65 (millió évvel ezelőtt)

Lehet jó pillanatban néztem Adam Driver túlélős akció-scifijét, de az első fél óra után teljesen lekötött. Azt nem tudom, miért kötöttek egy B-filmre 45 milliót, de igazából amit vállalt, azt szállította a 65. Hogy ez nem sok? Az tény.

A történet 65 millió évvel a mánál korábban játszódik (réges-régen egy közeli-közeli galaxisban), amikor is az űrben már emberszerű lények repkednek mindenfelé. Az egyik ilyen a Driver által alakított pilóta (nagyjából űrkamionos, vagy űr-szállítóhajó kapitány), aki 3-4 percben kap motivációt arra, hogy miért repked teljesen kimerülten.

Az új munkájában telepeseket szállít, de egy váratlan meteorfelhő miatt lezuhan a régi Földön. Rajta kívül csak egy túlélő van, egy fiatal lány, aki nyilván az említett motivációs flashbackben mutatottak miatt szépen lassan fontos lesz számára, mindentől meg akarja óvni. Ketten próbálnak eljutni a zuhanás közben levált menekülő kapszulához, de az előzetesekkel ellentétben nem üldözi őket valami lény megszállottan, hanem többnyire csak próbálnak túlélni a dinoszauruszok által uralt Földön. Ennyi a film.

Igen, egy sima survival B-mozi az egész, ahol minden nyugodtnak tűnő pillanatot szétzúz valami szörny, miközben a főszereplők egyre kimerültebbek. Hogy erre miért írt alá Adam Driver? Úgy döntött akcióhős lesz, vagy azt mondták, a flashbackben mutatott drámai szál nagyobb szerepet kap? Ki tudja. Nem annyira illett a filmbe, de lehet csak a B-mozis hatásban fura volt nézni egy A-kategóriás színészt, ő erősítette, hogy ezt a koncepciót komolyabban gondolták, nem pedig egy fun ride-nak, mivel abba sosem csapott át, hanem komoran élte meg az azért elég változatos veszélyeket.

Érdekes húzás a Sony-tól egy közepes költségvetéses, viszonylag jó látványos nagy film, de elnézve, hogy többnyire Covid alatt készült, így gondolom azért is írták a csekket, mert “blockbuster”, viszont kevés színésszel, könnyebben lehetett forgatni a járványelőírások közepén. A vége persze az, hogy elment, de semmi extra, és simán kihagyható akár.

human
írta
2023. 04. 12. 16:08
megjelenés
25
hozzászolás


65 és a Super Bowl

Adam Driver filmje is megkapja a rohadt nézett focimeccs alatt az előzetesét, lehet hosszabbat, mint a tovább mögötti, lehet ennyi az egész, 65 trilliárd évvel ezelőtt az emberek felfedezték a Földet, és összecsaptak a dinókkal.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 02. 11. 04:01
megjelenés
3
hozzászolás


A 65 posztere

Remélem 65 posztert adnak majd ki az 1 héttel eltolt filmnek.

human
írta
2022. 12. 26. 02:35
megjelenés
6
hozzászolás


65-teaser: holnap teljes trailer

Jövő márciusban érkezik a Sony akció-thrillerje, amiben Adam Driver egy űrhajós, aki rejtélyes bolygón landol, és felfedezi, hogy nincs egyedül.

A teaserben csak azt írják, hogy majd holnap jön a rendes előzetes. Addig ennyi. Építi ez a jelenet a hypeot?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 12. 14. 02:23
megjelenés
1
hozzászolás


Kecsap: James Bond, Shazam 2, Infinite, The Guncle, Creed III, Evil Dead Rise, Babylon, John Wick: Chapter 4, Code 8: Part II, Indy 5, The Days of Abandonment, The Toxic Avenger, Strays, We Used to Live Here, White Noise, The Man Who Drew God, 65

Most két heti kecsap van, mert a múlt héten nem fejeztem be a posztot aztán csak gyűltek az új hírek is bele, a lényeg, hogy itt van. Facebookon meg meme-k.

Barbara Broccoli és Michael G. Wilson a James Bond franchise producerei, akik megerősítették, hogy marad a moziba célzott forgalmazása a filmeknek.

