Blockbuster watch: rablók és dinók

A friss Jurassic World premierjére Amerikában még a jövő hétig várni kell, úgyhogy közepesebb dobásnak csak az Ocean’s 8 érkezett kint, ami szintén megy a “pont az elvárásoknak megfelelt a nyitása” kategóriába.

Soderbergh Oceans filmjei 2001-től kezdve érkeztek 3 évenként, és igazán nagyot már akkor is csak az elsővel sikerült szakítani, hiszen az all-star szereplőgárda mai jegyárakkal kalkulálva 293 milliót termelne Amerikában, míg a folytatások “csupán” 183-at és 155-öt, így 2007-ben el is engedték a franchise kezét.

Erre jött most 11 évvel később Gary Ross, aki 70 millióból tákolta össze az Ocean’s 8-et, amire a közönség langyos 41 milliós kezdéssel reagált, ergo ha nemzetközileg szépen termel, akkor semmi akadálya további folytatásoknak jelen esetben sem. A kirakatba Clooney helyett most Sandra Bullock neve került, aki a 2013-as Gravity + Heat siker kombó után látványosan eltűnt, egyedül egy Minions szinkron és az Our brand is Crisis jött tőle 3 éve, Gary Ross rendező pedig a Free State of Jones buktáját akarta pofozgatni.

4. helyen nyitott még a Hereditary, a tavaly bedurrantott A24 stúdió legnagyobb eddigi kezdését produkálva 13.5 millióval és a kitűnő kritikáknak köszönhetően 40 közelébe is elérhet innen még.

Illetve a 8. pozícióba volt még jó a blogon gyakran felemlegetett Hotel Artemis is, de mivel senkit nem mozgatott meg igazán a premier, így gyengécske 1300 dolláros átlaggal, 3.2 milliós hétvégével kullogott haza.

Természetesen nagy kasszasiker híján ismét a régiekre (is) került hangsúly, a Solo ugyan mérsékelte a múltheti esését és most 50%-on belül maradt, de továbbra is csak 176 milliónál tart otthon, nemzetközileg pedig 313-nál, szóval ezzel a tempóval globálisan a 400-at sem fogja megcsípni.

A Deadpool 2 eközben 40%-on belül került, és 279-ig millióig jutott a hétvégén Amerikában, összetettben pedig 655-ig, így a 700-at megcsípheti és csont nélkül jöhet a folytatás. Ami például az Infinity War esetében sem volt kérdés, miután éppen ma átcsúszott a 2 milliárdos bevételen összesen, ellenben a The Force Awakens 2,068 milliárdja innen már túl messze lesz, de az is megér pár pezsgőt, hogy ilyen szinten sikerült megközelíteni.

Számos nemzetközi piacon nyitott még eközben a Jurassic World: Fallen Kingdom és 150 milliót kalapolt össze egyelőre Kína nélkül, ergo a külhoni piacokon rendkívül erős lehet, de otthon szinte kizárt, hogy az előző rész 208 milliós nyitásának a közelébe érjen, ez inkább majd 150 környékére mérsékelődik.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2018. 06. 12. 17:25
megjelenés
16
hozzászolás


Ocean’s 8 – itt az új trailer

Annyi coolnak szánt film készült, főleg az Ocean’s 11 remakeje után, de valahogy nem véletlen, hogy nem emlékszünk rájuk. Itt is, a színésznők többsége remek, szinte biztosan képes lenne tényleges coolságra, aztán a rendező elbassza az egészet. Lehet vitatkozni nyilván, de ilyen siralmas tipikus vígjátékos kinézet egy heist movie-nak nem túl erős. Komolyan, ennél még a White Collar is ügyesebb volt néha. Ne értsetek félre, simán nézhető lesz, nem ennek ellenkezőjét állítottam az előbb.

A történet egy gyémántnyaklánc elrablása körül fog bonyolódni, és itt az új előzetes hozzá.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 04. 12. 18:17
megjelenés
18
hozzászolás


Ocean’s 8-előzetes: mehet a rablás

Sandra Bullock fogja a csajokat, és a Met Gálán elrabolnak egy 150 milliós gyémántékszert. Ez lenne a fő történet az Ocean’s 8-ben, ami most attól Oceané, mert Danny húga, Debbie kavarja a szart.

