Ha a címben szereplő sci-fi elem miatt kapnád fel a fejed, akkor kötelességemnek tartom elárulni, hogy az csak háttér a 90%-ban romantikus (a jobb fajta) regénynek. Innen tényleg csak azzal folytathatom, hogy talán ez volt ami a leginkább nem tetszett Az időutazó feleségében, hogy maga az időben ugrálás természetesen, már-már banálisan volt kezelve, nem úgy ahogy hardcore szokták. Az időutazó többnyire nem próbálgat változtatni a jövőn, közben nem is fenyegeti olyasmi, hogy eltűnik hirtelen, mert rossz lepkére lépett. És hiába negatívum a időfeszegetés hiánya, közben meg maga az időutazás jó, hiszen a férfi nem lineáris élete érdekes szerelmi történetté kanyarítja a könyvet.

Merthogy erről van itt szó, egy kislányról aki játszik a réten, amikor feltűnik egy férfi (asszem meztelenül), és azt mondja neki, hogy ő időutazó, aztán hopp el is tűnik a lány szeme előtt, ezzel mondhatni alátámasztva a kijelentését. Ezután még tiszteletét teszi párszor, a lány meg mindig várja, hiszen idővel kiderül, hogy a jövőben ő, Henry a férje. Tulajdonképpen a lány, Claire vonalán teljesen lineáris a történet, csak hát néha feltűnik Henry, aki hol 32 hol 38 hol 42 hol — szóval összevissza éves, és akkor már nagyon szerelmesek, de bírnak magukkal a lány 18. születésnapjáig. Aztán Claire is megismeri tényleg, mármint a jelenben, az itt-és-mostban találkozik végre vele, csak épp egy fiatalabb Henry-vel, aki akkor még nem sokat tud erről a házasság ügyről, pedig hát elrendeltetett a dolog, kikerülhetetlen, és még csak mostanában fog először a lány múltjába utazgatni, hogy találkozgassanak ott. Szóval igazi időutazásos kavarodás lehetne, de eléggé követhető, a könyvben konkrétan jobban, mint ahogy itt leírtam röviden.

Ahogy az elején mondtam, az időutazás rész teljesen csak háttér egy marhajó romantikus történetnek. Egy olyannak, ami nem téved el a giccs vagy akár a túlzott szenvedéssekkel teli dráma mezején, egyszerűen csak bemutatja, hogy a fájdalom ugyanúgy az élet része, mint a boldogság. Közhely, de ritkán kezelik jól ezeket, nem találják meg többnyire az egyensúlyt. Külön tetszett, ahogy a halállal bántak a könyvben, mivel vagy 30 évet ölel át a történet, a két főszereplőnek akad dolga családon belül a kaszással, hiszen a mai társadalom “légy boldog, happy, már az utána levő héten” felfogásával ellentétben itt adtak időt a veszteségek után keletkező sebek gyógyulásának.

Ami viszont kicsit fura volt olvasás során, hogy olyan mintha ketten írták volna ezt a könyvet. Néha zseniálisan peregnek a mondatok, néha pedig belefullad olyanokba, hogy ki hol ül a karácsonyi vacsronál. Ez úgy kell érteni, hogy vagy fél oldal megy el ezzel: ‘x ült y-nal szemben, hárman ültek azon az oldalon és z középen az y-mellett akikhez harmadiknak a w foglalt helyet’. A másik, ahol jobban feltűnik a kettősség, hogy néha szemérmes a szexet illetően “bezártam az ajtót és elkéstünk a vacsoráról”, néha meg ilyen “benyúltam a zsebébe és megmarkoltam a farkát” mondatokat vet oda.

Bestseller lett a könyv, de kivételesen gyöngyszem a Nedves tájak meg Fejős Évák által uralt terepen. Bár Audrey Niffenegger nem a legjobb író, de hiányosságait igyekezett ötletekkel pótolni.

Amit viszont nem tudok elképzelni sem, hogy ebből jó filmet tudtak csinálni. Sok helyen olyan a könyv, mintha a Benjamin Buttonból néznénk azt, amikor beköltöznek a házba és telnek az évek egy 3 perces montázs alatt. Az időutazó feleségében simán elmegy 2-3 évtized, még ha nem is kellenek grandiózus díszletek hozzá, mert köznapi életet élnek a hősök, akkor is bazinagy kihívás lehet 2 órás filmforgatókönyvbe tömöríteni, és ahogy az előzetest elnéztem, szerintem a filmváltozat írója nem tudott felnőni hozzá.