Egyre több bizodalmam van afelé, hogy a Pixar visszatalált a helyes útra. Tudom, tavaly az Onward is jött tőlük, szívvel teli gyerekfilm volt, mégsem teljesen a stúdióhoz illő, de a Soul az érdekes koncepciója ellenére akkor még nem tűnt kiemelkedőnek, erre jött és felpofozott.
A történet egy iskolai zenetanárról szól, akinek az apját felemésztette a zenei élet, mégis az ő útjára, a nagy lehetőségre vágyik a fiaként, arra aminek a hátterét sosem látta át igazán. Amikor épp közel kerül a befutáshoz, akkor balesetet szenved, és egy nagy lépcsőn megy a “great beyond” felé, ahonnan nincs visszatérés.
Hát dobbant is onnan, és az élet szikráját kereső fiatal lelkek közé esik, ahol mentor szerep jut rá, miközben a Földre való visszajutást keresi. Mondom, elszállt alapok, mint mondjuk az Inside Out, amihez talán a leginkább hasonlítható a Soul… és mégis másabb, részemről több annál.
Jobban nem mennék bele a történésekbe, nagyjából a célok és az élet értelme, szeretete a fő téma végig, amikhez hozzácsaptak még mást is. A kibontása pedig még a Pixartól is meglepő volt. A Soul kifordította a stúdió, sőt, a hasonló animációs filmek, értve ez alatt a Dreamworks munkásságát is, megszokott formuláját, amivel talán előrébb léptek? Vagy csak pont átnéztek egy másik világba.
Ugye általában azt szokták csinálni, hogy kapjuk a gyerekfilmet, amiben vannak igazi értékek, és pár dolog szól a felnőtteknek is. Itt ennek az ellentéte áll inkább, vannak a felnőtt témák, amik után esetleg lehet gondolkozni is kicsit, jobban szeretni az életet, és mellé vannak a gyerekeknek szóló dolgok színesítésnek, hogy ők se unatkozzanak. Mindezt persze a Pixartól megszokott gyönyörű animációval.
Érdekes amúgy, hogy karácsonyra két vágyakról szóló filmet is kaptunk, és a poénokkal teli animált sokkal felnőttesebben nyúlt a témához, mint Diana kalandja. Pedig ránézésre ez lenne a gyerekeknek szóló.
Mivel is zárjam? Ez egy kifordított Pixar-film volt, ami inkább azoknak szólt, akik a filmjeiken nőttek fel, de már idősebbek. Ha minden évben egy Onward és Soul duóhoz hasonló felhozatallal jelentkeznének, azzal remekül ki tudnék egyezni. Ezt még komolyabban oda merném tenni a “Legjobb film” Oscar versenybe, mint anno az Up-ot, aminek az eleje az igazi gyomros.
ui: a film után tökéletesen ajánlható az egyik Limbo-podcast, amiben azt hiszem én a film eleji férfi álláspontját képviseltem