Nekiálltak Atlantában a Shazam! Fury of the Gods munkálatainak. A főszereplő ha fiatalabb lenne, akkor szerinte ezeket a cipőket tolná a való életben. Ja és forgatási kép is van az új ruhával.

Az Antoine Fuqua által rendezett Infinite június 10-én érkezik a Paramount+-on. Tudjátok, a harcosok akik folyamatosan reinkarnálódnak, az egyikőjük Mark Wahlberg.

A Lionsgate szerezte meg a The Guncle adaptálásának jogait. Egy régebben nagy tévés sztár befogadja az anyját elvesztő unokaöccsét és húgát.

Jonathan Majors (Lovecraft Country) lehet a Creed III-ban Creed ellenfele.

Phil Lord és Chris Miller élőszereplős komédia producere lesz, amit  Josh Greenbaum (Barb & Star Go to Vista Del Mar) rendez Strays címmel az Universalnak. Egy magára hagyott kuytáról szól, aki több kóbor ebbel összefog, hogy bosszút álljanak a volt gazdáján.

Luca Guadagnino romantikus horrorfilmjébe, a Bones & All-ba Mark Rylance i várható. És elkezdték a forgatását. Nem mellesleg a rendező megerősítette, hogy esélytelen a Call Me by Your Name folytatása ugye Hammer miatt.

Egy lány testvérpár kell legyőzze a gonoszt az Evil Dead Rise-ban, ami a The Hole in the Ground rendezőjétől érkezik majd, és kiderült, hogy az HBO Max-ra, nem mozikba.

A Damien Chazelle (Whiplash, First Man) által készülő Babylon is bővült: Samara Weaving, Max Minghella, Katherine Waterston, Flea. Igen, jól olvastátok az utolsó nevet is.

A popsztár Rina Sawayama megjött a John Wick: Chapter 4-ba. Sőt, Donnie Yen is.

Robbie & Stephen Amell visszatér a Code 8: Part II-ban.

Az Indy 5 forgatása jövő héten indul Angliában, elvileg ezek a díszletek.

A Mission: Impossible forgatásán pozitív covid teszt volt, szóval vagy 10 nap kiesik.

Bár sorozat, de ide elfér Mark Ruffallo a She-Hulk forgatásán.

Az HBO-ra készülő The Days of Abandonment uyge Natali Portman főszereplésével készül, mellé Mary-Louise Parker érkezett. Korábban ezt a sztorit jelentették be hozzá: egy nőről szól, aki feladta az álmait egy stabil családi életért, de ez feje tetejére áll, amikor a férje elhagyja.

A Jackass 4 rendezője távoltartási végzést kért Bam Margera ellen. Még Steve-o is azt mondja Bam-nak, hogy nézzen már magába és a függőségébe… Más: Knoxville szerint tényleg ez az utolsó Jackass filmje.

Erlijah Wood lesz a The Toxic Avenger Reboot főgenyája, egy gonosz CEO… Ammúgy ugye még  Peter Dinklage és Jacob Tremblay főszerepel a filmben.

A Netflix csapott le We Used to Live Here adaptálására, méghozzá Blake Lively főszereplésével. A forgatókönyvet Diablo Cody írja majd, ahogy a rendezés is rá esik.. A reddit nosleepben tűnt fel először ez horror-thriller, amiben egy új lakástulajdonos ajtaján kopogtatnak, amiközben a párja munkában van. A túloldalon egy család áll, akik azt mondják korábban ott éltek, szeretnének körülnézni, és a nő ezt engedi is, mert ő is csak most ismerkedik a házzal. Ellenben miután egy hóviharban ottragad mindenki, a család nem hajlandó távozni…

Noah Baumbach új filmje lesz a White Noise, amibe Jodie Turner-Smith is várható, ugye Adam Driver és Greta Gerwig mellé.

