Barbie őszintén

A Honest Traileresek baromi tömören összefoglalták a sok érdekességet az év sikerének megvalósítása, fogadtatása, és utóélete körül. De a Feet feet feet részen még nevetni is lehet.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 09. 20. 03:47
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Barbie újra mozikban majd

Legalábbis odakinn 1 hétig az IMAX vásznon magasodik majd az év sikerfilmje, méghozzá egy új jelenettel felvértezve a végefőcímében.

Nem mellesleg már előtte kijön digitálisan, ennek tv-spotja is van a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 09. 06. 03:03
megjelenés
9
hozzászolás


Barbie ÉS Oppenheimer a pénztáraknál

Ha box office sucker vagy, akkor ez a hétvége olyat produkált, mintha egyszerre lett volna VB, EB, BL döntő fociban és még a meccsek is jók lettek volna (legalább is elmondás szerint, mert személyes tapasztalatból még nem tudom).

Az amerikai box office történetében eddig mindössze három olyan hétvége volt, amikor a teljes bevétel megugrotta volna a 300 milliót – nyilván ez az elmúlt évek nagyágyúinak köszönhetően, az Avengers Infinity War, Endgame és a The Force Awakens idején. Ehhez jön most egy Nolan film és a Barbie hétvégéje, amelyeknél nyilván lehetett komoly sikert előrevetíteni, de még a legoptimistább becslések sem kerültek ennek a közelébe.  

Hónapról hónapra, az első trailert követően pedig pláne kezdett megugrani a Barbie mozi reputációja, hogy valami tényleg elszállt, különleges darab lesz (minimum vizuálisan), de tegyük azért hozzá, hogy a 145 millió dolláros költségvetés így is rizikósnak tűnt. Persze a Mario már idén bizonyított, hogy egy mindenki által ismert és közismert játék brandje mekkorát tud menni a mozis piacon is, de láttuk azért ennek az ellenkezőjét is többször, pl. a G.I. Joe filmektől soha nem szakadtak be a pénztárak, inkább csak tisztességesen helyt álltak. A Barbie messzebbre ment, nagyon széles közönséghez ért el, és a hihetetlen hype mellett egy trendi event mozivá nőtte ki magát, amiről ha lemaradsz, akkor totál nem vagy menő. Azt a vonalat meg ne kezdjük el, hogy Robbie, meg Gosling bevitte a nézőket a moziba ilyen mértékben, mert egyikük sem képes több tízmilliós nagyságrendben rajongótáborokat megmozgatni. Lényeg a lényeg, otthon 162 millió lett a vége, globálisan pedig 350 milliónál tart egy hétvége után. Értelmezhetetlen.

És valamilyen szinten az az Oppenheimer sikere is, hiszen Nolantől mindenki csinos bevételeket vár természetesen, de annak a mértéke sem mindegy, emiatt visszafogottan 50 millió környékére lőtték be korábban a nyitó hétvégét, ami 82 lett Amerikában, 180 globálisan. Azt azért megkockáztatnám, hogy ha a Barbie nem megy ekkorát, akkor most az Oppenheimer miatt is sokan kapkodnák a levegőt, hogy mi is történt itt a kasszáknál, hiszen a téma komorsága, a játékidő hossza, a nem éppen kommersz narratíva ellenére Nolan mozija durván felülteljesített. A nyitása lenyomta az Inceptiont és az Interstellart is, gyakorlatilag minden filmét felülmúlta, kivéve a The Dark Knightot és a The Dark Knight Rises-t.

Aki meg az egész sztori vesztese, az szegény Mission Impossible, hiszen egy hete még én is azon röhögtem, hogy nem fogja taccsra vágni ez a konkurencia, de gyakorlatilag a komplett közönséget elcsalta ez a két mozi. A Dead Reckoning 64 százalékot esett, de talán a következő hetekben magára talál, miközben a harmadik hetében járó (múlt héten részletesebben kibontott) Sound of Freedom beelőzte és már 124 milliónál jár. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2023. 07. 25. 12:57
megjelenés
56
hozzászolás


Just Ken

Ryan Gosling kiereszti magából a Kent, és dalra fakad a Barbie-film új reklámjában.

There is no just ken. Egy friendzoned pasi dala.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 07. 11. 03:59
megjelenés
6
hozzászolás


Barbi új poszteren

Kennel hasítanak.

human
írta
2023. 06. 25. 16:34
megjelenés
1
hozzászolás


Kecsap: Brave and the Bold, Companion, Deadpool 3, Barbie, El Muerto, Christmas Eve In Miller’s Point, Argylle, Not Without Hope, Is This Thing On?, Presence, Restore Point

Mivel a The Flash alulteljesít, így mindenképp érdekes, hogy a rendezője, Andy Muschietti kezébe került a The Brave and the Bold, ami ugye a Robin film.

