Nem vártam kiemelkedően sokat a Trontól, nem is adott sokat, eddig jó a helyzet, erre a játékidejének a felében azzal próbálkozott a film, hogy komolyabb legyen, mint egy Transformers vagy modern Star Trek. A vetítés megkezdése előtt arra gondoltam, a “miért nem kezdik máron” kívül, hogy vajon irónia nélkül gondolták ezt a folytatást, vagy belecsempésznek valamennyi kacsintgatást.
A főbb történeti szál az lenne, hogy az idősebb Flynn eltűnt még a 80-as években, vagy 20 évvel a film kiindulópontja előtt. Eltűnése előtt arról hadovált, hogy megváltoztatja a világot, de tényleg minden fontos dolgot. Aztán nem látta senki. Innen ugrunk napjainkba, amikor is a régi barátja üzenetet kap tőle. Az öreg elújságolja Flynn árván maradt fiának, hogy él még az apja. Nyugi, a gyerek karakter bemutatásával is csak a 15. percnél járunk, ekkor lépünk be A Rácsra, a rendszerbe, ahova a srác az üzenetet követve oda jut.
Valahol a pozitívumok közé kell sorolnom azt, hogy tényleg folytatásnak készült ez a Tron, nem félhivatalos rebootnak. Ez azzal járt, hogy sokszor öntötték ránk az információkat, mert csak így tudták összekötni a két filmet. Szóval unalmat is szült, de díjazni kell a törekvést.
A másik ami hatalmas pozitívum, az a látvány. A gépi világ egyszerűen gyönyörű, minimalista. Kellően modern, miközben tiszteleg a régi film előtt. Az akciójelenetek pedig agyrobbantóan jók. A főszereplő béna játéka és butasága nem növeli azt, hogy izguljunk érte, de még így is berántanak az akciók. Ami külön tetszett, hogy mindenben ott vannak a pixelek, de szépen, nem recés éleket szülve.
A fő gond ott van, hogy a film tényleges történetét unalom veszi körbe. A mélyen szunnyadó “ki kell jutnunk” motivációval nincs baj, egészen odáig, hogy van a körítése. Miközben az öreg Kenobi Flynn bölcsen meditál, a fiatalabb klónja Hitlerként irtja a lázadó programokat a digitális füstben. Bár próbálják megmagyarázni, hogy ez miért van így, de még sem mernek rendesen bele menni. Inkább olyasmi a végeredmény, mintha a Mátrixot akarnák lemásolni, beleönteni sok mindent, hátha valami megmarad. Az ő keverékük rosszabbul sikerül.
Vannak dolgok, amikre mernek válaszolni, méghozzá normálisan, de az egész filozófiai vonal összeomlik a végére. És tényleg itt vérzik el a film, mert 90 perces félbuta látványfilmként működne, ahogy majdnem 3 órás gyönyörű, de komolyként is talán, viszont a kettő között a készítőknek nem sikerült megtalálniuk az egyensúlyt. Nem volt elég merszük hozzá, vagy a stúdió kötötte meg a kezük a fókuszcsoportok alapján. Igazából mindegy, elbaltázták. Szomorú, mert akár egy kult filmre is benne volt a lehetőség.
A szinkron katasztrófa volt. A Tronban talán csak Jeff Bridges hangja az, ami eredeti hangért kiáltana, a többieknél nem zavart, hogy máshogy szólalnak meg, mint megszoktam. Még így is voltak jelenetek, amiket egyszerűen kinyírt a hang, mivel teljesen komolytalanná tette azokat. Arról ne is beszéljük, hogy a filmben halál komolyan elhangzik egy ilyen: “szétpixelezlek”. Onnan indul, hogy az elpusztított programok pixelekre szétesve pusztulnak el, de akkor is nevetségesen hangzott.
Tron: Örökség értékelés
Nem tudok 6/10-nél többet adni, túl komolyan vették. Jó élmény a látvány miatt, de a “történetet” nehéz lenne kibírni még egyszer.
A végén még a Disney legnagyobb húzásáról meg kell emlékezni: a Daft Punk által készített soundtrack. Direkt nem hallgattam meg előre, kivéve a derezzed című szám ugye, ami hivatalos promóanyag volt, így még jobban ütött a film alatt.