Kevin Spacey szerepet kapott a Franco Nero által rendezett The Man Who Drew God-ban. Nyilván nélküle nem is lenne hír ez a film…

Ha már korábban csillogó nevek: Lindsay Lohan egy elkényeztett hotelláncörököst alakít, aki egy síbalesetben elveszti az emlékezetét, de egy munkás ember gondoskodik róla. Romantikus komédia a Netflixen, a sztori meg gondolom mindenkinek leesett honnan, bár talán a férfi itt nem állítja majd, hogy a csaj a felesége. Janeen Damian (A Christmas Waltz) rendezi.

Adam Wingard rendezheti majd a Hardcore című képregény adaptációját, amit amúgy Robert Kirkman és Marc Silvestri készített. Ez is ismerős sztori lesz: katonák bárki teste fölött átveheti az irányítást, és így végezhetnek el feladatokat, de a projekt legjobb harcosa egy ismeretlen testben találja magát, és 72 órája van kideríteni ki vette át a vezetést a program fölött.

Robert Rodriguez új filmje lesz a Hypnotic, méghozzá Ben Affleck főszereplésével, akihez most Alice Braga csatlakozott. Egy nyomozóról szól, aki egy eltűnt lányt keres, de titkos kormányügyekre bukkan.

Az Adam Driveres 65 jövő májusra került.

Elhunyt Buddy Van Horn.

Elhunyt Romy Walthall.

Elhunyt Robert Hogan.

human
írta
2021. 06. 06. 19:51
megjelenés
10
hozzászolás


Kecsap: Doctor Strange 2, The Green Hornet and Kato, Ambulance, Houdini, 65, Black Adam, Don’t Look Up, The Northman, Blomkamp, Fletch, Sister Act 3, False Positive, The Gray Man, The Thief, The Last Duel, Misanthrope, The Cipher, I Wanna Dance With Somebody, The Trespassers, The Electric State, Carlos Ghosn

A múlt héten a Disney miatt elmaradt, szóval kicsit több apróság van karácsony előttre. A facebookon meg pörögnek a mímek.

Robert Eggers (The VVitch, The Lighthouse) egy epic viking filmet, a The Northman-t fejezte be nemrég. A történet a 10. században játszódik. A főbb szerepekben Anya Taylor-Joy, Nicole Kidman, Willem Dafoe, Alexander Skarsgård

Neill Blomkamp (District 9, Elysium) forgatott egy természetfeletti horrort idén. Mindezt ugye a Chappie után 5 évvel, talán ránézett a karrierjére és visszatért a jobb témákhoz? Címet még nem adtak neki, és az utómunka még folyik, mivel eléggé VFX-szel teli, de jövő tavaszra kész lesz.

Anthony & Joe Russo új filmje lesz a The Gray Man, írtam már róla bővebben, és a Chris Evans & Ryan Gosling szereplőgárda bővült, csatlakozott: Ana De Armas, Jessica Henwick, Wagner Moura, Dhanush, Julia Butters.

A The Maid regény adaptálása az Universalnál történik majd, méghozzá Florence Pugh főszereplésével. Elvileg sokan licitáltak a projektre, ami egy Knives Out-szerű rejtélyes nyomozós. Egy hotelben takarító nő a főszereplője, aki a munkája közben rengeteg titkot is megtud a vendégekről.

Brian Duffield (Love and Monsters, Underwater, The Babysitter) adaptálja az ifjúsági novellát Megan Whalen Turnertől, a The Thiefet. Ki nem találjátok: egy karizmatikus, jóképű fiúról szól, aki mindenféle politikai csatározásába is belekeveredik ebben a fanatasy-ban, amikor meg kell szereznie valamit.

A The Electric State főszereplője Millie Bobby Brown lesz, a Russo testvérek rendezik, és egy lányról meg a robotjáról szól, akik a robotok és humánok világában egy hatalmas összeesküvésbe botlanak, miközben a lány testvérét keresik.

Carlos Ghosn szökéséről filmet csinálnak. A férfit Michael Taylor, egy privát biztonsággal foglalkozó ember segítette, viszont nem teljesen tudta, hogy mire vállalkozott, átverték. A főszereplő Sam Rockwell lesz.

A Misanthrope egy sorozatgyilkosos film lesz Ben Mendelsohn és Shailene Woodley szereplésével. Utóbbit vonja be az FBI egy nyomozásba.

