Eddie Murphy sok év és hát a harmadik rész mélyrepülése után végre tényleg visszatért az egyik legendás karakterként. Működhet Axel Foley 2024-ben? A Netflix szerint legalább nosztalgiázásnak igen.
A történet szerint a magánnyomozó Rosewood szól Axel lányának, aki ügyvéd, hogy egy srác bajban van, ártatlanul gyanúsítják rendőrgyilkossággal. Egy mocskos zsaru áll minden mögött, és nyilván a nőnek ebbe az ügybe nem kéne elmerülnie, így a bajba is kerül, hogy Axelnek újra el kelljen ugorni Los Angeles burzsuj környékére és segíteni neki. Közben az apa-lánya kapcsolatot is helyrehozzák, mi mást tennének!
Nem tudom mit lehetett volna friss levegőnek behozni a forgatókönyvbe, hogy ne csak egy nosztalgiajárat legyen belőle, de a végső luxusvillás lövöldözést elnézve ők sem tudtak semmi komollyal előrukkolni.
Az Axel F legnagyobb baja talán az, hogy pont azt hozza, amire számítanánk. Nyilván nem tudom milyen lehet “új” szemmel nézni ezt, ha valaki sosem látta a régi filmeket, de rutinosaknak semmit nem ad igazából, csak pár mosolyt, meg emlékeztetést a mulandóságra. Eddie Murphy a dumálásban még csak-csak elvan, de amikor akciójelenetben mozognia kell, akkor előbújik az a 60-nál több év, na de a többiek, akik nem hollywoodi módra öregedtek…
A film közepére amúgy Axel maga is belefárad a nosztalgiás rutinjába, ami addigra többször besül és ironikusan kéne mosolyogni rajta, így “fuck it” módon rendeli a szobát normál emberként. Ez jó pillanat lett volna, hogy saját hangot találjon a Beverly Hills Cop: Axel F magának, az “emlékszel”-es pillanatok letudása után elkezdjen a saját útján járni a mű, amiben a régimódi ember szembenéz azzal, hogy lehet elment felette az idő, de összeszedi magát, amihez még köthető is Bacon végső monológja. Mindezek helyett jön Sarge és villámgyorsan visszakanyarodunk oda, hogy miért is készült ez el.
Pár halvány mosoly kiváltásán kívül ami valamennyire tetszett, hogy némelyik jelenetet mintha tényleg terepen vették volna fel. Igazából kicsit ki akartam akadni azon, hogy mennyire tévéfilmes az egész, nem mernek hátralépni sokszor a kamerával, de aztán eszembe jutott, hogy sosem a “nagyság” miatt néztük ezeket. Na jó, Tony Scott a második résszel azért igyekezett, de az első, a klasszikus csak Murphy hülyülése miatt működött, a 48 óra simán agyonverte blockbusterként, és talán komédiaként is, de az egy másik poszt témája lehetne.
Az újoncokkal nem volt amúgy baj, de nem is sok vizet zavartak. Bár szinte látni a note-okat, hogy “emeljétek ki micsoda kémia van Axel lánya és a ‘fiatal’ zsaru között”, annyiszor hangsúlyozzák mások, pedig volt két jelenetük is, amiben volt némi kémia mutatva, mindenféle nézőnek sulykolós magyarázat felesleges volt. Kivéve azoknak, akik lemaradtak telefonnyomokodás közben. Nem mellesleg az valamilyen szinten tényleg tetszett, hogy nem is próbálják Kevin Bacon karakterének szándékait rejtegetni, felesleges is lett volna, ahogy valaki a trailernél is megjegyezte, az öreg kezdettől gyanúsítottként van kezelve.
Amúgy érdekesség ide a végére, hogy 11 éve próbáltak Shawn Ryannel sorozatot csinálni, emlékeim szerint Foley fia lett volna a középpontjában, de a leforgatott elvileg jól fogadott pilot után, amiben Murphy vendégszerepelt és ellopta a showt, a CBS mégsem kérte, és akkor azt hallottuk, hogy “a készítő egyébként azt írja, hogy olyan jók voltak a közönségreakciók, hogy a Paramount nekiállt előkészíteni egy BHC-mozifilmet.” Mostanra lett belőle valami! Megérte?
Igazából csak egy tipikus “sokévvelkésőbbi folytatás”, meg sem próbáltak kimászni a nosztalgia gödörből, csak kaptunk egy best of Axel-t. A végeredmény egy semmi lett. Kontent a háttérbe. Sajnos.
