A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man)

Azzal kell kezdenem, hogy untam. Pedig azok közé tartoztam, aki várták a rendező és a főszereplő miatt, bár a rebootsága kapcsán azért akadt egy-két kétségem, és sajnos nálam be is ütöttek ezek.

Peter Parker az új Spidey filmben

Mielőtt valaki félreért, a csodálatos pókember egy remek film. Raimi rajongók kivételével a többség szerintem azt fogja mondani, hogy jobb az előző Pókember-filmeknél, vagyis mondják is, hiszen a film keveset esett odakinn második hetére, szóval jó a szájmarketingje. Engem mégis untatott.

Konkrétan a hazai premier napján elbandukoltam rá, aztán majdnem elaludtam a film közepe felé, amikor újra átvettünk mindent szép lassan, a csípésen át a fontos halálesetig *ásít*. Nem is nagyon volt kedvem írni róla, de azért pár értelmesebb gondolatot is megpróbálok.

Az a helyzet, hogy ha ez lenne az első modern Pókember-film, az előzőek rég feledésbe merülve, akkor Marc Webb szinte Nolan mellé mehetne, bár kicsit jobban meg lehetett kötve a keze, mint utóbbinak a Batman Beginsnél. A filmben erős a drámai szál, van benne rengeteg hülyülés és poén, szóval olyan igazi Peter Parkert kapunk.

Andrew Garfield remek főszereplő. Kicsit introvertált a karaktere, de szépen kinyílik a képessége segítségével, miközben a rossz emlékek azért nyomják a lelkét. Mellé nem is találhattak volna jobbat, mint Emma Stone, aki aranyos meg eszes meg Easy A itt is. De a showt mindenképp Dafoe… ööö.. Leary nyúlja le. Szerintem neki vannak a legjobb poénjai, bár a rendőrfőnök szokásos Leary-karakter, szóval kicsit elfogult vagyok, mert pont ezen humora miatt kedveltem meg anno, amit itt hozott.

Minden adott egy jó Pókember mozihoz, de egy kicsit azért érződik a stúdió keze. Webb eléggé karaktercentrikus filmet forgatott látszólag, viszont a Sony pörgősebbet akarhatott, így bizony bevetették a vágóollót: érezni néhol ahogy a mélységéből veszít a film.

A másik nagy fájdalmam, hogy az “FPS” (valójában POV, de ezen felesleges lenne vitatkozni) nézetből nem sok maradt a filmben. Lehet, hogy pár embernek táriszonyt okozott, ahogy belső nézetből repkedtek a házak között, ezért a tesztvetítések után mennie kellett ennek. Vagy csak a CGI nem lett elég jó hozzá, de amikor mégis odavágnak, akkor remekül néz ki Spidey kalimpáló keze, fájó a hiány.

Ha a vágás nem lenne elég, akkor bizony a főgonosszal akadnak még bajok. Konkrétan az, hogy teljesen átérezhetőek a cselekedetei. Ez szintén erősíti a feltételezett Webb-víziót, erős karakterek, viszont így nem a jó és a rossz harca lesz, hanem mivel sajnálható a Lizard, így bizony a jó és “akin segíteni kell” harca van. Ez erősen másfajta konfliktus, még ha így is születik jó pár látványos akciójelenet.

A csodálatos pókember

Bár számomra korai volt így rebootként, viszont a folytatáshoz a Sony úgy érezte, hogy kell eredetsztori is, így nem bánom a létét, ha tényleg jobb dolgok jönnek majd. Az biztos, hogy Webb leginkább a párkapcsolat részen volt érezhető, az akciót meg szinte bárki leforgathatta volna, főleg ha tényleg belenyúlt ott a stúdió rendesen.

human
írta
2012. 07. 16. 17:32
megjelenés
85
hozzászolás


Blockbuster-watch: Behálózótt Ice Age

Az Ice Age: Continental Drift 46 milliót szedett össze a hazájában, nemzetközileg már 339 milliónál tart. Jó nyitány amúgy, volt már rosszabb a sorozatban.

A Spider-Man már 200 milliót hozott Amerikában, nemzetközileg pedig 320-at, szóval a Sony kezdhet örülni. A filmc sak 44%-ot esett a második hetére, szintén jó adat. (A filmről is írok mindjárt.)

A Ted pedig egyre durvább, jó ötlet volt nem behozni időben, a harmadik hetében is 22 millió R besorolású vígjáték létére. Jelenleg 159 milliónál jár Amerikában.

human
írta
2012. 07. 16. 15:27
megjelenés
6
hozzászolás


Blockbuster-watch: pénzből szőtt háló

Úgy tűnik, hogy a Sonynak bejött az új Pókember film. Bár a hétvégén konkrétan 65 milliót szedett össze, viszont a kinti 5 napos ünnep alatt már kaszált rendesen: jelenleg 140 milliónál tart. Nemzetközi szinten 201 milliót tettek hozzá a többiek. Avagy 340 millió eddig összesen. És akkor a magyar bemutató még hátravan!

Vicces, de a minden idők legjobb függetlenség napja ünnepek alatti bevételek listán az alábbiak előzik meg: Transformers 1 és 3, na meg a Spider-Man 2. Ciki?