Anna Chazelle rendezi a The Trespassers című Elmore Leonard regény adaptációját. Egy háziasszony megelégeli a férje teszetoszaságát, és maga szól a földjükön illegálisan vadászgató férfiaknak.

Ha már sorozatgyilkosok, akkor a The Cipherben Jennifer Lopez lesz a főszereplő FBI Agent, aki egy olyan sorozatgyilkossal játszik macska-egér játékot, aki nyomokat és kódokat hagy online a tetteiről.

Naomi Ackie lesz a Whitney Houston életrajzi film, az I Wanna Dance With Somebody főszereplője.

A Jon Hamm főszereplésével készülő Fletch reboot forgatását jövő tavasszal tervezik.

Zack Snyder megerősítette, hogy márciusban érkezik a Snydercut a Justice Leagueből.

Végül a Disney+-ra készül el a Sister Act 3 (Apácashow), viszont tényleges folytatás lesz Whoopi-val. Meg gondolom felvezetnek egy új sistert, aki esetleg vihetné a franchiset, de ez tényleg kútfő tipp.

Az A24 által készített False Positive a Hulu-ra várható. Amolyan modern Resemary’s Baby, amiben Ilana Glazer és Justin Theroux karaktere nem tud természetesen úton teherbe esni, ezért elmennek egy doktorhoz, akit Pierce Brosnan alakít ördögien. Az ő segítségével sikerül a dolog, de a nőnek kezd valami gyanús lenni…

Rachel McAdams visszatér a Doctor Strange in the Multiverse of Madness-ben.

David Koepp (Jurassic Park, Spider-Man, Mission: Impossible) írja az új Green Hornet, a The Green Hornet and Kato forgatókönyvét.

Daniel Pemberton szerzi az Into The Spiderverse 2. részének zenéjét is.

Jaimie Alexander, avagy Lady Sif jön a Thor: Love and Thunderbe.

Quintessa Swindell lesz Cyclone a Black Adamben.

Az Adam McKay-es Don’t Look Up-ban Chris Evans is feltűnik majd egy kicsit. Ugye iszonyat sok nevet jelentettek már be, szóval inkább cameo fesztivál lesz azon történet körül, hogy senki nem hisz a Föld felé tartó aszteroidáról beszélő tudósoknak.

Yahya Abdul-Mateen II most már biztos, hogy ott lesz Michael Bay új filmjében, az Ambulance-ban. Ugye egy dán film remakejéről van szó.

Dan Trachtenberg (aki amúgy az új Predatoron is dolgozik) filmet csinál Houdini életéről, és úgy tűnik Ben Affleck lesz a főszereplője.

A Warner már át is rendezi kicsit a bemutatónaptárát, a Tom & Jerry végül februárban jön, és a Mortal Kombatot áprilisra tolták, ahogy a poszteren láttátok.

2021 július 30 lett a The Green Knight bemutatójának időpontja aktuálisan.

Harry Gregson-Williams csinálja a Ridley Scottos The Last Duel filmzenéjét.

Chloe Coleman is érkezik az Adam Driveres 65-ba.

Elhunyt Jeremy Bulloch, az eredeti Boba Fett

Covidban elhunyt Tommy ‘Tiny’ Lister, a The Fifth Elementben a fekete elnököt játszó színész.

A Steel Magnolias-ból ismert Carol Sutton is elhunyt Covidban.

Meghalt John le Carré, akinek több regényét is remekül adaptálták.

human
írta
2020. 12. 19. 13:34
megjelenés
9
hozzászolás


Kecsap: Without Remorse, Songbird, Judd Apatow, Bullet Train, The Suicide Squad, Thor: Love and Thunder, 65, Sacramento, The Adam Project, The Unbreakable Boy, Elijah, Coming 2 America, Reagan, American Sole, Tetris, Buddy Holly, Unreasonable Behaviour, Deadpool 3

Wendy Molyneux és Lizzie Molyneux-Loeglin (a Bob’s Burgers rajzfilmsorozat készítői) írják a Deadpool hármat.

A Paramount levette a naptárból a Michael B. Jordan főszereplésével készült Tom Clancy adaptációt, a Without Remorse-ot.

