Sok év után megérkezett a Tron: Legacy folytatása. Ja nem, egy a Tronból merített ötletekre épülő új filmet kaptunk, amit csak a végén kötnek össze igazán a Tron: Legacy-val egy olyan folytatásra, ami ugye sosem fog elkészülni. Főleg nem Jared Leto-val, legalábbis az itteni teljesítménye alapján.
A történet egy gonosz techbro és egy jó techgirl körül bonyolódik, mert az előbbi megoldotta, hogy AI programok kijussanak a valóságunkba, de 30 perc után szétbomlanak ott, utóbbi pedig rájött miképp maradhatnának ezek a teremtett dolgok életben az időlimiten túl. Nyilván a techbro-nak kéne ez a kód, rá is küldi a fő programját, az AI Ares-t a megszerzésére, de az… beleszeret a nő szellemiségébe? Pár napja láttam, de már elfelejtettem.
Lehet öregszem, lehet nevetséges az egész sztori. Pedig egyszerű minden fordulat, bele lehetne magyarázni valami mondanivalót, de az az igazság, hogy nem túlzottan láttam még csak komoly törekvést sem erre. Mindez azért érdekes, mert emlékeim szerint a Legacy próbálkozott valami buddhizmussal, csak összeomlott a végére. Itt ilyesmi nincs, bár feltűnik Flynn (legacyquel szerűen) és hippi filozófiát villant, de ezen gyorsan túllép a cselekmény.
A pozitívumok közé ismét a látványt lehet tenni, legalábbis van két kifejezetten szép akciójelenet, az egyik a valóságban még az első felében, a második pedig a gonosz, vörös Griden. Ellenben a végére már elfogyott a kreativitás, kifejezetten rossz lett a hatalmas összecsapás, a trailerben mutogatott repülő masinás aprítás. Legalább nem vörös lézer az égbe? A soundtrack viszont szerintem nem volt harmóniában a képpel, bár most magában az íráshoz hallgatva korrekt. Nekem nem igazán NIN, nem tudom miért az a név alatt akarták Reznorék futtatni.
Viszont a feketelevest mindenképp a szereplőkkel kell kezdenem. Az rendben, hogy senkinek sem jutott értelmes karakter, de még így is érthetetlen Jared Leto főszerepe (igen, az érdeklődése nélkül sosem készült volna el a film, de lehet úgy lett volna jobb), bár a robotikus rész megy, de amikor már lázad, az nagyon nem. Ahogy az interakciója a többi színésszel sem erős. Külön vicces volt Greta Lee, akinek inkább a “mit keresek itt” kifejezés ment, mintha el sem hinné, hogy ilyen üres egy nagy film forgatása, és a rendező ennyire nem is próbálja irányítani, csak bukdácsoljon a zöld/kék hátterek előtt valamit. Nem fontos.
A fő állatorvosi ló a film midpointja, ami egy üldözés a Gridben, és talán ez tényleg a csúcspont, de valahol hihetetlen, hogy még itt is látni a stúdió megjegyzéseket, vagy alapból hülyebiztosra csinálták a készítői és nem is kellett a fejeseknek beleszólni.
Szóval az a jelenet, hogy Ares menekül pár drón elől, és közben átszeli a gridet, nem azt amit eddig ismertünk, hanem egy modernebb újat. Mindeközben szól az I Know You Can Feel it, az adat él, a sebességet érezni, van hangulat. Erre mi történik? Elkezdik magyarázni egy expozícióban azt ami 2 perccel korábban történt! Azért akadok ki ennyire, mert a jelenet nem kicsit anime ihletésű, meg Miami Vice In The Air Tonight, ha nem törnék meg a ritmusát akkor ütne, erre öntik a magyarázatát annak amit képileg bemutattak tényleg nem sokkal előtte, miszerint Ares immáron cselekedettel is megtagadta a parancsot. Volt aki nem értette? Másodképernyős blockbuster, a telefon görgetése mellé szánták, nem moziba?
Az a baj, hogy félresöpörve a semmilyen történetet, még igazából a pár jobb pillanat is kicsit erőtlen volt. Nem volt benne igazi energia, lelkesedés, szóval még azt sem tudom rásütni, hogy azok miatt megérte volna a Tron: Ares. Nem fogom a Legacy-t utólag felhúzni, de az látványilag jobban egyben volt, most youtubeon megnéztem ezt a jelenetet, és az itteni “másolata” simán alulmarad. A valamennyire újat meg aláássa a magyarázás.
Nem vártam sokat, de igazából azt sem hozta.
