Úristen mennyien koppanhatnak a film végén, akik nem olvasták előre, hogy csak egy fél történetet kapunk. Nem akarok sokat lovagolni rajta, hiszen az erre járók többsége tisztába volt vele, de azért csak eszembe jutott nekem is. Persze könnyű azt felhozni a Dűne ellen, hogy “fél film fél film”, viszont sok sorozattal a hátam mögött tudom értékelni az utazást is. Azért jó lenne, ha berendelnék a folytatást.

A történet egy nagyon értékes nyersanyag kapcsán az egész űrbirodalom sorsáról szól. Nem nagy meglepetés, hogy az uralkodó házak között nem jó a viszony, és aki birtokolja a kitermelést az egyetlen bolygón, ahol megszerezhető a fűszer, annak iszonyat nagy hatalom van a kezében. Pont egy ilyen helyzetben kapcsolódunk be, ahol a birodalom feje egymásnak ugraszt két házat azzal, hogy az egyiktől a másiknak adja a munkát. Jöhet a káosz, amikor ez nem jól sül el? Az igazi középpont a békésebbnek tűnő ház fia lesz, akinek álmai vannak a jövőről, két felmenői ága pedig lehet, hogy kiválasztottá teszi, az ő kezében lehet az űr sorsa. Vagy csak a vallással beprogramozott tévképzetek kiteljesedése ő? “They see what they’ve been told to see.” Majd kiderül a második filmben… Vagy nyilván a könyvből, ha valaki nem tud várni.

Ami nagyon tetszett, hogy hiába ez a sok név meg expozíció, a Chalamet által életre keltett Paul Atreides vonalán végig ott tartja a nézőt valami egyértelmű történeten, valakin akiért izgulni is lehet a metafora sivatagban, ahol olajban gyógyul egy sebesült vezér, hátha nem egyértelmű a karaktere. Ezen kívül a látvány ütött, amiből csak a nagy-nagy csatát tudnám kivonni. Iszonyat rideg az egész film, hatalmas üres terek, kevés szín, viszont pont ezzel átjött a középkori hangulat, és az ehhez köthető hatalmasság.

Jó volt tátani a számat vagy három-négyszer a film alatt, mert olyat adott, amit ritkán kapok mostanság blockbusterektől. Pedig az egyik ilyen jelenet csak annyi, hogy valaki beteszi a dobozba a kezét. A harmadik pedig egy olyan gyönyörű hatalmas látványperc, amit öröm volt nézni. És erről a sokat oltott Hans Zimmer is tehet, mert amikor ilyen szinten odateszi magát (és a munkatársait;), az mindig működik, lásd az Interstellar vagy a Dunkirk zenéjét. Konkrétan a végén amikor megtöri a csendet a fő téma, az hidegrázás.

Teljesen értékelni azért majd a 2. rész után lehet, aminek elkészülései esélyeiről holnap abelh nyilatkozik a blockbuster watchban.