A Bay-producált Songbird szkippeli a mozit, és drága VOD-ban érkezik decemberben, hogy utána 2021-ben valamelyik streamingre is felkerüljön.

Judd Apatow a Netflixnek csinál egy komédiát, ami a világjárvány alatt játszódik. Egy csapat színész egy hotelben ragad, és igyekeznek befejezni ott egy filmet. Ez a sztori. Cím még nincs.

Masi Oka, Lady Gaga, Logan Lerman és Michael Shannon is csatlakozott a Bullet Trainhez.

Egy egyelőre cím nélküli “ki tette” nyomozós filmbe Saoirse Ronan, Sam Rockwell és David Oyelowo szerződött le. Az 1950-es évek Londonjában egy színdarabot próbálnak filmre vinni, de valaki elkezdi megölni a sztárokat és dolgozókat. Ki tette? Rockwell majd kinyomozza.

Jonathan Pryce és Laurence Fishburne is beugrott a Chris Pine-os All The Old Knives-ba. “Két régi ügynök egy vacsora közbeni nosztalgiázása alatt egy balul sikerült CIA akciót is szóba hoz, hogy végre lezárják azt az ügyet… minden áron.”

A Sacramento egy roadmovie lesz, méghozzá ezekkel a színészekkel: Michael Cera, Maya Erskine & Michael Angarano. Egy szabadszellemű srác meggyőzi a legjobb barátját, hogy hajtsanak Los Angelesből Sacramentoba.

Groot is benne lesz a Thor: Love and Thunderben.

Sylvester Stallone is feltűnik majd az új Suicide Squadban.

Az Adam Driver főszereplésével készülő sci-fibe, a 65-be megérkezik Ariana Greenblatt is.

A Ryan Reynolds-os The Adam Project gárdája Jennifer Garner & Zoe Saldana duójával bővült. Az akció-kaland filmet Shawn Levy (Real Steel, Free Guy) rendezi, és a korábbi címe Our Name is Adam volt, ez meg a tartalma: Ryan Reynolds visszautazik az időben, hogy a 13 éves önmagától kérjen segítséget az apjuk ügyében.

Zachary Levi lesz a The Unbreakable Boy főszereplője. Egy apát játszik, akinek a fia nem csak autista, de mellé még valami iszonyat ritka csontbetegsége is van, de a lelke megtörthetetlen.

Alexandre Aja a Searchlight picturesnek csinál egy horrort Elijah címmel. Egy fiatal fiú behív egy idegent a házába, hogy segítsen gyengélkedő anyján. De persze semmi sem az, aminek látszik.

American Sole címmel újabb film készül az amerikai álomról. Főbb szerepekben Pete Davidson, O’Shea Jackson Jr., Camila Mendes és Sydney Sweeney. Két huszonakárhány éves fiatal gyorsan pénzt akar csinálni, ezért feketepiaci cipőket adnak el, de bedől a startupjuk, és egy gyanús befektető tudja csak kihúzni őket a szarból.

A Dennis Quaid főszereplésével készülő Reagan életrajzi filmbe megérkezett Kevin Dillon is, ő lesz a Warner fejese, Jack Warner.

Film készül a Tetris megszületéséről, méghozzá Taron Egerton főszereplésével, ő lesz Henk Rogers. A játékot készítő Alexey Pajitnovot még nem castingolták be.

A Peter Rabbit 2: The Runaway végül 2021 húsvétjára lett csúsztatva.

Ugye az Amazon megvette a Coming 2 America-t, méghozzá 125 millióért. Már dátum is van mellé: 2021 március 5-től nézhetjük.

A Buddy Holly életrajzi film, a Clear Lake gárdája Colin Hanks, Diane Guerrero & Nelly. A rendező Bruce Beresford (Driving Miss Daisy). A zenész 1958-as turnéja lesz a középpontban.

A háborús fotós Don McCullin életéről pedig Angelina Jolie forgat filmet Unreasonable Behaviour címmel.

