A Netflix újra lecsapott, befutott a blockbusterjük, amit a gigasikert hozó Avengers: Infinity War és Avengers: Endgame rendezőpárosa alkotott. 320 millát vágtak az Avengersek óta siralmas újraforgatott Citadel, The Gray Man, és Cherry triót letevő, AI éltető rendezgető testvérpárnak. Ezzel ismét bizonyítja a streaming szolgáltató, hogy minek moziba menni, hiszen náluk eredeti tartalomban is érkezik olyan durranás, hogy az csak na. Még a Holdon is 10 millió ember látta, ahogy Gore szokott viccelni.
Azért amúgy durva, hogy a költségek alapján ennek nézettebbnek kéne majd lennie, mint az eddigi csúcs Red Notice-nak. Mármint az említett megtekintésileg erős, hiszen a minősége klasszikus Netflixes blockbuster volt (szar). Amúgy a 320 millión annyira sokat nem szabad pörögni, hiszen streaming film, szóval minden olyan költséget előre ki kellett fizetni a Netflixen, ami rendes blockbusternél a backend lenne, avagy a bevétel után járna a rendezőnek és a sztároknak. Szóval az első képkocka előtt vagy 100 elment a Russoékra, Millie Bobby Brownra, és Chris Prattre, de elnézve ezt a névsort, talán csak az utóbbi érte volna meg, főleg ha nem ilyen siralmas szövegeket írnak neki. Nem szeretek “mintha AI írta volna” dologgal dobálózni, mert iszonyat sok szart emberek írnak, hiszen a pénzesek azt és úgy rendelik be, de ismerve a Russo tesók AI nyitottságát, a Netflix pedig már a House of Cardsot is adatokból rendelte be, azóta csak még több van nekik ebből az ilyesfajta döntéshozáshoz, így ezt a filmet biztos nem fogom megvédeni, ha AI dolgokkal oltjátok. A valóságban elvileg az említett Avengers, na meg a Gray Man filmekért felelős Christopher Markus és Stephen McFeely dobta össze.
Jól látjátok, nem véletlenül kezdtem pont ezekkel a posztot, hiszen ennyire nulla filmet rég láttam. Tényleg az jutott eszembe, hogy valaki bepromptolta egy gépbe: “Ready Player One film (!important nem a könyv) és a The Electric State képregény keveréke, benne egy Han Solo karakterrel, aki Chris Pratt poénokat oszt”, és úgy kaptuk ezt a forgatókönyvet. Komolyan, a fő akciójeleneteknél nem tudtam nem észrevenni a Ready Player One-t, csak hát Spielberg tud rendezni, szóval még a gyengébb filmje is nézhetőbb, mint ez a valami.
Nem is az a gond, hogy mindent láttunk valahol, talán az intrót kivéve (az egyedüli rész, ami picit idézte az alapul szolgáló művet), hanem a remixelés mindenféle hiánya. Az utazás számítana, ehelyett nagyjából egy lista pipálgatását láthatjuk, miszerint “ez szokott ilyesmiben lenni, aztán ez, aztán emez”, és durva, mert néha fel sem építik. Például Giancarlo karaktere egyszer csak ott van, mintha kimaradt volna a tényleges történetbe kerülése, viszont így legalább van akciójelenet! Sőt, a végén micsoda felismerés van általa!!! Jól látjátok a szarkazmust.
Tudom, a történetről nem regéltem: a robotháború után egy lány elindul az emberiségtől eltiltott gépeknek adott sivatagos területre, hogy előkerítse a testvérét. Eközben egy csempész segítségét kell igénybe vegye. Akár jó is lehetne? Ebből mondjuk nem tudjuk meg.
Nem, az alakítások sem maradnak le. Bár nyilván nem segítette a színészeket a katasztrófa forgatókönyv, de még ennek fényében is siralmas amit láttunk. Chris Pratt a legjobb Ryan Reynolds imitációt nyomta, avagy a bevált Prattségeket puffogtatta, csak mintha önmaga paródiája lett volna így. Millie Bobby Brown pedig az eddigi karrierje legrosszabbját tette az asztalra. Tökéletes példája annak, hogy bár színészkedik, de a filmek maguk láthatóan kicsit se érdeklik. Nem meglepő, hogy a Netflix egyik bevált sztárja! Stanley Tucci pedig érdekes évet zárhat, hiszen a Conclave-ben remek, itt meg… áh, elmegy amit letesz.
Bár a kinézet nekem nem tetszett, de szerintem a robotok kinézetén (tudjuk honnan véve dolgokat), mozgásán és a többin azért látszik a feltehetően 200 fölötti budget. Jól is nézhetne ki, ha bármi alkotói elképzelés lett volna az egész mögött. Sajnos a “filmben” semmi nincs a Russo tesók által, tökéletes bemutatja mindazt, amiket mondani szoktak a kontentről. Nem alkotni akartak, csak csinálni valamit, ami kielégíti az igényeket, csak épp nem a nézőieket.
Biztos kihagytam még valamit, például a siralmas zeneválasztást, ami szintén listapipálós volt, de már nem akarok ezzel többet foglalkozni. Nem tudom mással zárni, hogy ha már ilyesmi robot-technológia mágia világ érdekelne, akkor a Tales from the Loop mennyivel jobban megragadta az egészet. Csak hát az a sorozat nem blockbust… izé, nevezzük inkább nevén: másodképernyőre szánt kontent ami közben tiktok görgetést lehet végezni, hanem tényleg alkotni próbáltak
