is írt, az egyik a Sex, Lies, and Videotape folytatása.

Ride or Die címmel csinál Marlon Wayans egy buddy-cop romantic comedy-t, amit rögtön franchisenak tervez.

A Seth Rogenes An American Pickle (ahol egy 1900-as évek elejében hibernált felébred a jelenben, és találkozik egy leszármazottjával) az HBO Max-ra érkezik augusztus 6-án.

Pierre Morel (Taken) új filmjében, a The Blacksmith-ben Nick Jonas (Jumanji) és Laurence Fishburne (The Matrix) tűnik majd fel, meg még egy női karakter akit egyelőre nem castingoltak. Jonas egy kémeknek fegyvereket gyártót alakít, akinek menekülni kell, ezért felkeresi régi mentorát.

Halle Berry is érkezik a Moonfallba, Emmerich katasztrófafilmjébe, amiben a Hold közeledik a Földhöz, hogy megpuszilja.

Részlet az Artemis Fowlból, ami ugye végül streamingre érkezik:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 05. 23. 11:29
megjelenés
10
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.