Ami még durvább, hogy a Family Guy kiötlőjének egészestése, a Ted már 120 milliónál tart 10 nap alatt, mindezt R besorolású vígjáték létére.

Ezen kívül még a Savages számait néztem, mert várom a filmet. Oliver Stone harmadik legjobb nyitóhétvégéje lett 16,6 millió dollárral.

human
írta
2012. 07. 09. 02:40
megjelenés
13
hozzászolás


Pókember jól indított

Amerikában ugye Július 4 van, itt is, de odakinn ez ünnep. Na most az új Pókember film ebben a melegben és a hosszú ünnepen került bemutatásra. Az első napján 35 milliót szedett össze. Ez baromi sok, hatalmas siker néz ki itt.

human
írta
2012. 07. 04. 17:42
megjelenés
17
hozzászolás


A szem

Nem Jessica Albáé, hanem a Lizard vizslatja Pókembert.

human
írta
2012. 06. 30. 09:48
megjelenés
8
hozzászolás


Jóvan Parker, most már nyugi

Az IMAX vetítéseknek új poszter, mellé még két ígykészült videó. Elég már! Szinte már nincs is kedvem menni, annyira erőlködik a marketing csapat, pedig érdekel a film.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 06. 27. 03:42
megjelenés
12
hozzászolás


Ez már 1984 és más évszámok meg címek

Noah Oppenheim nekiült az 1984 forgatókönyvvé adaptálásának.

Will Gluck (Easy A) rendezi a Skyjack: The Hunt for D.B. Cooper filmet. Nem tudja, hogy nemrég lerendezték Scofieldék egy sorozatban? D.B. Cooper bombával követelt egy csomó pénzt a légitársaságtól, aztán kiugrott ejtőernyővel a repülőből és eltűnt az erdőben. Ez a film változat a tényleges legenda mögé néz, hiszen megtörtént esetről van szó, és az utána levő kutatás körülményeivel fog foglalkozni.

Monster Problems címmel készít a Real Steel rendezője egy Mad Max és Zombieland szerelemgyereke szerű scifit.

Alakul a Carrie, két női szerepet is becastingoltak. Portia Doubleday fogja alakítani a főszereplőt, és Judy Greer lesz Miss Desjardin.

Ahogy a Ninja Turtles szabotációja is halad, mielőtt Bay elrontaná mindenkinek. Most épp a bemutató dátumát tolták el egy évvel, szóval 2014-ben fogják elvileg vetíteni a mozik, már ha addigra elkészül. Nem kis halasztás.

Épp stúdiót keresnek a Splinter Cell játék film változatához.

Rosie Huntington-Whiteley csatlakozik a Mad Max: Fury Road gárdájához. Reméljük lassan tényleg nekiállnak a filmnek már. Bár Gibson papa nincs, de azért akad jó színész a szereplők között: Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Zoe Kravitz, Adelaide Clemens, Riley Keough.

Jonah Hill nem csak Scorsese The Wolf of Wall Streetjében tűnik majd fel DiCaprio oldalán, de még a Django-ban is kapott egy kisebb szerepet. A nagyságra az alapján tippelek, hogy most jött a casting hír, de a film már forog egy ideje.

A Disney rövidfilmje, a Paperman a Wreck It Ralph előtt fog menni mozikban. A kézi és a számítógépes animáció szerelemgyereke lesz.

Nekem ez az új Pókember spot már kínai.

Benicio Del Toro lesz az AKA Jimmy Picard főszereplője.

És a végére még egy videó, egy részlet az Ice Age új részéből. Holy Crab?

human
írta
2012. 06. 17. 16:32
megjelenés
11
hozzászolás


Pókember-videók

Jött egy csomó, konkrétan fél órát simán elüthettek ezekkel. Vagy nagyjából annyit. Lássuk sorban.

Az új TV-spotokkal kezdeném:

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 06. 12. 03:52
megjelenés
6
hozzászolás


It’s black and i’m Marvel & Sony

Az Amazing Spider Man producereit kérdezték a “Venom-film a Chronicle rendezőjétől” pletykáról: “Eddie Brock története lesz képregényközelien” Arról persze nem árul el konkrétumot, hogy mennyire lesz felhozva ez az idei filmben. A legérdekesebb mégis az volt a nyilatkozatukban, hogy beszél a Marvel képregényekről és filmekről, aztán elhinti, hogy “hopefully, all these worlds will live together in peace someday”. Szóval reméli, hogy idővel összeillenek majd ezek a világok. Az amit a Marvel építget az Avengers köré, és amit a Sony a Pókember köré. A képregényben össze is értek már, de ugye amikor stúdiókról és pénzről van szó, akkor ez már nehezebb kérdés.

És ha már Marvel, gondolom kabalaként, de megint lecserélnek egy színészt. Ezúttal a Thor 2-ben fogja más alakítani Fandralt, mint az első részben. Azért nem akkora csere, mint amit az Iron Man húzott anno.

human
írta
2012. 06. 11. 18:00
megjelenés
20
hozzászolás


Pár videó a Pókember film kapcsán

Még csomó van hátra a kampányból, de azért már öntik a jeleneteket, meg érkezett egy “ígykészült” is.

Aztán a Leno showban is mutattak (akit Emma Stone nem érdekel, az tekerjen 3:48-re, ott a részlet a filmből.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 06. 07. 14:11
megjelenés
8
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.