A Home Alone felkerült a Disney+-ra, ennek kapcsán egy részletet is megnézhetünk belőle ingyen.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 11. 21. 13:33
megjelenés
12
hozzászolás


Kecsap: Evil Dead, Zatanna, The Nutty Prof, Lockdown, Gucci, Upstate, 65, Don’t Worry D., My Spy 2, még egy Pinocchio, a tehetség súlya, Troll, Black Widow, VelociPastor, Ready Player Two?, Borderland, Baria Beetle, WW84 előzmény

Pár régebbi, pár új, na meg a vicces hülyeségekkel teli facebook ajánlás.

Az új Evil Dead teljes címe elvileg Evil Dead Rise lesz, legalábbis a producer Bruce Campbell szerint. (Evil Dead Now-ról nevezték át, szerencsére.)

A Project X Entertainment megszerezte a The Nutty Professor reboot jogait.

Doug Liman 10 millióból forgatja a Lockdownt, méghozzá valószínűleg Anne Hathawayjel. Egy rablós-romantikus film, ami a 2020 karanténjai alatt játszódik.

Ridley Scott filmjében Lady Gaga, Robert De Niro, Al Pacino, Adam Driver és Jared Leto is szerepelni fog. A törénet Maurizio Gucci halálának körülményeit mutatja be.

A Netflixhez érkezik majd az Upstate, amiben Ryan Reynolds a főszereplő. Bár a történetről nem fedtek fel sokat, viszont Reynolds közösen írja John Augusttal, akivel a The Nines-t csinálták. Hmhm.

A Quiet Place-t író Scott Beck és Bryan Woods duóta a Sony-nak készítí a 65-öt, aminek a főszereplője Adam Driver lesz. Egy sci-fi thrillerről van szó.

Brothers:

A Warner elvileg egy Zatanna Zatara filmet fejleszt. A karakter a Justice League Darkból lehet ismerős, és telekinézisre, telepátiára, teleportálásra meg ilyesmikre képes.

Olivia Wilde következő rendezésében, a Don’t Worry Darlingban Harry Styles érkezik a távozó Shia LaBouf helyére.

Cage megtalálta méltó társát az Unbearable Weight of a Massive Talentben? Pedro Pascal ugrik be mellé a WTF koncepciós filmbe.

Tom Hanks lehet Geppetto a Robert Zemeckis rendezésében várható Pinocchio filmben.

Patty Jenkins azt mondja, hogy a Wonder Woman 3 lesz valószínűleg részéről a kilépési pont.

A 2018-as Tomb Raider rendezője visszatér szülőországába, Norvégiába, és Troll címmel feldolgoz egy skandináv legendát egy 1000 éves hatalmas lényről, ami végre kiszabadul a hegyekben, és elkezd rombolni az országban.

Már igyekeznek összehozni a My Spy 2-t az amazonnál, persze az eredeti rendezővel és Bautistával.

Az Ant-Man rendezője azt mondja a 3. részről, hogy sokkal “hatalmasabb” lesz:

I think the third Ant-Man movie is going to be…a much bigger, more sprawling movie than the first two. It’s going to have a very, very different visual template. And that’s all I will say.

Novemberben talán nézzük a Black Widow-t, főleg ha a Tenet kaszál. A lényeg, hogy kiderült: 30 percet IMAX-be forgattak a filmnél.

Már készül a VelociPastor második része, méghozzá jóval több pénzből, mint az első (trailer).

Jön a Ready Player Two ősszel, legalábbis a könyv, szóval tippre várható az adaptálása is.

Az Isaka Kotaro által írt Maria Beetle adaptációját David Leitch (Atomic Blonde) rendezi, és Brad Pitt is szerepel majd benne. Ez már a sokadik közös munkájuk lesz, hiszen amikor Leitch még kaszkadőr volt a Fight Clubb környékén, akkor és ott találkoztak.

John Boyega, Felicity Jones, Jack Reynor és Jodie Turner-Smith is csatlakozott az IRA thriller Borderlandhez. Egy bosszúval fűtött üldözős film.

A Disney új Peter Pan filmjébe Jude Law-t akarják megszerezni Hooknak.

Előzmény képregényt kap a Wonder Woman 1984.

human
írta
2020. 09. 12. 12:22
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.