Amúgy sem pörgetett fel az előzetes, erre megjelent James Corden. Vicet félretéve pont a stílus mintha hiányozna a rendezésből, ami nem is lep meg Gary Ross (The Hunger Games, Seabiscuit) nevét látva.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 12. 19. 15:45
megjelenés
30
hozzászolás


Holnap jön az Ocean’s 8 előzetese

Rip Danny Ocean. És kiderül, hogy a 3 film alatt fel nem keresett testvére is rabló-szélhámos, amihez nagyon ért. Szóval kicsit erővel kapcsolják majd az eddigi történetekhez ezt. A lényeg, hogy most belenézhetünk kicsit a holnapi előzetes előtt.

Úgy látom kemény csajok, szóval a boots are made for walking lesz feldolgozva a trailerhez.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 12. 18. 17:57
megjelenés
8
hozzászolás


Megjöttek a keménycsajok

Vagyis profi szélhámosok, nem is kemények. Semmi erő nem kell ahhoz, hogy valakit átverj, ahogy azt majd a Danny Ocean testvére köré írt Ocean’s 8 majd bizonyítja. Most itt a poszter hozzá.

human
írta
2017. 12. 15. 03:10
megjelenés
21
hozzászolás


Tényleg, valamikor jön az Ocean’s 8

A női szereplős rablós-szélhámosos filmet várhatjuk 2018 nyarán, és ez az új kép gondolom arról árulkodik, hogy lassan trailert is látunk hozzá. Végül nem remake vagy reboot Sandra Bullock szerint [bár a franchiset rebootolja, szal – a szerk], hiszen a karaktere Danny Ocean’s húgát alakítja, aki épp az után nyomoz, hogy ki miatt került börtönbe 5 évre. A történet elvileg csak a Clooneys Ocean filmek világában egy máshol játszódó valami.

A rendező amúgy Gary Ross (The Hunger Games, Seabiscuit).

human
írta
2017. 12. 07. 02:28
megjelenés
23
hozzászolás


Itt az Ocean’s 8

Sandra Bullock, Cate Blanchett, Anne Hathaway, Mindy Kaling, Sarah Paulson, Awkwafina, Rihanna, és Helena Bonham Carter nézhető meg az Ocean’s 8 első hivatalos fotóján.

oceans8crew

human
írta
2017. 01. 30. 14:06
megjelenés
35
hozzászolás


Ezekről: Batman, Justice League 2, Cloverfield 3, Spider-Man 2, Tomb Raider, Ocean’s Eight, How to Train Your Dragon 3

Csúszik a Cloverfield 3. Amúgy a God Particle című filmről van szó, ami a 10 Cloverfield Lane mintáját követve a Cloverfield-szörny történetének a mellékhajtása. Itt volt róla szó. 2017 februárjáról 2017 októberére tolták, ami a történetét tekintve nem is annyira meglepő, mivel ott szoktak menni a hasonló filmek mostanában.

tacticalbatsuit

A Justice League második része, ugye kettébontották a sztorit, elvileg csúszik 2019-ben, hogy helyet csináljon a The Batman filmnek, amit Affleck rendez. A Justice League 1 továbbra is 2017 őszére van beírva.

Épphogy túl vagyunk a Spider-Man: Homecoming előzetesén, erre már be is jelentették, hogy 2019-ben élvezhetjük majd a második filmet is az új Spider-Manek közül.

spideytrailer-markol

A 2018-ban jövő Tomb Raider-filmben Walton Goggins (The Hateful Eight) lesz a gonosz.

És ha már gonoszok, a szintén 2018-ban érkező Ocean’s Eight (az Ocean’s 11 női spinoffja) pedig Damian Lewis (Band of Brothers) személyében találta meg a rosszfiút.

Közben beugrott még egy dátum: a How to Train Your Dragon 3 is 2019-re lett tolva.

A végére már csak egy videó maradhatott. Belehallgathatunk a Michael Giacchino által készített Rogue One soundtrackbe.

human
írta
2016. 12. 10. 04:02
megjelenés
13
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.