A Variety összefoglalta a harcot az amerikai IMAX képernyőkért, hiszen a Mission Impossible 7 csak 1 hétig lesz rajtuk, mivel utána Nolantól jön az Oppenheimer, ami IMAX kamerákkal forgott és a szokásos 2 hét exkluzivitás helyett hármat kapott. De közben az MI mögött Cruise áll, aki mindenkinek sok pénzt lapátolt tavaly a Top Gun 2-vel. Mindez mögött az áll, hogy valójában több prémium vászon kell odakinn, mert azok egyszerűen jobb átlagot hoznak sokkal. Mi meg itthon kínunkban nevetünk a “harcon” az 1 darab IMAX-ünkkel.

Képen a Restore Point, egy noir sci-fi, amiben gyilkosságok áldozatait lehet visszahozni az életbe az agyuk másolata segítségével. A nyomozócsapat egy pár ügyét vizsgálja így, de csak az egyiküket tudják visszahozni.

Összejött a Christmas Eve In Miller’s Point gárda, a komédiában ők lesznek: Michael Cera, Elsie Fisher, Maria Dizzia, Francesca Scorsese, Ben Shenkman, Gregg Turkington, Sawyer Spielberg, Matilda Fleming. A forgatásnak már vége, de csak most derült ki minden név. Egy család 4 generációjának utolsó karácsonya az évtizedes otthonukban.

A Henry Cavill főszereplésével készült Matthew Vaughn által rendezett kémfilm, az Argylle jövő februárban jön.

Not Without Hope címmel forgat túlélő filmet Joe Carnahan. A szereplőgárda: Zachary Levi, Josh Duhamel, JoBeth Williams, Quentin Plair, Terrence Terrell, Marshall Cook, Floriana Lima. Egy 2009-ben történet tengeri szerencsétlenségről, és az utána a nemzetet lekötő mentőakcióról.

Sophie Thatcher (Yellowjackets) lesz a Companion sci-fi főszereplője.

Zazie Beetz nem lesz benne a Deadpool 3-ban.

A Mortal Kombat 2 is alakul, hiszen már velük van tele, vagyis ők csatlakoztak a visszatérő szereplőkhöz: Martyn Ford, Desmond Chiam, Ana Thu Nguyen & Damon Herriman. A történetet még rejtegetik, az első résszel szemben talán most egy tényleges Mortal Kombat lesz, nem csak bemelegítés.

Bradley Cooper újra rendez és főszerepel, bár utóbbian Will Arnett segít be neki az Is This Thing On?-nál. A tartalomról nem fedtek fel semmit, hiszen nem is nagyon készül a forgatókönyve az írósztrájk miatt.

Steven Soderbergh horrort rendezhet Presence címmel, amiben egy kisvárosi házat megszáll valami ismeretlen jelenlét.

A Barbie film PG-13 besorolást kapott.

Egy nagy interjú Taika Waititvel.

Augusztusban forog Bad Bunny-val a Sony képregényfilm El Muerto.

Elhunyt Cormac McCarthy, a No Country for Old Men könyv írója, aki épp a Blood Meridian adaptálásán dolgozott.

Elhunyt Treat Williams, rengeteg film sztárja, köztük a Hairé.

Elhunyt Glenda Jackson, akinek két Oscart érő alakítása is volt.

Videónak a John Wick 4 bunyói a rendezővel:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 18. 16:38
megjelenés
1
hozzászolás


Barbie részlet és poszterek

Itthon is Oppenheimer vs. Barbie hét lesz nemsokára, és utóbbi engem nagyon nem győzött meg. Mármint érteni vélem mi a cél, és jó ötlet, hogy kimegy a valóságba, de… a trailert most már nagy vásznon is láttam párszor, és nem érzem kötelezőnek, főleg egy tényleges felnőttfilm ellen.

A poszterek alatt új részlet.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 16. 03:18
megjelenés
1
hozzászolás


A Barbie nagyobb előzetese

Barbie él a Barbie Világban, ahol csak buli az élet, de a valóság beszivárog az elméjébe, így Kennel közösen kijönnek a mindennapokba, hogy körbenézzenek.

Az új trailer ráfeküdt a valóságban játszódó jelenetekre.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 05. 25. 19:26
megjelenés
10
hozzászolás


Jövőre Barbie

Mindenki rohan majd erre a játékon alapuló filmre!

human
írta
2022. 12. 22. 10:28
megjelenés
3
hozzászolás


Barbie-előzetes: WTF!

A babaodüsszeia. Jön a hatalmas Margot Robbie és pislant a Barbie babákon alapuló Greta Gerwig filmben. WTF. WTF?!

Sajnos nem adták az Avatar előtt, pedig ezt jó lett volna nagyvásznon látni.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 12. 16. 22:06
megjelenés
19
hozzászolás


Itt van Ken

Ugye Barbit már mutatták, most itt van a Gosling által életre keltett Ken.

Nekem az a tippem, hogy baromira nem így fog kinézni az egész film, de majd meglátjuk.

human
írta
2022. 06. 15. 19:51
megjelenés
10
hozzászolás


Itt van Barbi!

A Warner bejelentette, hogy a Greta Gerwig által rendezett, és részben Noah Baumbach-kal írt Barbie-film 2023 júliusában érkezik majd a mozikba. A főszereplő Margot Robbie, de ott van még Ryan Gosling is.

human
írta
2022. 04. 27. 03:16
megjelenés
6
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.